Google+ Followers

2016. november 1., kedd

Tim Morgan interjú - 2016. november



Te vagy a varázsló a Gyalog galoppból? :)
– Nem szép dolog tőled, hogy lebuktatsz! Na mindegy, most már bevallhatom: miután a Vérnyulat felrobbantották azok lökött lovagok az Antiochiai Szent Gránáttal, új foglalkozás után kellett néznem. Mindenről ők tehetnek…

Mit tudhatunk rólad?
– Talán egy kicsit későn kezdtem el irodalommal foglalkozni (előtte sok időmet elvette ugye, hogy jó pénzért a Vérnyúlhoz vezetem a kíváncsi és suicide hajlamú turistákat). Ez, és az a tény, hogy piszok lassan, szöszölősen alkotok, azt vetítik előre, nem lesz valami terjedelmes a Morgan életmű.
Amúgy lassan ötödik éve élek Linzben, és nagyszerűen érzem ott magam. Jó hatással van rám az a stressz mentes környezet. De azért időnként össze lehet velem futni a nagyobb hazai könyves rendezvényeken.

Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?
– A saját mércém szerint még nem vagyok az. Nálam nagyjából a harmadik megjelent és kedvező fogadtatásra talált könyvnél kezdődik az író. De az első lépéseket azért már megtettem a szaka… cél felé. 2003 végén készült el az első novellám. Remélem, soha nem lát napvilágot! Azóta kilencvenegynéhány kisebb-nagyobb történetet fejeztem be. Nagyjából egyharmaduk meg is jelent nyomtatásban. Belekóstoltam a szerkesztésbe is, eddig három antológiának voltam társszerkesztője.

Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?
– G.R.R. Martint feltétlenül meg kell említenem, ő az, aki nagyon magasra helyezte a lécet. Szeretem még P.G. Wodehouse műveit is. Eszméletlen jó helyzetkomikumokkal és hasonlatokkal operál. Nem is beszélve nyelvi leleményeiről!
A magyarok közül Fayard, Rowland, Caldwell, Renier az, akiktől igyekeztem ellesni a trükköket, de olvasni másoktól is szeretek. Értékelem az átgondolt, jól felépített történeteket, amelyekben nincsenek felesleges szálak, sehova nem vezető, odavetett utalások. Ugyanakkor ki nem állhatom a sekélyes (vagy éppen semmilyen) mondanivalójú, pozőr történeteket.



Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig vagy inkább már onnan hosszú?
– Remek érzés volt. Emlékszem, 2007-ben történt. Senkinek nem szóltam róla, csak épp letettem az asztalra a Cherubion Kiadó éppen aktuális antológiáját, amely a bizalomgerjesztő Rothadás névre hallgatott. Ebben nem volt semmi szokatlan, merthogy gyűjtöm a sorozatot. A család belelapozott, mint ahogy máskor is. Aztán nem akartak hinni a szemüknek.
Ez majdnem napra pontosan négy évvel az után történt, hogy elkezdtem az első novellámat. Idén pedig – ha minden igaz – pont a harmincadik történetem lát majd napvilágot egy újabb antológiában.



Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
– A Matróztánc antológiában jelent meg az Árnyak a múltból című kisregényem. Ez volt az első darab, amit már teljesen más hozzáállással írtam, mint a korábbiakat. Szándékosan provokatív elemeket használtam benne, és nagyon odafigyeltem minden részletére. Bár fantasy környezetben játszódik, valójában egy nyomozás története.
Azt hiszem, elég jól sikerült még a Konzervált viszonyok című történelmi krimi novellám is, amelynek az az érdekessége, hogy az időben visszafelé haladva áll össze a részletekből a teljes kép.
Szeretem még a Gyémánt és rozsda című fantasy kisregényemet, vagy mondjuk, a Whitechapel keresztje című történelmi krimimet is. Most így belegondolva, nekem talán nem is mainstream fantasy-ben kéne utaznom, hanem vegyíteni a zsánereket, ahogy a jobban sikerült történeteimben tettem.
Szerkesztőként pedig a Rastith antológiát érzem a legjobbnak. Öt évig dolgoztunk rajta Vakulya Norbival (Norbert Winney), és ez érződik is a végeredményen.



Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?
– Minden év elején készítek egy doksit az aktuális terveimről, melyek aztán több-kevésbé megvalósulnak. 2014-ben például szinte mindent sikerült elérni a kitűzött célok közül, de a tavalyi évben komoly elmaradásom keletkezett. Mégpedig azért, mert belevágtam egy nagyobb projektbe, és emellett érthetően kevesebb idő jutott másra. De nem bánom, mert nagyon szeretem az aktuális anyagot. Egyedül azt sajnálom, hogy emiatt tovább kellett tolnom egy közös munkát, amit Kovács Péter (Craig McCormack) írótársammal kezdtünk el már jó régen. Mert azt mindenképp szerettem volna már tavaly folytatni. Talán jövőre annak is eljön az ideje.

Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?
– Pillanatnyilag egy monstre fantasy regényen dolgozom a Káosz világához, amit Hüse Lalival (C. J. Fayard) közösen írunk. Igazság szerint ez inkább az ő gyermeke, de amikor felkért, hogy szálljak be mellé, nagy örömmel mondtam igent. Megtiszteltetésnek vettem, hogy az egyik írói példaképem engem talált legalkalmasabbnak a közös munkára. A regény Káoszaréna munkacímen fut, és már nagyjából egymillió leütésnél járunk. 13 fejezetből fog állni, és ezekből 10 már el is készült. A többi remélhetőleg meglesz jövőre.
Nagyon komplex cselekményvezetésű történetről van szó, ahol legalább három szinten zajlik a küzdelem: bajnokok, istenek és őselemi istenek között. Minden egyes fejezetet egy másik karakter szemszögéből mesélünk el, és rettentő sok apróságra kell odafigyelni, hogy az összes részlet egyezzen. Az eredeti elképzelés szerint minden főszereplőt más-más író mozgatott volna, de aztán ezt nem sikerült megvalósítani. Később Lali egyedül állt neki a regénynek, a több nézőpontos koncepció viszont megmaradt. Aztán becsatlakoztam én is a munkálatokba. Az illusztrációkat pedig Nagy Gergely készíti velünk párhuzamosan. Csak itt, csak most, csak a Próbagoblin olvasóinak mutatok ebből is egy kis megjelenés előtti exkluzív ízelítőt.

Bátran elmondhatom – noha nyilván nem tudom elfogulatlanul megítélni a projektet –, hogy lényegesen nagyobb igényeket támasztottunk a regény felé, mint a hazai fantasy történetek zöme. Más kérdés, mennyire sikerül ezt megvalósítanunk. Én bizakodom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése