Google+ Followers

2015. március 1., vasárnap

Dokesz: Túlvilág Kaszinó

A novella alapötletét Harry Harrison: Halálvilág című kisregényének második fejezetéből kölcsönöztem.

Amikor a koronás fők porba hullnak, azok is csak a gravitációnak engedelmeskednek. Egyszer minden uralkodó behódol. A kerek fejek távolabbra gurulnak a vérpadtól, míg a hosszúkásabb formájúak néhány kiszámíthatatlan gördülés után fejezik be vándorlásukat. Az idomtalanabb, húsos fejek meg akkorát puffannak, mint tehervagonok ütközői a rendező-pályaudvaron. Hogy honnan tudom mindezt? Nem, nem vagyok hóhér vagy bakó, valójában iszonyodom minden véres cselekménytől. Ki is dobnám a taccsot egy lefejezés látványától. Mindezt egy barátom mesélte. Barátom, a Halál. Azt mondta, utálja a franciákat. Ő mindezt végignézte, hivatalból. A franciák, meg az ördögi lefejező masinájuk. Jól megszívatták a sok pluszmunkával, de mindez már történelem.

Hagyjuk most a vérengző polgártársakat, inkább mulassunk egy kicsit! Régi ígéretének tett akkor eleget a barátom, mikor is elvitt a Túlvilág Kaszinóba. Ezt az intézményt nem a halandók szórakoztatására építették. Hiába is pötyögnéd be a címét a GPS-be, soha nem találnál oda. Már ha lenne címe, de nincs. Ír koboldok üzemeltetik a kaszinót, valahol Grönland partjainak közelében, mélyen a felszín alatt. Hogy lehet odajutni? Én sem tudom pontosan. A Halál nem szereti a sok felesleges kérdést, ilyenkor csak annyit mond: ne is törődj vele, ez már nekem is túlságosan misztikus. Csak simán besétáltunk egy sziklahasadékba, majd fél perc múlva, a túlsó végén kilépve a kaszinó pompás bejárata előtt találtuk magunkat. Ezt nevezem én zökkenőmentes utazásnak.

Igazán kirittyentettük magunkat az alkalomhoz. Én egy klasszikus szabású, vadonatúj, fekete bársonyszmokingot viseltem tűzvörös selyeminggel meg égszínkék csokornyakkendővel. A Halál felvette a díszegyenruháját, hozzá egy túlméretes, nikkelezett kaszát csapott a vállára. Azt mondta, az itteni fényekhez jobban megy a nikkel, mint a króm. Hát ő tudja. A bejárathoz érve zöld egyenruhás koboldok köszöntöttek, majd gyanakodva mustrálgattak. A Halál biztosította őket, hogy én vagyok a Nulla Pokolszint főkönyvelője, és kezességet vállal a személyemért. Aztán nagy dünnyögéssel adta le kaszáját a ruha- és fegyvertárnál. A nikkelbevonat szégyenlősen hunyorgott a fegyverállványon. Új szabály, szabadkoztak a koboldok. A múltkor Thor teljesen legatyásodott a Black Jack asztalnál, el is járt a kalapácsa rendesen. Főleg a berendezésben esett kár, a helyreállítás költségei az egekbe rúgtak. A Walhallánál persze mosták kezeiket, azt mondák, ilyen esetekre sajnos nem terjed ki a biztosításuk. Ehhez még Poszeidónnak is lesz egy-két keresetlen szava, folytatta a dünnyögést barátom, majd mindketten beléptünk a fényes előtérből a még fényesebb fogadóterembe. Ezúttal kasza, vagy bármiféle fegyvernem nélkül. Még én is meztelennek éreztem magam a lefegyverzett Halállal az oldalamon.

Egy végletekig felcicomázott, hatalmas luxuskocsma. Ez volt az első benyomásom a kaszinó fogadóterméről. Itt még nem voltak játékasztalok meg félkarú rablók. A termet rengeteg asztal meg bőrkanapé és fotel töltötte meg, mintegy véletlenszerűen szétszórva, mégis ízlésesen elrendezve. Térdig süppedtünk a perzsaszőnyegbe, miközben egy elsuhanó pincér pezsgőspoharat nyomott a kezünkbe, egy másik süvölvény meg szivart a szánkba. Akárhogy is történt, harminc másodpercen belül egy bőrkanapéba süllyedve pezsgőztünk és szivaroztunk, miközben a pénzváltó kobold leszámolta a zsetonokat az asztalunkra. Valami furcsa késztetést éreztem, hogy az utolsó fillérjeimet is zsetonokra váltsam. Ekkor figyeltem csak fel az ellipszis alakú helységen körbefutó pultra. Az egész egy nyitott tetejű akvárium volt, benne őrületesen vonzó sellők úszkáltak a hideg tengervízben. Formás mellek és hegyes mellbimbók kavalkádja, megfűszerezve némi pikkelyes csillogással. A legalább két méter magas pult előtt körben bárszékek sorakoztak. Aki ezekre felhuppant, azt máris felemelte a székbe épített teleszkóp, és rögvest kényelmesen könyökölhetett az akváriumpult szélén. A habokból felbukkanó őrületesen izgató sellők szolgálták ki a vendégeket. Soha nem volt még részem ennyire erotikus látványban, delejezve tátottam a számat.
– Nyugi, pajti! – rántott vissza barátom a kanapéra. Érdekes, észre se vettem, hogy elindultam. – És csukd be a szád! – tette még hozzá szárazon. Becsuktam a számat. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy nincs benne mellbimbó, majd a díszzsebkendőmmel törölgettem le arcomról a nyálat. A zsebkendő teljesen elázott.
– Mi történik itt? – kérdeztem meglepetten.
– Nem hallottál még a sellőkről? Bárkit megbabonáznak, az italmérést felesben csinálják a koboldokkal. Piszkos bagázs! Ha felülsz arra a bárszékre, kiforgatnak a pénzedből meg a zsetonodból. Aranyárban mérik a szeszt. Téged még fel is falnának, ugyanis ragadozók. Egyből kiszagolják a halandókat, fél pislogás alatt szétkapnának. Hidd el, a csodálatos melleken, és az ínycsiklandó mellbimbókon kívül nincs bennük semmi emberi.
– Huh! – válaszoltam szerényen, majd felhajtottam volna a maradék pezsgőmet, de a torkom teljesen összeszorult. Próbáltam feltűnés nélkül visszaköhögni az italt a poharamba. Felteszem, a megszeppent golyóim csatlakoztak a mandulámhoz. Vészhelyzetben megnyugtató lehet egy higgadt mandula közelsége. A Halál harsányan hahotázott.

Kedves olvasóim, polgártársak! Soha ne legyen kétségetek afelől, hogy mindig a bank nyer. Lehetsz menő szerencsejátékos, előbb vagy utóbb levetetik veled a nagy mellényt. Aztán mehetsz haza üres zsebbel, leforrázva. De néha vannak kivételek. Ilyenkor meglazulnak a precíz szerkezet eresztékei, porszem kerül a gépezetbe. Még Fortuna is besétálhat az ajtón. Hajrá, robbantsunk bankot!

Komótosan átsétáltunk a játékterembe, de nevezzük inkább játékbirodalomnak. Ameddig a szem ellát, mindenfelé játékasztalok, játékgépek és krupiék kavalkádja. Mindenütt a mitológiából, regékből, mondákból és mendemondákból ismert lények tülekedtek az asztalok körül, vagy beszélgettek kedélyesen. Egy borzalmasan rosszarcú, naftalinszagú kis fickó kóválygott el mellettem holtrészegen. Valami idegesítő dallamot dúdolgatott magában.
– Egy mumus, ocsmány kis jószágok! Gyerekeket ijesztgetni szekrényből? Botrány! – mondta a Halál, majd egy villámgyors mozdulattal elgáncsolta a szerencsétlent, az meg simán beesett az egyik kártyaasztal alá. Mindjárt ott termett három is a szokásos zöld egyenruhás személyzetből, majd flegma komornyikarccal vezették ki az elázott, naftalintól bűzlő mumust a teremből. Kezdett olyan érzésem lenni, mintha Mos Eisley űrkikötő kantinjának a pláza méretű változatában sétálgatnánk. Ekkor megpillantottam az egyik játékasztalnál Csubakkát. Simán leesett az állam.
– Látom kiszúrtad a Húsvéti Nyulat – duruzsolta fülembe kijózanítóan a barátom.
– Mit?
– Hatalmas, mi? Jól elhízott a kurafi. Mondtam, ide bármilyen létező lényt beengednek, kivéve a halandókat. Nem vetted még észre, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen megcsappant a Húsvét ázsiója? Nem véletlen. Ez a szerencsétlen minden este itt veri a blattot, teljesen elhanyagolta a munkáját. Nem is értem, nincs ennek valami felügyeleti szerve? Bezzeg rám mindenki fokozottan figyel.
– Hát, régen voltam már locsolódni – motyogtam az orrom alatt megdöbbenten. A legalább kétszáz kilós Húsvéti Nyúl is észrevette hogy bámuljuk, züllött fejével idétlenül felénk biccentett. A Halál hanyagul emelte meg nem létező kaszáját köszönésképpen, az idétlenség tovább fokozódott. Az esti szél finom homokszemcséket repített a Tatuin dűnéi felett.

Így múlattuk mi az időt a Túlvilág Kaszinóban. Hiába, múlatni tudni kell. De nem is beszéltem még a tervünkről. Mint minden jó terv, ez is pofonegyszerű. Mindkettőnknek halálbiztos nyerési stratégiája volt, bár élesben egyikőnk sem tesztelte a magáét. A kettőt ötvözve pedig egy precíz módozatot dolgoztunk ki, és lassan összeállt Nagy Bankrobbantás hivatalos programja. A terv kiterjedt a nyereménnyel való lelépésre is, ugyanis a koboldok borzasztóan trükköztek a zsetonok beváltásánál. Mindenféle alapszerződéseket meg a belépéssel elfogadott apróbetűs záradékokat mutogattak a gyanútlan nyertesnek, amik alapján igényt tartottak a nyeremény legalább kilencvenöt százalékára. A ház mindig nyer. A lelépési stratégiánkban fontos szerepe lett volna a kaszának, de a Halál azt mondta ne aggódjak, majd rögtönöz. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan lehet kaszát rögtönözni? Így történt, kedves barátaim, belecsaptunk a lecsóba! Végzetesen.

Helyet foglaltunk az egyik rulett asztalnál, és legalább egy órát hanyagul játszottunk. Kis téttel, mint az asztal körül üldögélő többi játékos. Látszólag gépiesen rakosgattuk a zsetonokat, vedeltük az ingyen pezsgőt. Vártuk a nyerő szériát. A megbeszélt jelre elkezdtük srófolni a tétet, mire a többi játékos lassacskán átvedlett szurkolóvá, így néhány kör után már csak ketten tologattuk a zsetonokat. Rövidesen népes rajongótábor alakult ki az asztal körül. Ők is érezték, hogy ma este történhet valami. Egy ideig tartottuk is magunkat, de lassan hajtogatták a papírformát. Harmada zsetonunk sem maradt már, mire a Halál megadta a következő jelet. Megérkezett Végzet. Jómagam nem ismertem fel, hiszen álruhát kellett viselnie. A játékot befolyásolni képes lényeket ugyanis nem engedik be a kaszinóba, ezért kellett harmadik társunknak az inkognitó. Megkezdődött az igazi játék, befutott a misztikusan felturbózott nagyszéria!
– Mondja csak, növelhetnénk a tétet? – kérdeztem a krupiétól a tőlem telhető legnaivabb ábrázattal a képemen.
– Nem probléma, innentől nincs felső határa a téteknek. – A legkisebb fáradtságot sem vette, hogy palástolja kárörvendését. A két szerencsétlen bepánikolt, ideje megkopasztani őket. A tervünk hibátlanul működött, a nyamvadt kobold bevette a balekcsalit. Kezdődhet a préda kifárasztása. De nem ám olyan öreghalász módjára, inkább egy csúcstechnológiával felszerelt, kíméletlen bálnavadászhajó első tisztjének éreztem magam. Kapitányom a Halál!
– Mindent a nyolcasra! – tolta be a tétet az újsütetű kapitány.
– Részemről dettó! – követtem a kapitányt.
– Mindketten ugyanazt játsszák? – kérdezte a kissé meglepett krupié.
– Talán tiltja valamilyen szabály? – csattant fel sértődötten a Halál. Igazán jól játszotta az ideges balek szerepét.
– Semmiképpen, csak szokatlannak találom. – A kárörvendő mosoly teljesen elöntötte a sunyi kobold képét. Aztán megpörgette a kereket, és útjára bocsátotta az elefántcsont golyót. A tömeg egyre csak hízott az asztalunk körül, a golyó hangosan pattogott a várakozásteljes csendben, majd fokozatosan lassulva megállapodott.
– Fekete, páros, nyolcas! – károgta a krupié rekedten. A tömeg veszett éljenzésben tört ki. Mindőjüket megkopasztották már itt, van olyan, akit többször is. Most sajátjukénak is érezték a kibontakozó bankrobbantást. Minden körben feltettük az összes zsetonunkat ugyanarra a számra, és Végzet barátunk gondoskodott róla, hogy a golyó a megfelelő rovátkában pihenjen meg. Krupiénk már biztos megnyomta a riasztógombot, joggal lehettek kétségei a játék tisztaságát illetően. De a hatalmas tömeg nem engedte, hogy a kaszinó biztonsági emberei a közelünkbe juthassanak. A krupié pedig érezve a tömeg nyomását, nem merte felfüggeszteni a játékot. Húsz perc múlva hatalmas zsetonhalmaz púpozódott mindkettőnk előtt.
– Ideje beváltani a nyereményünket! – ordította felém barátom és kapitányom. Alig sikerült túlkiabálnia az eksztázisban ünneplő tömeget. Mindketten előrántottuk az erre a célra magunknál tartott erős anyagú, de meglepően elegáns fekete zsákokat. Mindegyikre csodaszép rénszarvasfogatot hímeztek. Degeszre sepertük nagycímletű zsetonokkal mindegyik zsákot, miközben egy hófehér színű, kámzsás köpenyt viselő fickó csatlakozott hozzánk, és ajánlkozott a zsákok cipeléséhez. Meglepetésem gyorsan elszállt, amikor is a fehér kámzsa alól Végzet kacsintott rám vigyorogva. Most már kiegészült legénységgel – kapitány, első tiszt és kormányos – nyomultunk a zsetonváltó pult irányába.
A nagy tolongásban rendszer ugyan nem volt, de a hálás tömeg utat nyitott nekünk a kassza irányába. Még hálásabbak lettek a zsákokba már nem férő, kisebb értékű zsetonoktól, amiket Halál barátom osztogatott marékszámra, miközben Végzet és én a zsákokat cipeltük. Halál határozott fellépésének, és persze a tömeg méltatlankodásának köszönhetően, a főpénztáros nyúlfarknyi akadékoskodás után, remegő kézzel pakolta zsetonoktól kiürített zsákjainkba a vaskos, bankjegykötegeket. A Halál végig a nyakát szorongatta csontos markával. A zűrzavar egyre nagyobb lett, lassan tömegverekedés bontakozott ki a vendégek, és a biztonsági személyzet között. A nagydarab, morcona koboldok egy kemény magja határozottan verekedte át magát a tömegen, néhány lépésnyire megközelítettek.
– Most már kifelé! Még a végén haleledelt aprítanak belőlünk! – kiáltotta Végzet.
– Csak kerülne a kezem ügyébe egy kasza, lenyesném a kurafiakat! – harsogta a Halál. Két oldalról nyúltak a vállam alá, és átrobogtak velem a maradék tömegen, egyenesen a parkolóra nyíló kijárat felé. A kijáratnál féltucatnyi mérges kobold próbálta utunkat állni. Nagy lendülettel beléjük rohantunk, éppen hogy sikerült átvergődnünk rajtuk. Az egyik zsák sajnos odaveszett, de maradt még elég.
– Jobbra! – zihálta a Halál, most már libasorban futottunk egymás után. Elől a Halál gazellákat meghazudtoló ugrásokkal, mögötte én sprinteltem lihegve, hátul a Végzet zárta a sort fehér kámzsájában, mintegy inverz-halálként, természetesen kasza nélkül. Erős fahéj és vaníliaillat érződött, aztán megpillantottuk a szánt, a föld felett lebegett fél méterrel. Nyolc rénszarvas* várakozott a szán elé fogva, a bakról egy piros kabátos, fehér szakállú nagydarab fickó integetett.
– Hohohohó, indulás! – rikkantotta vidáman, miután mindannyian felhuppantunk a szánra zsákostul. A legénység csatlakozott a vitorlamesterhez. Élesen felemelkedtünk, majd egy kört írtunk le magasan a parkoló felett. A tömegverekedés átterjedt a parkolóra, a koboldok mérgesen rázták felénk az öklüket. Mi meg nagy sebességgel berepültünk a parkolót buraként koronázó sziklabarlang egyik méretes hasadékába. Néhány pillanattal később a csípős, november végi éjszakában bukkantunk ki, valahol Grönland partjainál.
Mindennek már lassan egy éve. Az évfordulóra tervezzük az újabb nagy balhét. A meló már kezd körvonalazódni, de még vannak hiányosságok. Ígérem, hogy egy év múlva azt is elmesélem.


* A közhiedelemmel ellentétben, a Télapó szánját valójában nyolc rénszarvas húzza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése