Google+ Followers

2013. április 8., hétfő

Ebenezer Holt: A testőr


Bryce visszafogott érdeklődéssel szemlélte a tükör másik oldalán egymagában ücsörgő fiatal nőt, aki némileg feszengve próbálta összébb húzni vékony kabátját ujjatlan kiskosztümén. A rendőrségi kihallgató szobában nem volt túl meleg, és az éjjeli pörgés után meglehetősen kijózanítóan tudtak hatni a gyér fénnyel megvilágított komor falak. A nő a tükör felé pillantott, és hirtelen lesütött szeméből Bryce valahogy úgy érezte, nem ez az első alkalom, hogy ilyen körülmények között találja magát.
– Akkor kezdjünk hozzá – vetette oda a fiatal ügyeletesnek, és kényelmesen átsétált nőhöz.
Bryce nem szeretett szolgálatban lenni újév első napján, mert olyankor csupa idióta kerül az őrsre, akik vagy alkohollal, vagy droggal voltak tele, és nagyon utálta a zavaros vallomásaikat gépelni, majd feszengve állni a kapitány előtt, aki csak azt tudta harsogni ilyenkor, hogy „ez meg mégis mi a franc, Bryce?”.
– Miss Lane – kezdte nyájas hangon, és kissé erőltetett mosollyal –, Ted Bryce nyomozó vagyok.
A szemben ülő szőkésbarna hajú nő csak bólintott, és ő is megpróbált egy kényszeredett mosolyt csalni az arcára.
– Tudom, hogy már beszélt a kollégámmal, de azt szeretném, ha még egyszer végigmennénk a történteken. Elnézését kérem, de muszáj.
Akárhogyis kereste, semmilyen reakciót sem látott a nő arcán, pedig már felkészült, hogy kissé megemelje a hangját. Hiszen a meglehetősen lengén öltözött huszonéves fruska akár a lánya is lehetett volna, és nem szerette, amikor ilyenek vitatkoztak vele.
– Jessica Lane, Park Street 45, Marlborough – folytatta közömbösen.
A nő némán bólintott.
– Miss Lane, elmondaná mikor és miért ment a Paradise Club-ba?
– A szilveszteri bulira mentem, talán tíz óra körül érhettem oda. Nem néztem az órámat.
Bryce egy röpke pillantással a nő csuklójára nézett, de nem látott karórát rajta.
– Értem – felelt semmitmondóan, majd a mappába rendezett papírokba bámult. – És miért ment egyedül?
A nő idegesen megvakarta az állát.
– Nemrég szakítottam a pasimmal.
– Sajnálom – hazudta Bryce. – Találkozott ismerőssel a klubban?
– Nem – rázta meg a fejét Jessica.
– Rendben. Elmesélné mi történt aztán? Tudja, a hátsó folyosón.
A nő feszülten fészkelődni kezdett a kemény műanyag széken, és félresöpört egy arcába hulló hajtincset.
– Kérem, Miss Lane – szólt bátorítóan Bryce.
– Persze, hogyne. Nem tudom mikor volt, de sokat ittam, és ki kellett mennem. A mosdó egy hosszú folyosó végén volt, mert a közelebbire azt mondták, hogy elromlott. Éppen visszafelé jöttem, amikor megláttam azokat a srácokat…
– Elnézést – szólt közbe a férfi, – hol voltak ezek a férfiak és mit csináltak?
– A folyosón álltak. Hárman voltak, és egymással dumáltak, vagy valami ilyesmi. De az is lehet, hogy épp lőtték magukat, nem láttam jól.
– Értem, és mi történt ezután?
– Megpróbáltam elmenni mellettük, de elállták az utat.
– Mondtak valamit?
– Igen… hogy jól nézek ki, meg hogy hol a pasim, ilyesmiket.
– Aztán?
– Nézze… nyomozó, ez igen kellemetlen. Nem emlékszem pontosan.
– Itt az áll – bökött a papírokra Bryce –, hogy szemtelenkedtek és khmm…, szóval maradjunk abban, hogy erőszakoskodtak önnel.
Jessica bólintott.
– Aztán mi történt, Miss Lane?
– Nem tudom. Az egyik, azt hiszem, a fülbevalós, megütött, és én elestem. Beütöttem a fejem a folyosói korlátba, és elájultam.
Bryce belelapozott az iratokba.
„Véraláfutás a jobb tarkó alatt, amely feltehetőleg valamilyen tompa, de kemény tárgytól származó ütés következtében keletkezhetett.”- szólt a látleletet.
– Mire emlékszik ezután?
– Amikor magamhoz tértem, minden csupa vér volt. Valaki sikoltott, azt hiszem. Nem tudom, szörnyű volt. Vér és cafatok mindenfelé…
Bryce a helyszínen készült fényképekhez lapozott. Émelygés fogta el a színes fotók láttán, amelyeken egy olyan eszetlen vérengzés nyomait látta, amely még az ő gyomrának is sok volt, pedig azért látott már kemény dolgokat az évek során. A három áldozatot brutálisan szétszaggatták, vagy széthasították, a hullaszállítók úgy válogatták össze a testrészeket.
– Miss Lane, egészen biztos benne, hogy nem látott semmi mást vagy nem hallott valamit? Nagyon fontos lenne.
– Mondtam, elájultam. Nem láttam semmit.
– Miss Lane… Jessica. Kérem, gondolja át még egyszer. Ez egy nagyon komoly dolog.
A nő Bryce-ra nézett, és kézfejével megtörölte pisze orrát.
– Azt hiszi, én voltam?
– Jessica, ha azt gondolnám ön volt, nem üldögélnék itt egymagam alig karnyújtásnyira magától – próbált viccelni a férfi. – De értse meg, senki nem látott ott magán kívül mást. A mosdó felé nem lehet elhagyni a klubot, csak a tánctér felé. Akik ott álltak, nem láttak senkit magán és a három fiatalemberen kívül.
A fiatal nő megrázta a fejét.
– Sajnálom, elájultam, nem emlékszem semmi másra.
Bryce hátradőlt a széken, ami halk nyikorgással feszült meg súlya alatt. Megmasszírozta halántékát, és elgondolkodva a törékeny testalkatú lányra nézett.
– Maga szerint mi történt, Jessica?
A nő megrántotta a vállát.
– Talán az őrangyalom volt – mondta végül bizonytalanul. – Honnan tudjam?
– Őrangyal? – ismételte meg lassan a nyomozó.
– Azt mondják, mindenkinek van olyan. Biztos magának is.
– Azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék találkozni az önével, Miss Lane – mondta Bryce és becsukta a mappát. – Egy járőrkocsi mindjárt hazaviszi, vegyen egy forró fürdőt, és pihenjen le. Majd még beszélünk. Jó éjszakát és khmm…, boldog új évet.
Bryce visszament az ügyeleteshez, és olyan elégedetlenül dobta le az iratokat az asztalra, hogy annak tartalma szétterült az asztal lapján.
– Boldog új évet magának is! – vetette oda a tejfelesszájú tisztnek, és kiviharzott a szobából. Egy kávéra volt szüksége, méghozzá jó erősre.
Amikor vagy negyed óra múlva visszatért, az aktákat ugyanolyan szétszórva találta.
– Semmi tisztelet nincs a mai fiatalokban – dörmögte, és elkezdte összesöpörni a lapokat.
Aztán hirtelen észrevette, és megdermedt a keze a levegőben.
– Egy kocsit! – üvöltötte, és rohanni kezdett a folyosón.

– Ki az? – hallatszott Jessica hangja a bezárt ajtó mögül.
– Bryce nyomozó vagyok, Miss Lane. Ne haragudjon, bemehetnék?
Kulcs fordult a zárban, és résnyire nyílt a vastag biztonsági lánccal rögzített ajtó. A nő csurom vizes volt, csak egy virágmintás fürdőlepedő volt köréje csavarva.
– Elnézést, kisasszony. Csak egy pillanatra zavarnám.
– Jöjjön be – mondta a nő, és kinyitotta az ajtót.
Bryce tapintatosan igyekezett nem a lányra nézni, és inkább körbepillantott a lakásban.
- Keressen egy helyet és üljön le – szólt oda neki Jessica. – Felveszek valamit és rögtön jövök.
A férfi kétségbeesetten futtatta végig szemét a szobán valamilyen ülőhelyet keresve, de nem igazán talált megfelelőt. A szobában rendetlenség volt, bár rosszabb is lehetett volna. Ahol nem voltak ruhák, ott divatmagazinok hevertek vagy népszerű együttesek koncertplakátjai.
– Mivel is foglalkozik, Miss Lane? – kérdezte emelt hangon Bryce, hogy biztos behallatsszon a fürdőszobába.
– Nem volt benne az aktáiban? Egy internetes újságnak dolgozom külsősként.
– Szóval újságíró? – igyekezett érdeklődést színlelni, miközben lassan sétálgatott, gondosan kerülgetve a földre hullott színes cetliket.
– Olyasmi. Fogjuk rá – a nő hangja teljesen nyugodtnak hangzott.
– És mikről szokott írni?
– Általában zenéről és divatról. Ami érdekes.
Bryce tekintete a vele szemben álló és sarkig tárt ruhásszekrényre esett és az annak ajtajára erősített tükörre. Tökéletesen belátott a fürdőszobába, ahogy Jessica éppen a melltartóját csatolta fel, neki háttal állva. A nő hátán, vékony, íves válla alól, a gerince mentén végigfutva, egészen a formás fenekéig, a férfi által valaha is látott legszínpompásabb és minden tekintetben legélethűbb sárkányalakú tetoválás díszelgett, és bár odabent még kissé párás volt a levegő a forró zuhanytól, Bryce egyévi fizetését merte volna feltenni rá, hogy az állat pikkelyes teste lomhán csúszva megmozdult, és a fenevad pofájában sorakozó pengeéles fogak egy másodpercre rávillantak.
– Kész vagyok, mit akar tudni? – fordult ki a nő a fürdőszobából egy pillanat múlva, de a szoba már üres volt.

Jessica Lane fázósan összehúzta kardigánját, mert a nyitott előszobaajtón át kellemetlen hideg fuvallat csapta meg. Megrántotta a vállát, és bezárta az ajtót anélkül, hogy akárcsak futva is kinézett volna a folyosóra. Amikor visszament a kanapéjához, egy kopottas rendőrségi dossziét látott heverni a dohányzóasztalra pakolt színes magazinok tetején. Egyetlenegy fénykép volt benne a Paradise Clubban történt vérengzés helyszínéről, amelyen teljesen tisztán látszott, hogy a hátsó mellékhelységbe vezető hosszú folyosónak egyáltalán nem is volt korlátja. 

2 megjegyzés: