Google+ Followers

2016. április 3., vasárnap

Békésy Anita: Sári és a démon

Lángtengerben úszott minden. Perzselt szagok egész palettáját lehetett érezni. A műanyagtól az égett hús szagáig mindennel megtelt a levegő. Segítségért könyörgő, síró emberek jajveszékelése hasított a levegőbe, a pattanó lángok zaja mellett. Egy hatalmas gerenda zuhant a földre. Robaja egy pillanatra minden mást elnyomott. A turistaszállóra többet nem lehetett ráismerni. Eltűntek a színek, helyükön csak kettő maradt: a lángoló narancssárga, és a szenes fekete.
Elégedett vagy? – kérdezte a démon. Sári csak megrántotta a vállát. Az volt. Érezte mennyire elégedett. Egyiket sem tudta sajnálni. Talán azt a kellemes királykék fotelt egy kicsit. Annyira tetszett neki. – Ezt akartad nem?
Sári a fejét sem mozdította, csak oldalról sandított a démonra. Csúnyán nézett ki, de Sárit ez nem zavarta. Tudta, a szíve mélyén a démon igazán rendes srác. Hiába az ezernyi sebhely, ami az arcát torzítja, az okker színű fogai, hiába a vörös írisze, vagy a holtsápadt, már-már szürke bőre. A démon akkor is a legmegbízhatóbb személy volt Sári életében. Az egyetlen, aki tényleg megértette.
Hat éve követte a lányt mindenhova. Ott állt mellette, mikor sarat tuszkoltak Sári tolltartójába. Akkor is, amikor leöntötték iskolatejjel. Mellette állt minden gáncsnál, minden gúnynál, minden összefirkált tankönyvnél. És nem tágított mellőle aznap sem.
Aznap, amikor a szobatársai kilökték Sárit meztelenül a folyosóra, hogy mindenki rajta nevessen. Ő pedig összekuporodva, megalázva kucorgott a földön, egy királykék színű fotelhez bújva, és csak sírt. Siratta a sok-sok évet, amit megaláztatásban kellett töltenie.
Miért sírsz, kérdezte akkor a démon, miért fekszel itt, ilyen tehetetlenül? És Sári nem válaszolt, mert ő maga sem értette. Mitől féljen még? Miért aggódjon még? Úgy érezte, neki már tényleg mindegy, nincs mit veszítenie. Ezért kár lenne hagynia magát. Ettől neki már nem lesz jobb, nem lesz könnyebb. Egyértelműen nem számíthat szimpátiára, sajnálatra, rokonszenvre. Akkor meg minek feküdjön, miért alázkodjon, miért hunyászkodjon meg?
Felkelt, illetve inkább feltápászkodott. Lassan, mint akinek már valóban mindegy. A démon közben ott állt mellette. Kajánul nézett végig a lány fedetlen testén, vérfagyasztó vigyorra húzódott a szája.
Ugye mennyivel jobb így? Hát nem kellemesebb? Menj csak be! Menj be büszkén, menj be bátran! Húzz magadra valamit, csak azután gyere vissza!
Sári követte a démon utasításait, valóban jobb érzés így járni, ilyen magabiztosan, már-már dölyfösen. A démon utána libbent a zárt ajtón keresztül.
Haragszol, kérdezte. Mindig ez van, vágta rá akkor Sári, mindig ez. Összeszorította az öklét, vett egy mély levegőt, hogy visszanyelje az ismét kitörni készülő könnyeit. Tizenegy éve megy a kicseszett szemétkedésük, folytatta végül.
A démon vigyora még szélesebbre húzódott. Vidáman nézte, ahogy a lány kapkodva ruhákat vett magára. Csak miután eltűntek az apró kerek mellek a póló alatt, azután szólalt meg ismét.
Dühös vagy? Az jó. A düh mindig jó! Persze ha valahogy elégtételt vehetnél... igen, igen, az gyönyörű lenne, mint egy robbanás!
Sári szórakozottan lángot fújt az egyik gyertyára, majd csak nézte az apró égő cseppet.
Elégtételt, igaz, kérdezte Sári. A hangja akkor már hidegebben szólt, mint a jeges északi szél.
A démon mellé lépett. Arcát beragyogta a sovány fény. Ebben a megvilágításban úgy festett, mint a legszörnyűbb rémálmok. Ujját a lángba lógatta, mintha csak a langyos vízzel játszana.
Úgy értem bosszú. Forró, robbanó bosszú, mondta.
Ezután minden gyorsan történt. Sári kilépett a folyosóra. Már kevesebben lézengtek az ajtaja előtt, de így is kapott néhány, na mi van felöltöztél megjegyzést, vagy rég láttalak ennyi ruhában elejtést.
Ekkor Sári vett egy mély lélegzetet, majd elengedett minden energiát, ami valaha benne lakozott.
A tűz kirobbant belőle, perzselő hőhullámként varázsolt lángcsóvákat mindenhová. A diákok sikítoztak, menekültek, néhányukat halálra tapostak a többiek.
A démon lassan Sári mellé lépett. Végignézték, ahogy a hatalmas gerenda agyoncsapja a lány egyik szobatársát, majd a démon megkérdezte Sárit, elégedett-e.
Ugye milyen felszabadító?
Az – biccentett Sári.
Nem bántad meg?
Nem. Semmiképp sem. Mind megérdemelték, egytől egyig!
A démon ismét elvigyorodott. – Meg, mi? – Majd Sárira nézett, aki nyugodt, boldog arckifejezéssel kémlelte a lángoló helységet. – Különleges helyed lesz a pokolban.
Hogy hol?
A démon elmosolyodott a lány hangsúlyán. Barátságosan fordult a felé.
A pokolban. Ne legyél így megszeppenve, ott örökké együtt maradhatunk. Különben sem gondolhattad komolyan, hogy innen élve kisétálsz. Te nem érzed a füstöt?
Meg fogok halni?
Már meg is haltál.
Most? Most mikor végre elégtételt vettem?
A démon arcán ismét vérfagyasztó vigyor jelent meg.

Azt hitted akkor kezdődik az élet, mikor végre módodban áll visszavágni? Sári! Olyan édesen naiv vagy! Akkor ér véget!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése