Google+ Followers

2016. június 3., péntek

Vihartáncos interjú - 2016. június



– Mit tudhatunk rólad?
Miskolcon, ’89-ben láttam meg az orvos arcát, és rögtön el is bőgtem magam, aztán fáztam is, így addig ordítottam, míg be nem takartak egy pléddel. Megváltottam a rendszert is, bár akkor erről nemigen tudtam, inkább felkucorodtam az inkubátor csücskébe, ahová megőrzés céljából tettek, mint koraszülöttet, bár alapvetően nem volt rá szükségem.
Panellakásban kezdtem meg szüleim idegeinek a rongálását, főleg, amikor kiló hússzal négykézláb robogtam fel, s alá. Ugyanekkor már megmutatkozott a művészetek iránti fogékonyságom: felismerhetetlen, huszadik századi zeneszerző művének egyikét ütögettem a gyerekxilofonon, zongorán, adott hangulatomat a vízfesték színeinek – jobb esetben – papíron való variálásával adtam a külvilág tudtára, illetve írói hajlamom is csírázásnak indult, apró körök és csak babanyelven olvasható, ma firkának mondott kriksz-krakszok formájában, minden egyes könyv, és óvatlanul, az életteremben hagyott füzet elejébe. Beszélni nem voltam hajlandó másfél éves koromig, a gyerekdoki szerint ideális feleség lehettem volna emiatt. Mindent megértettem, de míg ők megértették a mutogatásom, nem gyötörtem magam beszédformálással. Aztán egyszer csak késve érkezett az aznapi kakaóm és kicsattogtam meztelen talpakkal a konyhába, felderítendő ennek okát – detektív-vonások!! –, és megszólaltam, tisztán, beszédhiba mentesen, miszerint: „kérem a kakaómat!” Anya abba a pózba merevült ennek hallatán, amibe legutóbb feledte magát.
A vasbeton nem tett jót nekem, az estelente menetrendszerűen rám törő, kruppos köhögés és fulladás miatt költözünk kellett kertes házba, természetes a legnagyobb télvíz idejében, mert időzíteni már akkor nagyon tudtam.
A mai napig itt élek. Már folyékonyan olvasva mindent, amit csak lehet, innen indultam iskolába, tesi-tagozaton, rajz-szakkörre, mesemondó versenyekre, dráma csoportba jártam. Végül harmadikos koromtól zongorázni kezdtem és ez lett a vezérfonal, Az Irány, az írás, olvasás, rajzolás pedig hobbi szintet kapott, a beleborulós fajtából. 18 évig koptattam a fekete és fehér billentyűket, zenei szakközépiskolán át a főiskoláig, és új imádat került a meglévők mellé: a fotózás. Apró termetem lévén a makró fotózásra, a nagyon apró tárgyak és életformák létezésének megörökítésére specializáltam magam, illetve hatalmas természet,- és állatszeretetem lévén, portrézom őket, tájkép-pillanatokat igyekszem rögzíteni.
Kis reklám: próbálkozásaimat megtekintheti az érdeklődő a http://vihartancos.deviantart.com/ oldalon, vagy face-n, Vihartancos Photography néven. =P
Jelenleg a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karának Nemzetközi Szállítmányozás és Logisztika szakán nyúzom a tanarak idegeit – és vice versa. Igyekszem visszahozni a zongorát az életembe újra, történt pár súlyos és tragikus megpróbáltatás, ami okán ez is pihentetést kapott, de nem végleg. Életbeli kihívásaimat szépen feldolgozva, elemezve, elfogadva és folyamatosan elengedve, az általuk tanultak alapján valamiféleképpen bölcsebben szemlélve a világot, magamat, mindent, egyre inkább ébredezik újra a zongorázás vágya is, kezdi az írás is szárnyait bontogatni, miközben folyamatosan fényképezem és megalkotásra vár egy seregnyi rajz-skicc. Az elolvasásra váró könyvtornyot ne is említsem. =D



– Ó, Vihartáncos, miért vagy te Vihartáncos? :)
Nem tudatos névválasztás ez, mint a legtöbb író esetében. Eléggé komplex lényemhez dukálóan két fonalról fonódott össze ez a név: részint egyik, Vihartánc című, írásban lévő regényem főszereplője kapta ezt a becenevet. Az illető lányzó spontán és autodidakta-mód harcművészkedik és az egyik jelenetben, gyakorlása közepette elered az eső, rövid, de kiadós nyári zápor, mennydörgős, villámcsapkodós, felfrissítő fajtából. Ő mindebből semmit sem érzékel, sőt, mintha maga a vihar adna neki plusz erőt, egyfajta energiát, manát. Ez velem az életben is megtörtént, ugyanis két éve tanulok harcművészetet, és bot használatot gyakorolva, ugyan nem egy nyári felfrissítő, hanem őszi ázatós eső érkezett, de engem nem zavart, sőt, kifejezetten élveztem, lendületesebbé vált a mozgásom. Mikor befejeztem a gyakorlatsort, s akik olvasták ezt a részletet, megkérdezték, nincs-e véletlenül deja vu-m. =D Innen lett aztán ez a művésznevem is egyben.



– Mikor kezdtél írni?
Mint a legtöbb írni szerető és íróvá váló ember: gyerekként. Szerencsére az általános iskolai irodalom tanárnő igen csak támogatta a gyerekek efféle megmozdulásait, így tanóráról tanórára megörvendeztettem őt egy-egy kisebb állatos, vagy épp fantázia-kreálta történettel.

– A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet, és miért az?
Kettő is van, egyik Brent Weeks Éj-angyal trilógiája, mert egy teljesen új fantázia világot tudott kiépíteni, meglepő fordulatokkal, s mindezt köntörfalazás nélkül, ugyanakkor varázslatosan mutatja be, három könyvön keresztül, megunhatatlanul, s utána marad az emberben az az érzés, hogy még... folytatódjon még…
A másik pedig S. Kolozsvári Zsófia, Se vas, se tűz című története. Érdekesen fonja össze a történelmi, misztikus múltat a jelennel. Azon könyvek és történetek közé sorolom, amelyeknél örülök a találkozásnak.

– A közelmúltból melyik írásoddal vagy a legmegelégedettebb, és miért éppen azzal?
Szentjánosbogár a címe, és úgy érzem, sikerült benne röviden, de annál lényegesebben megfogalmazni belső tündérvilágom egy részét.

– Kik a kedvenc íróid?
Vayvan Fable, Böszörményi Gyula, Terry Goodkind, régiek közül Örkény, Jókai, Rejtő az örök favorit.

– Úgy hallottam, harcot is művészelsz. Meg tudnál verni egy írót? Mondjuk Trux Bélát? :D
Nahát, milyen fajta madár pletykálta ezt el? =D Neem, nem vagyok én ilyen elvetemült. =D Jámbor egy teremtés vagyok, kedves és bájos és aranyos és néé… mik azok a repedések a plafonon? =P
Egy szópárbajra örömest felkészülnék =D

– Min dolgozol most, mik a közeljövőbeli terveid?
Jelenleg három regény is irattatja magát velem, ebből egy folytatást követel, a másik nem tudja, mivé forrjon ki, a harmadik pedig nem elcsépelt végződésért könyörög. Chopin noktürnjei is gyakorlásért, majdani előadásért súgnak.

Jövőbeli terveim jelenleg nincsenek. Rövid távúak persze vannak, egyetem elvégzése, főállású munkahely keresése, de igazából igyekszem a jelenben, az „itt és most”-ban élni, megélni minden egyes történést, pillanatot, tündérvilágot teremteni. Aztán, úgy is jön, aminek jönnie kell. =D


1 megjegyzés:

  1. Úgy szeretnék ilyen laza, ÖN-ironikus ÖN-életrajzot írni, mint a riport eleje! A folytatásáról meg az jut eszembe: nincs igazság! Miért van, hogy némelyek ennyi mindenben tehetségesek, másoknak meg semmi se jut?

    VálaszTörlés