Google+ Followers

2014. március 2., vasárnap

Angel Lilith: Irigyellek

– Irigyellek – mondta a férfi, és az angyal arcán döbbent csodálkozás futott át.
– Miért? – kérdezte, de nem igazán akarta hallani a választ. Végiggondolta a szóba jöhető lehetőségeket, és remélte, ha mégis megkapja a feleletet, ezúttal valóban lényegre törő lesz.
Tudta, mit szoktak mondani. Talán az első a mennyország közelsége, de dögunalmas volt minden nap mosolyogni, minden nap boldognak látszani, még ha ez kívülről vonzónak is tűnt. Aztán ott voltak még a szárnyak is, amit szintén irigyelni szoktak. A szárnyak, amik több felelősséggel jártak, mint ami örömet a repülés adott. Szeretett repülni, sőt imádott, de ez a le nem vehető jelmez ólomnehezékként nyomta a vállát. Mindenki elvárta, hogy mindig jó legyen, ő egyszerűen nem tehette meg, hogy panaszkodjon. Irigyelték tőle a barátait, a többi angyalt, és nem tudták, hogy ők épp oly törékenyek, mint bárki más.
Sokan szerettek volna cserélni közülük az emberekkel, sokszor ő is. Angyalnak teremtették; tudta, milyen szeretni, de nem ismerte a szerelmet. Hallott róla, de nem tudta, milyen lehet megcsókolni, átölelni valakit, és mellette ébredni. Szeretett volna belegázolni a sárba, hogy aztán a homokkal keveredett piszkos víz izgalmas vonalakat rajzoljon a lábujjai köré, de az angyalok más dimenziókban léteznek, még csak nem is érinthette az anyagi világot.
A férfi sem láthatta volna őt, de valamiért mégis így történt.
– Én megmutathatom neked a pocsolyákat, ha szeretnéd – szólalt meg, és az angyal csodálkozva nézett rá.
– Hallottad a gondolataim? – kérdezte.
– Azt hiszem, igen – felelte a férfi és kézen fogva vezette le a hófehér alakot a partra.
Mezítláb gázoltak az olajos felszínű vízbe, ami hideg volt, nagyon hideg, de egyikük sem érezte. Az angyal nézte a sarat, ahogy feketén folyt végig lábain és a férfi is azt figyelte, de ő mást látott, a szivárványt a homokszemcsék felszínén, ami nem is hat, hanem ezer színben pompázott, aztán mikor egymás szemébe néztek, már csak azt látták, amit a másik érzett.

A boldogság, a szabadság bennünk lakik, csak meg kell tanulnunk látni azt.

…és Isten mosolygott az égben. Két lelket tett boldoggá abban a pillanatban, a folytatásról meg majd ők döntenek…


…és az anyukák mérgesen rángatták tovább csodálkozó csemetéiket a vízpartról, ahol egy férfi állt egyedül, bokáig a piszkos vízben, és sejtelmesen mosolygott. A gyerekek valami angyalról beszéltek, de az anyák tudták a valóságot. Már megint egy idióta, aki nem tartja be a szabályokat.

1 megjegyzés: