Google+ Followers

2016. november 22., kedd

Bartos Zsuzsa interjú - 2016. november



Most jelent meg az Alkonyőrzők című regényed. Mesélj róla!

– A történet egy olyan jövőbeli világban játszódik, amelyikben a család jelentőségét veszíti, az ember a biotech cégek termékévé válik, és egy természetesen született gyereknek nincs hely. A világ elmaradott felében azonban akadnak páran, akik úgy gondolják, márpedig ők tudják, hol lenne a helye egy ilyen gyereknek. Csakhogy ezt mindannyian másképp gondolják, és megpróbálják kijátszani egymást. Találkozunk egy apával, aki a kislánya keresésével nemi harcok talajára épült hatalmak összetűzésébe keveredik, megismerkedhetünk egy tudatáttöltés által kémkedő, hirtelen megöregedett nővel, a furán viselkedő fiatal klónjával, és végigkövethetjük egy régi értékeket és régi szerelmet őrizgető magbankár küzdelmét.



Milyen volt a novellák után regényt írni?

– Hát én igazából mindig regényeket írtam, nekem az írás a regényírás folyamatáról szólt. Nagyon nehezen tudok eladni magamnak ötletet, ha sikerül, akkor már van annyira fontos és bonyolított, hogy kibontsam azt egy regényben. Soha nem jutott eszembe, hogy novellát is írjak, amíg Andy Baron nem kért egyet tőlem az irjunk.hu-ra. Mondtam neki, hogy én olyant nem tudok, de nem hitte el, sőt Demeter Attilával karöltve jól megdicsérték az első próbálkozásomat. Ettől aztán vérszemet kaptam – sajnos vagy sem – és így született meg az a klónos novellám is, ami az Alkonyőrzők kezdetleges verzióját ihlette.
Azóta írtam még novellákat, de rendre elégedetlen voltam velük. Hiányoltam azt az érzelmi befektetést és jelentőséget, amit a regényeknél tapasztaltam, és talán ezért is születtek bizarr végek, mint valami kísérletnél. Amúgy egyre kevésbé értem, miért mondják sokan, hogy ha jó regényt akarsz írni, akkor sokat kell novelláznod. A kettő eltérő műfaj, megvannak a különböző nehézségei és mechanizmusai. Szerintem aki jó regényíró, az nem feltétlenül ír ütős novellákat, és nem biztos, hogy kell is írnia ebben a műfajban is, aki meg jó novellista, és boldog is ezzel, annak ugyanúgy kijár az írói elismerés, még ha nem is hoz össze egy regényt. Azt kell gyakorolni, amiben alkotni akarunk, és ha mindkét műfajban akarunk, akkor mindkettőt külön-külön gyakorolnunk kell a fejlődéshez.


Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?

– Már tizenhárom éves korom körül rám tört a késztetés, hogy teljesen kitalált dolgokat hazudjak papírra és regényeknek nevezzem őket, de valahogy nem éreztem egy olyan elhatározás szükségességét, hogy egy nap majd író leszek. A szememben igazi foglalkozás a haditudósítás volt, a hivatás pedig a torna és a tánc. Az írás olyasmi volt, amit az ember titokban csinál, mert túl intim, és csak magáért teszi. Életérzést jelentett, azt, hogy az ember minden este leül egy kinyúlt fehér pulcsiban egy teával, és szép mondatokat hoz elő a fáradt lelkéből. Olyasmit jelentett írónak lenni, amivel már rendelkeztem. Inkább a környezetem ragasztotta rám, hogy biztosan író leszek, mert folyton mindenhol csak írok, ellenkező esetben komoly gond van velem. Igazából még most sem jöttem rá, hogy író vagyok-e, majd meglátom a harmadik-negyedik kiadott kötet után.


Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?

– Utólag nem tudom felmérni, hogy melyik írók hogyan hatottak a fejlődésemre, mert különböző korszakok váltották egymást, krimi-korszak, romantikus-korszak, klasszikusok korszaka, teológia, majd a spekulatív irodalom felfedezése, így negyven fele végre mindenevő lettem, és már nem tematika szerint választom meg az olvasnivalóimat, hanem a minőség a szempont. Bár íróként még mindig inkább azoknak az íróknak a hatása tudatosul bennem, akik tematikailag hatnak rám, mint például Huxley is, és nem csak a Szép új világgal, de talán az esszéivel még inkább. Mostanában Margaret Atwoodot nevezném meg, ha kedvenc írót kérdeznek, mert neki nemcsak a témáit érzem fontosnak, de a stílusát is nagyon szeretem, meg azt az egyediséget is, ahogyan a témákhoz nyúl. Miéville-nél tapasztaltam még, hogy a stílusáért odavagyok, csodálom a weirdségét is, de nála a történetvezetéssel nem mindig sikerül kibékülni. Rendre akad egy-egy író, akit irigylek ezért vagy azért egy könyvénél, de olyan nem szokott előfordulni, hogy pont olyant szeretnék írni vagy olyanná válni, mint ő.


Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig?

– Lehet, nem számít megjelenésnek, de első sikerélményként azt tartom számon, amikor tizenéves koromban Miska bácsi a rádióban felolvasta az emberiség jövőjéről írt levelemet. Ott állt a rádiónk az ablakpárkányon, odagyűlt a család. Nagy eseményként éltem meg, a dedikált ajándékkönyvet mégis nagyobb megtiszteltetésnek éreztem.


Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?

– A legtöbb írásomat nem szívesen vállalom, és nem érezném veszteségnek, ha mondjuk, nem maradna fenn az utókornak, de most az Alkonyőrzőkre büszke vagyok.


A regényed kétféle borítóval jelent meg, két kiadói kategóriában. Akkor ez most azt jelenti, hogy egy jó regényt írtál, ami nem fért be holmi leszűkített keretek közé? :)

– A leszűkített keretek nem jelentik azt, hogy ami oda befér, az nem elég jó, ahogyan a több keretek közé beférő regény sem feltétlen jó. Ez egyáltalán nem minősítés, csupán marketingi döntés a kiadó részéről, amelyik minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy felhívja minden olyan olvasó figyelmét a könyvre, akit esetleg érdekelhet. Mi, olvasók, sajnos képesek vagyunk egy könyvet megítélni, sőt, mindent tudni róla a borító színének alapján. Az Alkonyőrzők egyrészt egy fiatalos tempójú kalandos disztópia, ami nagy hangsúlyt tesz a kapcsolatokra, ugyanakkor többrétegű is, és olyan témákkal foglalkozik, mint a nemi harcok, az elmúlás, a gyerekvállalás, és a kultúránk női testhez való hozzáállása. A háromból két nézőpont-karakter férfi, ők másképp élik meg a problémákat, és ez is ludas lehet a kétféle besorolásban. Ez egy óriási lehetőség, megtisztelő bizalom egy elsőkönyves számára, de ugyanakkor kockázat is, hiszen azzal együtt, hogy a regény több emberhez eljuthat és akár két olvasóréteget is szórakoztathat, annak az esélye is nő, hogy több olvasó akad, akinek nem fog tetszeni. Éppen azért, mert sokfélék vagyunk, az is elképzelhető, hogy sokan lesznek, akiknek a regényben valamiből vagy túl kevés lesz, vagy túl sok.



Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?

– Két évvel ezelőtt pont beküldtem a regényemet az Aranymosás pályázatra, bár tudtam, hogy mivel eléggé mindent vagy semmit-típus vagyok, ha nem sikerül a pályázat, akkor évekig nem fogok felállni belőle regényíróként. Visszaöltöm csendesen a régi, kinyúlt fehér pulcsit és kész. Mégis muszáj volt megpróbálnom. Motivált, hogy van egy ilyen nyílt, nagyszabású pályázat, mert korábban egész életemben ahhoz szoktam, hogy mindenhol csak akkor érsz el sikert, ha van ismeretséged vagy pénzed, és hogy nekem valahogy karmaszerűen mindig pont ez a kettő hiányzik. Sajnos a korábbi megmutassam mit írtam?- próbálkozásaim is ezt igazolták, mert egy másik kézirattal való kilincseléskor még a hagyományos kiadóktól sem azt kaptam, hogy legyek szíves és fejlődjek, hanem hogy küldjek pénzt, és akkor okés író vagyok. Valahogy ilyenkor az ember nem hiszi el, hogy ez tényleg siker, és hogy amit ír, az kell. Két évvel ezelőtt tehát szükségem volt több szempontból is az Aranymosáson való megmérettetésre. Most a feszesebb pulcsi még picit furcsa, de azért örülök, hogy az utóbbi időben a siker lendített ki, és nem a kudarc.


Miért írsz? :)

– Lehet, hogy még mindig annak a gyereknek a beteges fantáziáját szolgálom, aki a csínytettek ötletforrása volt a környéken, de az is lehet, az isteni hatalom illúzióját szolgálom, amint megteremtett világhelyzetek fölött rosszallóan csóválhatom a fejem, embereket gyúrhatok, szituációkba sodorhatom őket, jól elbánhatok velük, némelyeket veszni hagyhatok, hisz ez a sors, mások számára pedig kegyelmezek és menekülési útvonalat szántok. És közben elvárom, hogy szórakoztassanak. Persze, lehet, hogy ártatlanul csak keresem az összefüggéseket és a flow-állapotot, mert ettől a tűrhetőbb verzióm életre kel. Bármi is az igazság, az írás által kinyújtózkodik a lelkem.


Erdélyben élsz, Brassóban. Ez korlátoz valamelyest írói munkásságodban?

– Az írás magányos tevékenység, egy lakatlan szigeten is lehet remekműveket létrehozni, sőt, tehát semmiképpen sem korlátoz. Viszont ha éppen írós előadásokról, könyves rendezvényekről vagy találkozókról van szó, akkor ezt mindig nagy lemaradásként élem meg.


Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?


– Még a tavaly elkezdtem egy történetet, amiben egy párhuzamos világnak meggyűlt a baja azzal, ahogyan a közösségi médiát használjuk. Egy picit darkosabb, mint az Alkonyőrzők, és mondanám, hogy ilyen vagy olyan sci-fi lesz, de hát egyelőre ez a történet is eléggé lóg a levegőben, már ami a szigorú besorolását illeti; én írás közben ezzel nem foglalkozom.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Bartos Zsuzsa!

    Tetszenek az elképzeléseid, ahogy felsorolod a miérteket,az alkotás során. Szinpatikus a kinyult, fehér pulover is. Egészben szinpatikus vagy, el fogom olvasni a könyvedet. Szeretettel Albina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Albina!

      Köszönöm szépen. :)

      Törlés