Google+ Followers

2015. május 3., vasárnap

Boros György László: Aranylány és gazdafiú

Nem is olyan régen, még a Nagy Körgyűrű és az Óriási Bevásárlóközpontok megépülése előtt élt egy módos gazda a Pesttől csupán egy kőhajításra elterülő Felsőpakonyon. A gazdát Gazda Bálintnak hívták, és volt neki három fia: Kristóf, Kálmán és Károly. Amikor a fiúk felcseperedtek, az apa mind a háromnak vett egy jókora darab földet a falu határában. Épített a fiainak házakat, istállót, karámot és ólakat; pajtát, csűrt és fészert; szóval egy teljes szérűskertet, ami a paraszti munkához csak kell. Vásárolt még a fiúknak állatokat, gépeket és szerszámokat, hogy mindenük meglegyen, ha a gazdálkodáshoz támadna kedvük.

A fiúk örömmel költöztek a frissen megépült tanyára; szántottak, vetettek, kihajtották az állatokat, piacra vitték a termést és a szaporulatot: élték a gazdák dolgos mindennapjait.

Egy keskeny földút kötötte össze a tanyát Felsőpakonnyal, ezen keresztül érték el a külvilágot, más módja a közlekedésnek nem is adódott, mert a fiúk szántóját és legelőjét körbevette egy erdő. Keletről fenyők, északról nyárfák és kőris, nyugatról meg sűrű akácos óvta a három összenőtt tanyát. Egyedül déli irányban ritkultak meg a lombok és a bokrok annyira, hogy helyet adjanak egy kacskaringós, hepehupás, erdei útnak, amin éppen csak elfért egy szekér. A fiúk ezen a dűlőúton jártak be nap mint nap a faluba, hogy olyasféle dolgokat is megvehessenek, amit nem tudtak maguk megtermelni vagy elkészíteni.

Minden nap másik fiú volt soros, így hétfőn Kristóf, kedden Kálmán és szerdán Károly jött be Felsőpakonyra. A hét többi napján a kialakult sorrend szerint jártak el, tehát csütörtökön ismét Kristóf, pénteken újból Kálmán és szombaton megint csak Károly ült fel szekérre. Ám vasárnaponként mindhárom fiú ünneplőt húzott, és együtt zötykölődtek be a faluba, hogy tiszteletüket tegyék apjuknál, és együtt költsék el a vasárnapi ebédet.

Így teltek az évek, míg egy napon – éppen a vasárnapi ebéd végén – a módos gazda így szólt a fiaihoz:

– Most, hogy megalapoztátok a jövőtöket, magatok is gazdák lettetek, nincs más hátra, feleséget kell szereznetek, hogy ne legyen hiábavaló az életetek.

– Édesapám! – szólt Kristóf, a legidősebb fiú. – Beszéltünk már erről az öcséimmel, és úgy találtuk, hogy magának sincs felesége, ezért aztán nekünk sem kell.

– Ejnye, fiam! – mérgesedett meg a gazda. – Micsoda beszéd ez? Nagyon jól tudod, hogy volt nékem feleségem, titeket is anya szült, vagy tán azt gondoltad, hogy a káposztaföldön teremnek a gazdafiak? Asszony márpedig kell a tanyára, mert másként nem lesz kire hagynotok a gazdaságot!

A délutánból este lett, és egyre csak vitázott a gazda és a három fiú. Az apjuk nem tudta semmiképp meggyőzni a testvéreket, hogy nősüljenek meg mihamarabb. Elégedetlenül búcsúztak egymástól, és mikor a fiúk szekere kidöcögött az udvarról, a gazda előhúzott zsebéből egy kendőt, hogy megtörülgesse a szeme sarkában összegyűlő keserűséget.

Hosszú időre a szótlanság költözött a vasárnapi ebéd asztalához, sem a gazda, sem a fiúk nem hozták szóba a nősülést, másról meg nemigen akaródzott beszélniük. A testvérek óvatosan dicsérték csupán a levest, halk szavakkal méltatták sültet, és megállapították, hogy özvegy létére milyen ügyesen irányítja apjuk a saját életét. Mindannyiszor hozzátették, hogy mennyire tisztelik őt, és mennyire örülnek, hogy van kinek a példája alapján élniük. Az ebéd elköltése után, az öreg Bálint mindannyiszor kikísérte fiait a szekérhez, és egyre többször kellett elővennie a kendőt, holott régebben csak a homlokát ráncolta, ha valami nem az akarata szerint történt.

Gazda Bálint betért néha a falu két temploma között félúton álló kocsmahivatalba, hogy egy pohárka szilvapálinka mellett tájékozódjon Felsőpakony viselt dolgairól, mert akkoriban, internet és mobiltelefon híján, más módja nemigen akadt az efféle kíváncsiság kielégítésének. Megtudta, hogy rövidesen széles autópályát építenek a környéken, ami elvághatja a falu és a környékbeli tanyák közötti kapcsolatot. Aki a pálya másik oldalára kerül, az többé nem fog szekérrel benyikorogni Felsőpakonyra, hanem kénytelen autóba ülni, és az eddigi négy-öt kilométer helyett húszat, ha nem harmincat kell majd megtennie, így aztán lehet, hogy jobban jár, ha ezentúl más irányban keresi azt, amiért eddig idejött.

Megijedt a gazda, hogy végleg elszakad a fiaitól, de még jobban attól, hogy nem igazította el őket az életben eléggé: lám, a nősülésről hallani sem akarnak. „Mi lesz így velük?” – gondolta, mert hiába nőttek fel, neki mindig csak gyerekek maradnak.

Elpanaszolta bánatát a szép szemű kocsmárosnénak, akit elhalt férje után Aranynénak, de leginkább a keresztnevén Virágnak és még többen Arany Virágnak szólítottak. Az özvegy kocsmárosné figyelmesen hallgatta a gazdát, és nem csak azért, mert ez volt a munkaköri kötelessége, hanem azért is, mert az erős és jóvágású gazda igencsak tetszett neki már jó ideje, még ha deresedett is kissé a halántéka. Addig-addig panaszkodott Bálint, hogy a délutánból késő este lett, a kocsma kiürült és bezárt. Már csak ketten maradtak: Arany Virág és a módos gazda, így inkább kiültek a főtéren álló kopjafa mellé egy padra, és ott folytatták. Beszélgettek az életről, az örömökről, a bánatokról, és végül a magány is szóba került. Megállapították, hogy mindketten hasonló gondokkal küszködnek, és jól esett a bánatukat egymással megosztani. Virág is elsírta a nagy gondját, miszerint három felnőtt lánya van, de hiába, azok sem mennek férjez, amíg világ a világ, mert ő is egyedül nevelte őket, így látható, hogy nincsen szükség férfira a boldog családi élethez.

Ezen már mindketten elgondolkodtak, és folyvást csak azon járt a beszédjük fonala, hogy három leány itt, három fiú ott, és mégis mindegyik a magányt választja a társaság helyett.

Néhány héttel később, egy vasárnap, mikor a gazda fiai megérkeztek ebédre, különös dolog történt. Bálint csillogó szemmel fogadta a három testvért, és mikor azok leültek a terített asztalhoz, ahelyett, hogy kihozta volna a konyhából a húslevest, ő maga is leült közéjük. Kristóf, Kálmán és Károly tanácstalanul néztek össze, majd megvonták a vállukat, és mindössze apjuktól örökölt szemöldökráncolásuk mutatta a zavart. Nehezen, de megállották, és nem kérdeztek semmit. Meg is érte a várakozás, mert egyszer csak edénycsörgés hallatszott, és egy mosolygó asszony jelent meg az étkező ajtajában. Arany Virág, a szép szemű kocsmárosné hozta be a levest, és mire a fiúk felocsúdtak volna, már ki is tálalta mindenkinek az adagot, majd jó étvágyat kívánt. Némán kanalazott a társaság, az egész vasárnapi ebéd csendben telt, még a légy zümmögését is lehetett hallani. Nem szóltak a fiúk egy árva szót sem, az apjuk meg nem kényeztette őket azzal, hogy elmagyarázza, mi is történik éppen.

Az ebéd végén aztán megeredt a szava mindenkinek. Kiderült, hogy a gazda és az asszony egymásra találtak, s mostantól összekötik az életüket, rövidesen esküvő is lesz, ahová a testvérek is hivatalosak, ha úgy akarják. A fiúk mosolyogtak végre, néha sokatmondó, cinkos pillantást váltottak egymással, és búcsúzáskor az apjuknak sem kellett elővennie a kendőt.

A következő hétvégén azonban a megszokott nyekergő szekér helyett három autó gördült a módos Gazda Bálint portája elé. Mire a gazda annyit mondhatott volna, hogy fapapucs, a fiúk már be is térültek az udvarba, és láss csodát, mindegyik jobbján egy-egy takaros menyecske. Az apjuk meg sem tudott szólalni. Azon vette magát észre, hogy ismét szüksége lett a kendőre, de most nem a bánat, hanem az öröm könnyei készültek előtörni a szeme sarkából. Amikor aztán előkerült Arany Virág, ő is összecsapta a kezét, és sikoltva szaladt a lányai elé, mert éppen az Arany lányokat hozták magukkal a fiúk. Összeültek a vasárnapi ebédhez immár nyolcan, és a vidáman elköltött fogások közben lassacskán fény derült mindenre.


A fiúk nem az elmúlt héten kerítettek maguknak menyecskét, hanem hónapok óta készültek arra, hogy apjuknak bejelentsék nősülési szándékukat. Csupán az felhőzte az örömüket, hogy a gazda magányban tengeti életét. Ráadásul a lányok is hiába győzködték az anyjukat, hogy cserélje az özvegységet házasságra. Sokat töprengtek azon, hogy miként vegyék rá a magányos szülőket, hogy keressenek társat maguknak, mígnem arra jutottak, hogy legjobb lesz, ha a rossz példát követik – legalábbis szóban –, és kijelentik, hogy maguk sem nősülnek meg, maguk sem mennek férjhez. A csel bevált, és minden épp úgy alakult, ahogy tervezték, az egyszerű csínyből négyszeres házasság lett. Néhány hét múlva meg is tartották az esküvőket és az óriási, közös lakodalmat, amit azóta kétféle néven is emlegetnek Felsőpakonyon: Gazda lakodalom és Arany lakodalom, és senki sem érti, hogy azok, akik nem ismerik az összeboronált családokat, miért is nevetnek, ha meghallják. Az Arany lányok és a Gazda fiúk meg ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése