Google+ Followers

2015. december 13., vasárnap

Gaura Ágnes interjú - 2015. december


Kezdjük a kezdeteknél! Mikor döntötted el, hogy író leszel?

– Azt hiszem, nem az volt a nagy döntés, hogy író leszek, mert azt természetesnek tekintettem már kamaszkoromban is. Bentlakásos gimibe jártam, elsőtől kezdve azzal szórakoztattam szobatársaimat, hogy napról-napra írtam a regényemet fejezetenként, amiket aztán megkaptak esti mese gyanánt (villanyoltást követően). Már akkor is komolyan gondoltam az írást, de természetesen gondoskodtam arról, hogy azokkal az „remekművekkel” senki ne zsarolhasson meg a jövőben. XD A váltás akkor történt, amikor rájöttem, hogy nem csupán pár embernek szeretném megmutatni az írásaimat. Az egyetem vége felé fogalmazódott meg bennem ez az igény.


Hosszú út vezetett az első megjelent írásodig?

– Hogy hosszú volt-e az út? Gauraként csodásan rövid volt. Egy kiadó, akinek szerintem abszolút a profiljába vágott volna ez a fajta vámpírirodalom, visszadobta az első regényemet, de ez igen gyorsan megtörtént, nem kellett sokáig várnom az elutasításra. Utána beküldtem a második rész elejét a Fantasztikus Kéziratok Éjszakájára, ahonnan a zsűri támogatásának köszönhetően egyenes út vezetett a Delta Vision kiadóhoz – ezért mind a mai napig nagyon hálás vagyok. A szakmában egyedülálló sebességgel szavazott bizalmat a sorozatnak a kiadóvezető, Terenyei Róbert.
Meg tudtam becsülni ezt a könnyű utat, mert a polgári nevem alatt más művekkel házalva többször pozitív lektori vélemények ellenére is nehezebben jutottam el a kiadásig és a sikerig – illetve van olyan kötettervem, amivel el sem jutottam odáig. Szomorú, de a mai világban sajnos magától értetődő jelenség, hogy sokszor nem a szövegminőséggel összefüggő tényezők döntenek egy-egy mű kiadásában vagy elutasításában.


Miért fantasy, és miért éppen vámpírok?

– Amikor kitaláltam a magyaros-vámpíros vonalat, több motivációm is volt. Az egyik egy akut Buffysorozat-hiány, egy másik az akkoriban megjelenő Anita Blake-sorozat, a harmadik pedig a magyarságtudatom. Ami így önmagában eléggé összeegyeztethetetlennek tűnő kombinációnak tűnhet, de mindjárt megmagyarázom.
A Buffy vámpíros sorozat a pozitív motiváció volt. Abban a sorozatban láttam, hogy mennyire igényesen is lehet a vámpírtémához nyúlni, és hogy a fantasy, különösen az urban fantasy igazán jó eszköz arra, hogy a saját világunkról beszéljünk egy erősen metaforikus, mégis könnyedén emészthető módon. Amikor véget ért a sorozat (majd a spinoffja is), határtalan űrt éreztem. Nagyon szerettem valami hasonló sorozatban megmerítkezni könyves vagy filmes médiumon keresztül, de nem találtam meg az igazit. Ekkor lépett be a képbe az Anita Blake-sorozat, amiben rengeteg potenciál volt ugyan, de hatalmas csalódásként ért, hogy felnőtt Buffy-ként hirdették, és a regényeknek köze sem volt ahhoz a Buffy-élményhez, ami után én akkor sóvárogtam. Ráadásul a sorozat pár kötet után gyakorlatilag átváltott öncélú és önismétlő pornóba, úgyhogy a csalódottságomhoz még egy jó adag düh is párosult. Egyik kifakadásom után aztán a férjem a rá jellemző módon odavetette, hogy „hát írj jobbat!”.
Így lett fantasy, így lett vámpíros. És magyar lett, nagyon, mert addigra már tudtam, hogy ha valaha nekidurálom magamat, akkor megmutatom, hogy a magyar vámpírok is tudnak annyit, mint az angolszászok, sőt. Nagyon büszke vagyok arra a gazdag magyar kultúrára, ami ismeretlen a nagyvilág, sőt sokszor a magyar olvasók előtt is. Azt gondolom, az újramitologizálás fénykorában élünk, és úgy éreztem, igazán különlegeset a saját kultúránkhoz kapcsolódó mítoszainkkal, legendáinkkal, mágikus teremtményeinkkel tudnék alkotni.
Az már csak hab a tortán, hogy a vámpírkarakterek (akik amúgy nem csillognak), lehetőséget adnak arra, hogy különféle korokba is betekintsünk – hiszen egy igazán koros vámpír bámulatosan sokféle régmúltról tud anekdotázni például. Így egyszerre tudok szórakoztatni és talán picit elgondolkodtatni is. Az olvasók visszajelzései alapján sikerült megvalósítanom ezt a célkitűzést.



Magyar nyakba magyar szemfog! Ez a mondat kinek a lelkén szárad? :)

– Ez saját költés, de be kell vallanom, hogy valójában az átirata egy hasonló nyelvtani struktúrát mutató szlogennek, amit egyszer egy barátom pólóján olvastam. Az eredeti verzió, azt hiszem, nem közölhető le egy ilyen interjúban, mert nem kicsit obszcén. (Szerepel benne egy magyar hátsó, valamint egy szintén magyar nemzetiségű igavonó állat nevén nem nevezhető szerve.) Onnan már csak egy ugrás volt a saját szlogen, de senki ne kérdezze, hogy milyen asszociációs utat járt ez be a fejemben! :D



Most jelent meg az Attila koporsója, ami már az ötödik regényed a Borbíró Borbála-sorozatban. Ha egy vámpír (regényfolyam) beindul, nincs megállás? :)

– De, van megállás, vagy legalábbis leállás. Nagyon szeretem a sorozatot írni, és jönnek majd a folytatások, de most az ötödik kötet után szeretnék majd egy olyan regénnyel az olvasók elé állni, amely a Boriverzumtól független világban játszódik, és ahol az embereken kívül nem a vámpírokra, hanem a tündékre fókuszálnék. A sorozatot addig szeretném írni, amíg érzem magamban és az olvasókban a lelkesedést, és azt, hogy tudom tartani (vagy ideális esetben emelni) a színvonalat. Ha azt érzem, hogy újba kell kezdeni, lezárom, de egyelőre nagyon sokfelé lehet még bolyongani abban a világban. Viszont egyre gyakrabban érzem azt, hogy mást is szeretnék írni, így megpróbálok majd mindkét fronton teljesíteni az elkövetkezendő években.



Bubo cuprum penis... Ööö, nehogymá' az ősi magyar kultúrából nyúltad... :)

– Márpedig a rézf@szú bagoly igen szerves (khm...) része a magyar hiedelemvilágnak. Mondom, az írásaimba nagyon erősen beleépítem a magyar népi legendáriumot és hagyományokat. Néha a legviccesebb, tényleg írói agymenésnek tűnő elemek mögött is komoly kutatás áll. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy én magam ezzel a fantázialénnyel említés szintjén csak felnőtt koromban találkoztam, egy barátom anyukája utalt rá. Nos, ő igazi úrinő volt, így először nagyot néztem, aztán nagyon röhögtem, majd amikor megtudtam, hogy az ország egyes pontjain valóban nem a mumussal, hanem e különleges bagollyal riogatják a gyerekeket, elkezdett érdekelni a lény. Amikor belekezdtem a sorozatba, tudtam, hogy valahol helye lesz, csak fészket kell raknom neki.


A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet, és miért az?

– Az idei év legmarkánsabb olvasói élményét Dragomán György Máglya című művének köszönhetem. A mágikusan erős narrációs hang a mágikus realista írásmóddal párosítva igen nagyon szólt. Ha a közelibb múltban keresgélek, azt látom, az elmúlt hetekben annyira erőltetett menetben éltem, hogy kifejezetten a szórakoztató irodalomban kerestem néha menedéket. Jonas Jonasson Az analfabéta, aki tudott számolni című regénye stílusban és cselekményben egészen bizarr svéd verzióját hozza a Rejtő-féle irodalomnak, aminek igazi erőssége az abszurd humor és a társadalomkritika egyéni ötvözete. Mivel a magam módján én is igyekszem a humor, az abszurdum és a rendszerkritika eszközeivel gazdagítani a Boriverzumot, ez nagyon betalált.
A magyar kínálatból J. Goldenlane Napnak fénye című regénye hozott felhőtlen szórakozást. Be kell vallanom, Goldenlane-t szakmai kötelességtudatból kezdtem el olvasni, hiszen nemrég vált a Delta Vision kiadó szerzőjévé, és a közös kötetbemutatóra szerettem volna elolvasni a legfrissebb regényét. Három perc olvasás után már nem a kötelességtudat, hanem az őszinte lelkesedés vitt tovább: a kötet magabiztosan kiemelkedik a manapság oly divatos, de sokszor igen bárgyú YA-irodalom felhozatalából, így a lányom kezébe is örömmel nyomhatom. Ez nagy szó!


A közelmúltban melyik írásoddal vagy a legelégedettebb, és miért éppen azzal?

– Az elmúlt hónapokra visszatekintve egy (terjedelmesebb) írásom készült el, hiszen ez az év íróilag az Attila koporsója jegyében zajlott. Elmondhatom, hogy elégedett vagyok vele, mert megvalósítottam azt, amit szerettem volna. Régóta terveztem egy nem szokványos karácsonyi regényt. Azt hiszem, már a cím is jelzi, hogy rendhagyó karácsonyról van szó, nem jászol, hanem koporsó a központi motívum. Ugyanakkor nincs karácsony születés nélkül, négy köteten át vezettem fel egy terhességet, hogy végre legyen belőle gyerek! Ezen felül sikerült összehozni Attilát a hun Attila legendájával, amit szintén első pillanattól kezdve terveztem. Régóta kacérkodtam azzal a gondolattal is, hogy rám eddig kevéssé jellemző írói eszközökkel is éljek. A regényben az egyik központi motívum egy vers, és mivel én a rímfaragásban nem jeleskedem, Szlukovényi Katalin költőnek köszönhetően gazdagodott a Boriverzum egy csodálatos költeménnyel. Azt is megoldottam, hogy bár az egyik legkedveltebb karaktert kivontam ebben a kötetben a forgalomból, remélhetően sikerült a karaktere köré épülő emlékezetes jelenetet írni úgy, hogy valamiképpen akkor is halljuk a hangját, amikor ő nincs jelen személyesen. Erre a megoldásra különösen büszke vagyok, ráadásul kaptam hozzá vizuális támogatást is a tördelőnk, Giczi Gyula lelkesedésének köszönhetően.


Mik a közeljövőbeli terveid?


– Mint mondtam, szeretnék kimozdulni egy kicsit a komfortzónámból. Az említett tündéres regényen kívül számos olyan ötletem van, ami nem tartozik a Boriverzumhoz, de szeretnék megírni; ám mivel Borit sem szeretném elhanyagolni, az írói tervem tulajdonképpen a világok közötti egyensúlyozás lenne. Nagyon örülnék, ha megtanulnék gyorsabban írni, de ezt hiába tervezem – inkább csak remélem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése