2017. december 7., csütörtök

Könyvajánló - Mason Murray: Visszatérő végzet



Kedves Olvasó, ha tücsökmuzsikától hangos nyári estéken tekinteted a csillagruhában ragyogó égboltra emeled, és úgy érzed, van ott kint valami, aminek több köze van a földi élethez, mint bárki is gondolná. Ha életutad követhetetlennek tűnő kacskaringós ösvényén időnként felismerni vélsz nyomokat, amelyek a rendezői székből irányító Sorsra utalnak, és legbelül már tudod is, semmi sem történik véletlenül. Ha rajta szoktad kapni a Tudományt, hogy zavartan másfelé néz vagy a nyakán dagadó erekkel erőből, rémülten tagad, ha olyan zavarba ejtő esettel találkozik, amire még nem sikerült akadémikus magyarázatot gyártania.

Neked ajánlom ezt a történetet, aki úgy szeret válaszokat keresni a kínzó kérdésekre, hogy közben imád izgulni és szorítani a hőseiért, akit a lényeg érdekel, mellébeszélés nélkül. A Visszatérő végzet a te regényed, ha van bátorságod kalandok során át rejtélyek nyomába eredni, és a végén nem félsz megtudni az igazságot.
Mason Murray




„Donelly éppen nyitotta volna a száját, hogy megossza a Russellel kapcsolatos különleges benyomásait a többiekkel, amikor nyílt az ajtó, és belépett rajta John Thomson, a helyszínelők főnöke.
– Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak így betörök ide, de van egy kis gond.
A tárgyalóban tartózkodók egyből megállapíthatták, hogy Thomson nem viccel. Részben azért, mert nem is szokott, részben pedig azért, mert szemmel láthatóan feldúlt volt, ami kissé apatikus természetét ismerve ritka jelenségnek számított. John Lennont idéző szemüvegét gyors egymásutánban kétszer igazította meg orrnyergén, amíg odaköszönt a kollégáinak.
– Mi a gond, John? – kérdezte Donelly nagyon rosszat sejtve.
– Nem is tudom, hol kezdjem… – tördelte kezét a vékony emberke. – A helyszíneléskor ugyebár feltűnően sok nyomot találtunk a feltételezett gyilkostól.
– Az elmosogatott kávéspohártól eltekintve igen – bólintott a hadnagy.
– Így van. Alapesetben ez a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságok jellemzője. Amikor a tettes maga is megretten attól, ami történt, és pánikszerűen, semmire sem gondolva hagyja el a helyszínt. Ilyenkor szokott visszamaradni annyi értékelhető nyom, ami alapján később könnyen azonosítható az elkövető – magyarázta egyre nyugtalanabbul a nyilvánvalót Thomson, közben aggódó tekintetével többször is körbepásztázta a jelenlévőket. – A kávéscsésze elmosogatása nyilván nem illik a képbe. Ha arra volt ideje, akkor másra is kellett, legyen. Akárhogy is, zavaros az egész. Mi természetesen lefuttattuk az ujjlenyomatokat, illetve sürgősséggel megcsináltuk a DNS-tesztet is.
– Igen. És? – firtatta türelmetlenül Jackson.
– Van valaki, aki telerakta a helyszínt ujjlenyomattal, és akinek jó néhány szőrszálát megtaláltuk a zuhanyzó lefolyójában. Semmi kétség, ugyanarról az emberről van szó.
– De miért mondod ezt ilyen savanyú képpel? – érdeklődött rosszat sejtve Lightman. – Ezek szerint a tag szerepel a nyilvántartásban, úgyhogy akár mehetünk is lekapcsolni.
Thomson bizonytalanul bólintott.
– Igen, szerepel a nyilvántartásban. Attól tartok azonban, hogy lekapcsolni ettől függetlenül lehetetlen.
– Nincs lehetetlen, külföldön is horogra akadhat, és elég sok országgal van kiadatási egyezményünk. Igaz, hogy közben évek telhetnek el, de legalább addig sem itt gyilkolászik – mondta Redhorn.
– Ennél sokkal rosszabb a helyzet – ingatta a fejét John Thomson, majd nagy sóhajjal levette a szemüvegét, és egy papír zsebkendővel törölgetni kezdte.
– Miért? Bökd már ki, John! – fortyant fel Donelly.
– Azért, Walt, mert az illetőt, akit úgy hívtak, hogy Ethan Bishop, több rendbeli emberölés miatt csaknem húsz évvel ezelőtt kivégezték…”

1 megjegyzés: