Google+ Followers

2013. augusztus 26., hétfő

Fonyódi Tibor /Harrison Fawcett/ interjú

Az interjú megjelent a SpritArt Egyesület Lector Magazinjának első számában, 2013. júniusában.


Mesélnél a kezdetekről, mikor döntötted el, hogy író leszel?

– Tizenkét éves koromban. Apám persze elküldött a rákba, anyám azt mondta, jól van, kisfiam, de előbb edd meg a levest! Nem hitték el, ahogy én sem hittem benne hosszú évekig. Aztán 2003-tól valóság lett, azóta élek az írásból.

Aki nem az írásból él, az nem író?

– Ez most divatos kérdés. Lévén, hogy ma már bárki írónak nevezheti magát, aki leírt egy tőmondatot. Oda jutottunk, hogy az írót nem a munkája és ismeretsége folytán kivívott társadalmi pozíció vagy a tehetsége teszi nagybetűs íróvá, hanem az általa előállított szöveg ténye, a minőségtől függetlenül. Írtam, tehát író vagyok! Ma már az is írónak nevezi magát, akinek összesen három novellája jelent meg e-bookban. Az ilyeneknek azt tudom tanácsolni, hogy üljenek időgépbe, ugorjanak vissza 80-90 évet, és majd figyeljék meg, milyen gyorsan fogják kihajítani őket a New York kávéház ablakán, Krúdy és Mikszáth röhögésétől kísérten. Ha egy asztalos a hét végén elmegy segíteni a kertész haverjának egy kis mellékesért, attól még nem lesz kertész, sőt tiltakozna is az ilyen minősítés ellen. Ha viszont ugyanez az asztalos ír egy novellát, máris írónak titulálja magát, és felháborodik, ha az emberiség nem tekinti írónak. Manapság az írást, mint alkotótevékenységet, túlmisztifikálják. Az ilyen definíciók, hogy aki ír, az író, az uralkodó liberális korszellem táplálta nettó hülyeségek. Éppen ezért, ha megkérdezik, hogy én például minek tartom magam, mindig azt mondom, hogy betűhányó kisiparos vagyok. Íróból sok van, belőlünk már kevesebb.

Hol kezdődött a Katedrális útja, ami az 1998-as megjelenéshez vezetett?

– A történetet 1986-ban kezdtem el írni Kard és gyémánt címmel, ennek lett egy turbózott változata ’91-ben, majd ’94-ben újra nekifeszültem, és egyhuzamban – ez alatt három évet tessék érteni – gépeltem vagy ezer oldalt. Ennek az ezer oldalnak nagyjából a kétharmadát jelentette meg a debreceni Cherubion Katedrális harcosai címen. Ahogy szokták mondani: a többi már történelem.



A Katedrális legendájáért (1999) megkaptad a Zsoldos-díjat.

– A zsűri úgy döntött, hogy abban az évben, az volt a legjobb scifi regény. Az olvasók meg 15 éve döntenek úgy, hogy a rengeteg hibája ellenére alighanem minden idők egyik legsikeresebb magyar scifije, amit egy pillanatig sem hiszek el, de örülök neki. Magjegyezném, hogy ami sikeres, még nem biztos, hogy jó. A népszerűség nem minőségi kategória. A Katedrálist nem a legjobban megírt regényem, aminek nyilván az az oka, hogy az első volt. Ma már egészen máshogy írnám meg, például sokkal rövidebb lenne, a terjedelme sajnos komoly akadálya az idegen nyelvű megjelenésnek. 1800 oldalt nem fognak kiadni angolul egyetlen európai szerzőtől sem első megjelenésként, nemhogy egy magyartól.

Ez most úgy hangzott, mintha akadályt jelentene, ha valaki magyar.

– Sajnos egyre inkább az. A legnagyobb baj, hogy a magyar irodalom nincs fenn a világtérképen, Molnár Ferenc és Harsányi Zsolt óta a magyar irodalom nem tényező a világ irodalmi életében. A kortársak közül Nádas Péter talán az. Hajnóczy Péter, aki tényező lehetett volna, meghalt fiatalon 1981-ben.

Azért látsz esélyt a Katedrális külföldi megjelenésére?

– Szélsőjobbos politikusok előbb lesznek díszvendégek a csatkai cigánybúcsún.

Mondanál pár szót a Mysterious Universe kezdetéről?

– Szélesi bort ivott én sört. Hüse Lajos barátunknál voltunk Napkorban. Buliztunk, éjjel néztük a csillagokat, és kitaláltuk. Amikor '98-ban kijött az első három Brett Shaw-történetem, Szélesi kitalálta a York Katchiken űropera-sorozatát. 2000 elején vetettem fel, hogy mi lenne, ha összedolgoznánk? Shaw és Katchiken együtt! Ez annyira lehetetlen, hogy akár zseniális is lehet. Ez lett aztán Mysterious Universe, ami a hibái mellett a magyar sci-fi történetének egyik legsikeresebb sci-fi ponyva-sorozata, a húsz vagy mennyi kötetével. Na, most a közös munka úgy nézett ki, hogy Szélesi az elején mindent átírt, amit a Brett Shaw történetekben leírtam, csinált egy kisebb univerzumot, kitalálta a féregjáratokat és a paradimenzionális tereket. Kitaláltunk vagy kéttucat regényt, amit sosem fogunk megírni. Így kezdődött. Ahogy a Mysterious Universe ma kinéz, az Sándor keze munkája, őt tessék dicsérni vagy szidni.



Kalandor Kiadó, Hadak útja sorozat…

– 2000-ben keresett meg a kiadó tulajdonosa Király Gábor egy olyan regénysorozat ötletével, ami – ő fogalmazott így – az ősmagyarság társadalmi és kulturális környezetében játszódik. Ez lett a Hadak útja sorozat, aminek öt kötete jelent meg 2006-ig. A sorozat első kötete, az Isten ostorai második kiadása lett a Gold Booknál 2011-ben indult Torda-trilógia első kötete, ennek második kötete a Naptól vagyok, Holdtól vagyok, amit eredetileg a Hadak útja zárókötetekének szántam. Most készül a Fokos, amivel a Gold Bookos sorozatom trilógiává bővül. Tudom, hogy bonyolult, de a Kalandor pár éve jogutód nélkül megszűnt és a Gold Book csak olyan feltétellel adta ki a Naptól vagyokat, ha előtt kihozhatja az Isten ostorait. Szólj, ha nem érted!

A Jó nap ez a halálra az eddigi utolsó sci-fi regényed (2003, Inomi Kiadó), utána már csak két novellád jelent meg a MU világához. Tervezel új regényeket a közeljövőben?

– Jelenleg a Fokoson dolgozom. Most azt gondolom, hogy ez lesz az utolsó történelmi regényem. Nem tudom, utána mit fogok írni, lehet, hogy végrendeletet. Majd meglátom, ha odaérek… Ja, hogy a scifiben újat? Most szó van arról, hogy visszatérek a zsánerbe, mert hat különböző könyvkiadónál gondolják úgy, tartozom még az olvasóknak pár Brett Shaw történettel. Majd meglátom. Az biztos, hogy a Katedrálisnak még jó darabig nem lesz folytatása. Hogy milyen regényt írok vagy tervezek, mindig azon múlik, hogy mennyire vagyok leterhelve forgatókönyvíróként.

2005-ben megjelent a Le Chamane d’Attila…

– Az Isten ostorai francia kiadása. Az egésznek az volt a legpozitívabb hozadéka, hogy ültem a Magot kávéházban a St-Germain-des-Présen, néztem az embereket, és tudtam, hogy másfél óra múlva író-olvasó találkozóm kezdődik a párizsi Magyar Intézetben. Na, ilyenkor tényleg írónak érzi magát az ember. A Szajna csobogása nyilván csodát tesz az emberrel.

A francia megjelenést tartod írói pályafutásod legnagyobb sikerének?

– Végül is, igen.

Számos regényed megélt második kiadást – a Katedrális már harmadikat is –, van róla adatod, hány példányban jelentek meg összesen? Van látható tendencia a régebbi és újabb, illetve a sci-fi és a történelmi könyvek példányszáma között?

–  A történelmi regényeim, ha csak az első kiadásokat vesszük alapul, mindig jobban fogytak, mint a scifijeim, de nem azért mert jobbak, egyszerűen a történelmi regényeket többen veszik, mint a scifit. Még sosem számoltam utána, hogy összesen hány példányban jelentem meg és fogytam el, de ha a különféle regényeim huszonakárhány kiadását vesszük alapul, akkor nyilván több tízezer kötetről van szó. Írásból élek, de nyilván nem regényírásból, abból ma nem lehet megélni Magyarországon.

Most májusban jelent meg A háború művészete és az Ármány éneke újabb kiadása. Következő regényed mondtad, hogy a Fokos lesz? Ez mikorra várható?

– Ha nyár végéig sikerül befejeznem, akkor kora ősszel, ha nem, akkor 2014 tavaszán.



Még egy utolsó kérdés az irodalom témába. Ha ma lennél kezdő, biztos, de kevésbé kreatív jövedelmi forrásokkal, és mégis könyvírásra adnád a fejed, milyen téma, milyen műfaj foglalkoztatna? Látsz-e valamit, ha körülnézel mai a világban, ami megragadja a fantáziád, és alkotásra inspirál?

– Mindig előszeretettel olvasom az angolszász könyvpiac különféle eladási listáit vezető bestsellereket. Nézem, mi az a téma, mi az, amire harapnak az olvasók, egyesek mivel keresnek egy rakás pénzt. Nos azt látom, hogy a témáknak semmi közük a mainstream scifihez vagy a provinciális zsánerirodalomhoz.

Van olyan, hogy provinciális zsánerirodalom?

– Ha egy magyar író regényében a főhőst Szabó kettő Jánosnak hívják, akkor bizony van, és mindegy, hogy mi a tematika. Provinciális magyar irodalomnak tartok minden olyan irodalmi kísérletet, ami Soprontól balra nem érdekel senkit. Ilyen a kortárs magyar irodalom nyolcvan százaléka. Scifiben és kalandregény irodalomban még rosszabb az arány, ráadásul a magyar scifi Zsoldos Péter óta csak önmaga árnyéka. Ha valamikor ki is adnak valakit angolul, robbanni ő sem fog, összesen keres vele 300 eurót, aztán jó napot… Olyan ez, mint a zenei tehetségkutatók. Akárki nyeri, akármilyen hangja van, ha kimegyünk egy lepkehálóval New Yorkba, Harlemben fél óra alatt bármikor össze lehet fogdosni három olyan feka csajt, akiknek különb hangja van. A legjobb magyar scifi a tematikáját és a koncepcióját tekintve legfeljebb az európai középmezőnyhöz tartozik… Mi volt a kérdés?

Mit írnál, ha újra kezdhetnéd?

– Scifit biztosan nem. Szerintem olyan regényeket írnék, mint Dan Brown. Történelem, vallás és miszticizmus. Ezek a témák mindig bejöttek nekem.

Mi a véleményed arról, hogy Brown sokak szerint basic angolban ír?

– És keresett vele eddig hatszázmillió dollárt. Mindenkinek el kéne döntenie a pályafutása elején, hogy miért dolgozik, hogy miért ír. Van, aki érettségi tétel akar lenni, van olyan, aki gazdag. Olyan is van, hogy valaki érettségi tétel és gazdag is akar lenni egyszerre, de mire ez összejön, az illető általában halott. A felesége jól jár, ha túléli.

Hogyan indult a forgatókönyvírói pályafutásod?

– 2003-ban megkeresett egy producer, hogy írjak neki forgatókönyvet. Mondtam, hogy még sosem írtam forgatókönyvet. Nem baj, próbáljam meg. Megpróbáltam. Ma abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a legtöbbet foglalkoztatott filmírók közt tartanak számon. Szerintem jó időben voltam, jó helyen. Mellesleg a szakmát, amennyiben az csak a különböző plot pointok és a mid point elhelyezéséről és az inciting incident meghatározásáról szólna, tényleg meg lehetne tanulni könyvből, vagy egy három napos kurzuson. Az egészen más kérdés, hogy a szakma a kreativitásról és a fantázia kiteljesedéséről is szól, amit viszont semmilyen kurzuson nem lehet elsajátítani. A neten például rengeteg honlap van, ahol írást oktatnak. Az ilyen oldalakon mindig bele lehet futni olyan emberekbe, akik például órákon át képesek vitatkozni olyan parttalan hülyeségeken, hogy a mondaton belül hová kell rakni a pontosvesszőt, miközben az úgy nevezett magas irodalom sosem a szabályok betartásáról szólt, hanem a nyelv adta lehetőségek maximális kihasználásáról, a szabályok megszegéséről, sőt új szabályok teremtéséről. Éppen ez a posztmodern lényege. Aki nem hiszi, olvasson Thomas Pynchont, a központozás-mániásoknak meg javaslom tanulmányozásra Cormac McCarthy munkásságát. Az írás, regényírás, filmírás, a kreativitásról szól, történet és cselekményvezetésről, a karakterekről, a stílusról. Az írás mágia, lényege nem csak a szavak és a vesszők, ahogy a szerelem sem pusztán sírás és párnák. Ezt nem tudom hol, és mikor mondtam először, de annyira jó duma, hogy mindenütt elsütöm.

Metamorphosis, 2007…

– Ha nem csak a végleges forgatókönyv hetven százalékát sikerült volna leforgatni, akkor nagyot durran a film. Ezt a lehetősséget látták meg és díjazták Esteponában és Rómában, ahonnan így is elhozta a legjobb rendezés díját. Szerettem. Az első megvalósult játékfilmem volt, amit Hódi Jenő barátommal közösen írtunk.

Tűzvonalban – négy évad, hatvankilenc epizód, kategória fődíj a 2008-as moszkvai DetectiveFest Nemzetközi Film és Televízió Fesztiválon.

– A Tűzvonalban előtt a magyar rendőrt kétféleképpen ábrázolták a moziban és a televízióban: hülye volt, mintha egy rendőrviccből lépett volna elő, vagy merev arccal felolvasta a szolgálati szabályzatot. Ezen akartam változatni. Persze nem volt hibamentes a forgatókönyv, nem lehet tűpontos scriptet írni, ha alig egy heted van az epizód írására, ennek ellenére a sorozat mérföldkő lett a honi televíziózásban, amit egy rakás országba el lehetett volna adni, de a nemzetközi hang hiánya és a képminőség miatt – nem HD-re forgott – ez nem sikerült, a nagy érdeklődés ellenére. Máig analizálják, hogy mi volt a sorozat rejtett üzenete, ha jól emlékszem az origón volt velem egy interjú, ahol azt fejtegettem, hogy a Tűzvonalban az elmúlt húsz évről is szólt, hogy nálunk nem volt igazi rendszerváltás, hogy a régi gárda kirobbanthatatlanul beépült a hatalomba, csak átfestette magát. Ennek mintapéldája volt Kolonics tábornok. Volt egy jelenetem, amit már az első évadban el akartam sütni, és utána következetesen mindig, de a rendezők produceri utasításra sosem forgatták le. Bordás megkérdezte Kolonicstól, hogy „Dénes nem voltál te III/III-as véletlenül?..., amire azt a választ kapta, hogy „át lettem világítva”. Erre Bordás: – „Nem kéne már izzót cserélni abban a kibaszott gépben?” Mindenki értse, ahogy akarja. A negyedik évad harmadik epizódjának végén aztán megcsináltuk a jelenetet, akkor már tudtuk, hogy nem lesz tovább, mert az m1 a gazdasági válságra hivatkozta átpasszolta a sorozatot Duna Televíziónak, amiről köztudott, hogy a nyugdíjasokon és a volt munkásőrökön kívül nem nézi senki.



Hacktion – két évad, harminc epizód, kategória fődíj a 2012-es jaltai Nemzetközi Film és Televízió Fesztiválon.

– Hangsúlyozom, hogy a díjat az első évad kapta, mert ami most fut az m1-en semmiben sem hasonlít az igazi Hacktionre, koncepciójában, stílusában, még a címében is más: Hacktion – újratöltve. Szerettem írni, sajnos nem voltak optimálisak a gyártási feltételek, volt hogy több epizódon keresztül nem tudtam kihozni a szereplőimet az épített díszletekből, ráadásul a nyolc állandó karakteremből négyet eleve ki kellett írnom, és kettővel meg nem lehetett folyamatosan dolgozni. A sztori egy idő után már nem arról szólt, amiről eredetileg akartam, hanem arról, hogy hol vannak, mikor kerülnek elő az Oroszlán Szonja és Szente Vajk által megformált karakterek. Ennek ellenére az első két évad olyan témát járt körül, amihez még senki sem mert hozzányúlni nemzetközi szinten sem: a Hacktion a világot kormányzó láthatatlan hatalomról szólt, amit a sorozatban Coriolanusnak vagy Novus Ordo Seclorumnak nevezek.

Ez ismerős a Mysterious Universe világából.

– Akár abból, akár az öreg Bush után szabadon. A lényeg, hogy minden Hatalom hazudik, minden kormány hazudik, ellenőrzik a telefonjaidat, az emailjeidet, ellenőrzik az életedet, hamarosan a gondolataidat is. „A Nagy Testvér nem figyel, a Nagy Testvér vezérel”, mondta Kezelő az első évad végén, akiről a néző azért nem tudta meg soha, hogy kicsoda, mert a láthatatlan hatalom képviselői arctalanok és névtelenek. Ő a Kezelő, aki kezeli az életedet! A sorozat üzenetét csak szűk réteg értette, aminek roppant mód örülök, mert kifejezetten arra törekedtem, hogy húsz év múlva legyen igazán aktuális, ha akkor megnézi valaki, talán azt mondja, jé ezek a rafkós magyarok már akkor tudtak valamit. A Hacktion első két évada egy kódolt üzenet, amit eddig csak az orosz zsűri tudott dekódolni, adott is neki egy kategória fődíjat. A most futó sorozat nekem olyan, mintha a régi Hacktion spin-offja lenne, egy átlagos bűnügyi sorozat, tipikusan kelet-európai megoldásokkal, ami nem akar üzenni semmit, legfeljebb szórakoztatni, arra pedig biztosan alkalmas különben nem jönne ősszel az ötödik évada.

Ha felkérnének, hogy vedd át újra az írását, elvállalnád?

– Nem. Ahol az ember egyszer sas volt, oda nem megy vissza verébnek.

Össze tudnád hasonlítani a magyar és a nyugati tévésorozat gyártást? Melyiknél fordul elő gyakrabban, hogy a forgatókönyvíró tudtán kívül kinyírják egy szereplőjét?

– Összehasonlítom! Tessék elképzelni egy kukásautót és egy Ferrarit egymás mellett. Persze hosszan elemezhetnénk, mi a különbség, de minek? Nem kell ahhoz a szakmában dolgozni, hogy tudjuk, pénz nélkül csak a szarral lehet gurigázni. Amíg egy Lady Gaga-klipp többe kerül, mint egy magyar gyártású sorozat komplett évada, ami alsó hangon 12 epizód, amíg a mi évad-költségvetésünkből legfeljebb az NCIS két epizódját lehetne leforgatni, ne álmodozzunk nemzetközi színvonalról, és akkor arról ne is beszéljünk, hogy nálunk nem divat leforgatni az elfogadott forgatókönyveket, ami nem azért van, mert a rendezők imádnak improvizálni. Rá vannak kényszerítve az egyszerűsítésre, különben kifutnak az időből. Magyar televíziós sorozat így sem létezik túlforgatás nélkül. Nem az írókkal, rendezőkkel, operatőrökkel van a baj, a szakembergárda világszínvonalon dolgozik, a probléma a kreációra fordítható idő, ami töredéke annak, ami mondjuk az USA-ban egy valamirevaló sorozat írói a forgatókönyvek fejlesztésével töltenek. A másik égető probléma a gyártásra fordított idő. Ha alsó hangon csak öt nap van egy epizód felvételére, és abból csak egy napunk a külsőkre, akciókra – mert nincs több – akkor a további napokon legalább 12-15 hasznos percet kell felvenni, ami egy vicc. Ugyanezt elmondtam tavaly a Millenárison, ahol egy kerekasztal beszélgetést tartottunk a televíziós sorozatírásról. Akkor Andrew Vajna úgy reagált a felvetésemre, hogy mindez nem valós probléma, mert ő is öt nap alatt gyártotta a Sarah Connor Chronicles epizódjait. Ez még meglepő is lett volna, ha utána nem teszi hozzá, hogy ezt 120 millió forintnak megfelelő USA dollárból tette per epizód, és akkor innentől mindjárt más a leányzó fekvése, mert ennyi pénzből persze, hogy lehet öt nap alatt gyártani, ugyanis amíg a színészek vígan elvannak a zöld háttér előtt, közben a second unit felrobbantja fél Los Angelest, a stúdióban van építőstáb, van bontóstáb, magyarán négy stáb dolgozik egyszerre, a hab a tortán, hogy epizódonként kábé ötvenmilliót lehet fordítani utómunkákra. Szóval öt nap és öt nap között látok hangyafasznyi különbségeket. Nálunk a second unit a büfé! A másik kérdésre válaszolva: A forgatáson történő karaktergyilkosság gyorsan kiderül, főleg ha akkora baromságot követ el a rendező, hogy a lemészárolt karakter a további epizódokban is játszik, mi több a main castban van (főszereplő). Volt olyan esetem a Tűzvonalban harmadik évadának forgatásán, hogy felhívott Bicskey Lukács, és mondja, hogy lelőtték. OK, mi a baj, így volt megírva! A forgatókönyv szerint golyóálló mellény van rajtad, és nem lesz semmi bajod! Igen ám, de vérpatront raktak rá, szó szerint kinyírták, mondja Lukács. Ez azért volt gáz, mert még hat epizódban játszott. Kimegyek a forgatásra, kérdem, mi van? Stábértekezlet. A producer bejelenti, hogy Tibikém a Bicskey túl sokat szerepel, és úgy döntöttek, hogy lelövik, a többi könyvből húzzam ki, kérek-e kávét? Támadt egy kis vita, aminek az lett a vége, hogy természetesen a karakter nem halt meg, csak eljátszottuk a halálát, mert nem csak a valóságban, hanem a fikcióban is vérpatront raktak rá, hogy félrevezessék a rosszfiúkat, akik ki akarták nyírni. A producert végül az győzte meg, hogyha most át kell írnom hat könyvet, akkor az neki nagyon sok pénzébe kerül.

A megírt forgatókönyveidnek hányadrésze jut el a megvalósításig?

– A televíziós forgatókönyveim eddig kivétel nélkül, a nagyjátékfilmjeim közül csak kettő, a Metamorphosis és a Pillangók, utóbbinak most volt a premierje a Moszkvai Filmfesztiválon. Sok nagyjátékfilmet írtam, a legismertebbek a Munkácsy és a Toldi. Az elsőt olyan indokkal utasította vissza a Filmalap, hogy a koncepció nem túl meggyőző a várhatóan nagy gyártási költségek mellett, a Toldi pedig egy éven át versenyben volt Pálfi György Toldijával. Utóbbi lett a befutó, mert látványvilágában és koncepciójában közelebb áll a mainstream tömegfilmhez, mint a miénk. Nem rég olvastam valahol, hogy Pálfi úgy képzeli el Toldit, mint Batmant, na mi meg Káel Csabával úgy képzeljük el Toldit, mint a legnagyobb magyar eposzt. A Toldink főhajtás lett volna Arany János előtt, akit talán, ha John Goldként tüntetünk fel a forgatókönyvön, most mi lennék beljebb 900 millióval.  

Szerinted, miért van ez?

– Mert Magyarországon vagyunk. Visszatérve a kérdésre, azt hiszem jelenleg nekem van a legtöbb eladott, de le nem forgatott forgatókönyvem, amit azért tartok jelentős sikernek, mert Joe Eszterhas ugyanezt állítja magáról, igaz ő ezt az Egyesült Államokban mondja, ami nagyon nem ugyanazt jelenti, ha az anyagi oldalát nézzük a dolognak. De azért jó érzéssel tölt el. Mellesleg szokták volt mondani, hogy a forgatókönyvírásnak három lépcsőfoka van: amíg dolgozol, és nem tudod mi lesz a könyv sorsa, csak piszkolod a papírt, aztán ha sikerül eladnod, akkor elmondhatod magadról, hogy eladtál egy forgatókönyvet, és ha gyártásba kerül, akkor elmondhatod, hogy csináltál egy filmet. Valójában a második lépcsőfok a profik játszótere, mert nagyon sok író meg sem kapja a pénzét, holott a könyvét leforgatták. Találkoztam olyan producerrel, akik kerek-perec megmondta, hogy az író örüljön, ha utólag kifizetik, másrészt ma már bármilyen lúzer forgatókönyve gyártásba kerülhet, a végeredményt meg lehet nézni a moziban. Az ilyen filmek megtekintését olyan pároknak ajánlom, akiknek nincs lakásuk, ahol szerethetik egymást. Beülnek szépen a legújabb magyar filmre, és garantáltan kettesben lesznek.

Mik a közeljövőbeli terveid?

– A sajtóban is megjelent, hogy Szabó Istvánnal dolgozom a Bethlenen. Bethlen István Magyarország miniszterelnöke volt 1921 és 31 között, minden idők egyik legjobb és legsikeresebb politikusa volt, az élete érdemes a feldolgozásra. Ha nem tudjuk megcsinálni mozinak, akkor lehet, hogy megcsináljuk tévéfilmnek. Szabó István egészen beleszeretett a témába és én is.

Milyen érzés filmet írni egy Oscar-díjas rendezőnek?

– A szakmában ennél nincs feljebb. Megtiszteltetés olyan emberrel együtt dolgozni, akitől egy hét alatt többet lehet tanulni, mint mástól egy életen át. Másrészt az emberben fokozódik az érzés, hogy már csinált valamit az életében. Ugyanezt éreztem, mikor Szörényi Levente felkért, hogy írjak alapdrámát a legújabb operájához. Ez lett az Árpád népe.

Más filmes munkák?


– Egy másik filmet is tervezünk Szabó Istvánnal közösen, de erről még nem beszélnék. Jelenleg egy új televíziós sorozaton dolgozom, ami – ha megvalósul –, 2014-ben kerül képernyőre. Erről sem mondhatok többet, ahogy arról a nagyjátékfilmről sem beszélhetek, aminek az írására a napokban szerződtem le. Ha az említett munkáim közül bármelyik hivatalossá válik, a hír megjelenik a honlapomon. Maradjunk annyiban, hogy folyamatosan dolgozom, forgatókönyvíróként egy évre előre be vagyok táblázva.



2013 június

2 megjegyzés:

  1. "A kortársak közül Nádas György talán az."

    A humorista? Nem Nádas Péterre gondolt az író véletlenül?

    VálaszTörlés
  2. De igen! Én kérek elnézést, kijavíttatom! :)
    Fonyódi

    VálaszTörlés