Google+ Followers

2015. június 27., szombat

Para Celsus: Mélytorkos csütörtök

Jó napot, felügyelő úr, rég találkoztunk utoljára… mikor is? Aha, a Vaj Ákos-féle szexshop feltörése után… Nos, gondolom, nem hiszi el, ha azt mondom, hogy most is ártatlanok voltunk.
Az egész azzal kezdődött, hogy Penge Pengetőnek megmurdelt az amerikás nagynénje, és a kedvenc unokaöcsijére hagyott egy frankó-üres bélvárosi üzlethelységet. Szépen lezsírozva, papírok rendben, a végrendelet olyan tiszta és egyértelmű volt, hogy a közjegyző magához nyúlt örömében. Szóval ott állt a cimbink, mint újdonsült üzlettulaj, csak épp azt nem tudta, mi a francot kezdjen az örökségével. De hát azért vannak a barátok, hogy ilyen szituban segítsenek, nem?
Kétrőfös, az ork azt böfögte be, nyissunk egy sztriptízklubot – csipkés függönyök, elsötétített ablakok, buja-baszinger zene, meg rossz nyelvérzékű, naiv vendégmunkás csajok, akiket meg lehet győzni arról, hogy nálunk a tanga-melltartó kombó a női népviselet, és a rúdon pörgés útlevél az operaházba vagy a musical-színpadra. Persze lehurrogtuk a havert – mióta nyakunkon a globális felmelegedés, senki sem fizet a sztriptízbárért, inkább kiül a sétálóutcában egy padra, és ingyé’ stíröli a nekivetkőzött bigéket.
Az étterem-ötlet nekem döccent eszembe – röhej, de végigmehetsz úgy a város főutcáján, hogy egy jó büfögő vagy kifőzde sem kerül az utadba – az egyik diétás, elf illat-fogásokat és szag-menüt kínál, aminek a kalóriatartalma és az ára fordítottan arányos, a másik egzotikus jelleg címén a bérházakban összefogott csótányokból készít tájföldi kaját. És akkor ott vannak még azok a puccos, sznob helyek, ahol húsz kilót is elkérnek egy menüért, csak mert a pörköltet pulyka helyett griffheréből, a tejbegrízt meg minotaurosz-tejből kavirnyálják azok az affektáló, Mislencsillag-fetisiszta tünde szakácsok.
A tervem egyszerű volt – finom, házias ételeket kínálnánk, elérhető áron. Pengetőné egész jól főz, a férje ért a beszerzéshez, én meg boldogult ifjúkoromban pincérkedtem egy sort – úgyhogy a szellemi tőkénk is okésnak tűnt. Ahogy előadtam az éceszt, mindenki belelkesült, mint pattanásos kamasz a gengbeng-videón – és akkor Kétrőfös is előállt a maga ötletével.
Felügyelő úr! Ha tudom, hogy ez sül ki belőle, én visítva dobbantok, és meg sem állok egy ortodox kolostorig, ahol látástól-vakulásig imával és flagelláns-bulival tengetem a napjaim – de hát a jövőbelátás képessége olyan, mint a mélytorkos szex – keveseknek adatik meg.
Szóval Kétrőfös előadta, hogy okés az olcsó és jó kaja, de kéne még valami, ami feldobja a bizniszt, amitől felkapják a fejüket az emberek – valami markecinges izé, mondjuk, lehetne tématikás az éttermünk. Hogy mégis milyen tematika? Rőfös helyben ugrált, mint egy izgatott kölök, aztán kibökte: nyomhatnánk a bizniszt erotikus stílbe’. Mer’ az olyan egyedi. Meg biztos bevonzaná a potenciás kuncsaftokat.
Éltem a gyanúperrel, hogy a haver csak az elkaszált sztriptízes ötletéért akarja kárpótolni magát, de olyan lelkesen ecsetelte a tervét, hogy rábólintottunk. Tudtam ugyan, hogy egy topless-tematikájú kifőzdét azért zártak be a közelben, mert a szakácsnő haja és melle belelógott a nyers lángostésztába, de a mi esetünk más kávéház. Néhány miniszoknyás pincércica az asztalok között meg egy-két finoman erotikus festmény a falon ugyan mit árthat? – gondoltuk. Gyanútlanok voltunk, mint szűzlány az első pornókasztingján.
A következő két hétben átmentünk kinézer kuliba – először is beszereztük a szükséges engedélyeket – mák, hogy egy bige, akit korábban 'Rőfös reszelgetett, a köjálnál húzta az igát –, aztán kimeszeltük-puccba vágtuk a boltot. Én zaciba csaptam a gitárom, Pengetőék a kocsijukat, az előteremtett zséből új tűzhelyt, edényeket, konyhacuccokat vásároltunk – annyira lefoglaltak az előkészületek, hogy rá se bagóztunk, Kétrőfös kiket válogat össze a részmunkaidős állásokra, és milyen dekorációkat újít be – még örültünk is, hogy leveszi a terhet a vállunkról. Ó, én hülye! Ó, mi barmok!

A nyitás napja történetesen csütörtökre esett – hajnalban kivetett az ágy, felöltöztem, macskamosdással rendbe hoztam az arcom, aztán robogtam le az utcára, az éttermünk elé – csak hogy mikor odaérek, megroggyanjon a térdem, és pornó-oszkár-gyanús sikoly hagyja el a torkomat.
A mi tisztes, szolid éttermünk bejárata felett frissen festett, piros-fekete cégér függött, rajta alkarnyi betűkkel virított a Fogadó a Mélytorkos Csütörtökhöz felirat – a kapuban pedig, a vigyorgó Kétrőfös vezényletével, ott sorakoztak a kisegítők: két pornótetkós, miniruhás maca szőkített hajjal és paplanszájjal, abból a típusból, aki ha hanyatt fekszik a strandon, a népek összetévesztik két felfújt strandlabdával – meg egy gyanúsan rózsaszín inges fószer ceruzavonás-bajusszal, kiszedett szemöldökkel, lenyalt hajjal, az a fajta, aki körül a kelleténél mindig tíz fokkal melegebb a levegő.
– Az új pincérnőink meg a sommelier-nk, hö! – így Kétrőfös, láthatóan piszok büszkén magára és a munkájára.
– Te szerencsétlen! – szíttam a fogam, majd félrevontam a havert. – Mintha abban állapodtunk volna meg, hogy finoman erotikus témában toljuk, te meg idehozod a Finom Popsik Stúdió sztárjait?!
– Nem is sztárok – húzta fel az orrát Rőfi, aztán válla fölött a szöszi macák felé bökött. – Dzsesszika eddig egyetlen filmbe’ statisztikált… Dzsindzser meg csak szexchatbe' tolta… tudod, otthun vetkőzött, a sok koma meg varázsgömbbe' nézte. Szolid cica!
Még javában nyögdécseltem, mikor befutott Penge Pengető és a neje – ha a szinkron-lehidalás olimpiai szám, hát ők nyerik az aranyat – így viszont csak kapkodtak levegő után, mint a sellő, akinek korallszirt szúrta át a mellkasát.
– Le kell szerelnünk ezt a cégért, és új embereket felvennünk! – sziszegtem Pengének, de ő a hajába túrt:
– Megvesztél?! Széthordtuk a szórólapokat, még plakátot is béreltünk… hatalmas hírverés! Ha elhalasztjuk a nyitást, blamáljuk magunkat! Oda a hitelünk! Ki kell nyitnunk – tette hozzá pillanatnyi tétovázás után. – Ha túléljük a mai napot, ráérünk új kisegítőket keresni.

Felügyelő úr! Honnan a fenéből tudhattam volna, hogy az első vendégünk a kerületi ügyész és a kedves neje lesznek?! És honnan a rákból sejthettem volna, hogy a tisztelt kuncsaftok mindketten diszlexiások, úgyhogy megszokásból el sem olvassák azt a rohadt cégért, pusztán az illatokat követve, mit sem sejtve ülnek be hozzánk ebédre?! Uramatyám… olyan naivak voltak, akár a szexshopba tévedő apácák.
Az első sokk akkor érte őket, mikor a részmunkaidős pincérmica eléjük libbent, és a dekoltázsából tollat húzott elő – az ügyész úr félrenyelte a nyálát, és arcon köpte a feleségét –, de hát honnan is kellett volna tudnom, hogy a felszolgáló bige nemcsak bögyös, de feledékeny is, és az erotikaexpón osztogatott, hímtag formájú tollal veszi fel a rendelést?!
– Üdvözöljük éttermünkben, jó mélytorkos csütörtököt kívánunk! Reméljük, kielégítettnek találják szolgáltatásainkat!
Az ügyészné a melléig ejtette az állát, férje meg igyekezett úgy tenni, mint aki nem értette a köszöntő-dumát – jobb-híján zavarukban felcsapták az étlapot, és nekiálltak kisilabizálni a betűket – én a pultnál álltam éppen, mikor arra kaptam fel a fejem, hogy az ügyész úrnak asztmatikus rohama támad, neje pedig fejhangon felvisít, és orvosért kiált.
– Az istenit, mi folyik itt? – ragadtam könyökön az elégedetten vigyorgó Kétrőföst.
– Csak belenéztek a menübe. Tudod, há’ úgy gondó’tam, feldobom egy kicsit a sezlonos szöveget, úgyhogy beleírtam eztet-aztat…
Rosszat sejtve ugrottam, és martam fel a pultról egy étlapot. Ahogy kinyitottam, megértettem, mi sokkolta annyira a kedves vendégeket, mint egy ágyéknak nyomott, nagyfeszültségű vezeték – a díszes, merített papíron elegáns, dombornyomott stílben sorakoztak a fogások nevei, néhol nagy-drabális ork betűkkel kiegészítve: rárántott szelet, szilikonos csirkemellfilé, szexin kikötözött sonka, gyümölcsleves mandulával és makkal…
– Baszki! – Még odavetettem Kétrőfösnek, hogy ha nem akar überbrutál balhét, valahogy terelje el a vendégek figyelmét a plusz tizennyolcas étlapról, aztán hátrarobogtam a konyhába, hogy tájékoztassam Pengetőéket a fejleményekről, plusz hogy mentsem, ami menthető, és szerváljak néhány átfirka-mentes étlapot. Csakhogy mire visszaértem, elszabadult a pokol. Felügyelő úr, én nem tehetek róla!

Ahogy utólag rekonstruáltam, Kétrőfös azt tartotta a legjobb elterelő hadműveletnek, hogy odaküldte kedves vendégeinkhez a sommelier-t. Az a rohadt, rózsaszín inges idióta volt az utolsó szeg a Mélytorkos Csütörtök koporsójában.
– Cép jó napot, kedvesz vendégeink, a mai napra egy különlegesszéget ajánlanék önöknek… – A sommelier poharából felhörpölt egy adag gyanús-zavaros, fehér színű ragacsot, öblögette, a szájában forgatta, visszaköpte. – Magasz szpermiumtartalmú, szűrű matéria, cekélyke szaggal. Markánsz szavgerinc jellemző rá, a tanninok megbizergetik az ember szájpadlászát. Az anyag viszkozitásza nagy, jól tapad a bőrön, ész a gyöngyházfényű ceppeckék egyszerűen codászan mutatnak egy napbarnított arcon. Épp ezért bukkake-partykhoz és cumshotokhoz ajánlom. Egy pici kisz kortyintászt, hölgyem?
Ez volt az a pont, ahol a kerületi ügyész nejéből előtört a vadállat. Drága felügyelő úr, honnan tudhattam volna, hogy az a tisztes-őszes, törékeny hölgy kerületi krav-maga bajnok és a fegyveres közelharc feketeöves mestere?! És honnan a fenéből sejthettem volna, hogy a selypegő ondósommelier elszabadítja az asszonyban élő bestiát?!

Az első attak szó szerint övön aluli volt – az őrült némber egy süteményes villával ágyékon kínálta sommelier-nket, aki falzettá torzuló hangon felvisított, és dobott egy fün-koma-achtos hátraszaltót, vérrel spriccelve tele néhány környező asztalt – a zajra odasietett Dzsesszika, szerencsétlenségére, mert az ügyészné az asztalon álló fonott kosárból felkapott egy kétsinges bagettet, és visszakézből-félfordulatból a hölgyike kollagénezett ajkai közé döfte, új magasságokba emelve a felláció fogalmát.
Dzsindzser, a másik pincércica, látva a helyzet komolyságát, bepánikolt – eldobta a felvágottas tálat, amit épp a konyhába cipelt volna, és a kijárat felé iramodott – pechjére elbotlott a fetrengő sommelier-ben, és orra esett – helyesebben mellre. A szuperrugalmas – és egyenként hatszáz köbcentis – szilikon-implantátumok nem pusztán mutatósak, de piszok rugalmasak is – szegény maca úgy pattant vissza, akár egy gumilabda, és kecses ívben, farral előre belerepült egy zsúrkocsiba – csak hogy onnan is tovább rugózzon – ki a fene mondta neki, hogy a fenekébe is pakoltasson egy-egy szilikon párnát?!
Míg Dzsindzser fel-alá pattogott, random szilikon-betétjeivel random tárgyakat törve és borogatva, az ügyészné újabb rohamra indult – a felvágottas tálból magához ragadott szárazkolbászt echte nuncsakuként használva betörte a zajra elősiető Penge Pengető orrát, majd felém fordult – peregni kezdett a szemem előtt az életem, de hál’ ég csak a főcímig jutottam vele – diadalmas „ereksön, orkeksön!” csatakiáltással Kétrőfös toppant elém – cimborám szikrázó tekintettel kendó-alapállásba vágta magát, és bájdorongját, akár egy baseball-ütőt vagy fakardot, harciasan meglóbálta. A kerületi ügyész neje felhúzta fél szemöldökét, megpörgette a kolbászt, és csikorgó hangon köpte oda a kérdést:
– Tudod te, kivel állsz szemben, lüke?! Én vagyok…
– Az anyád…!
Felügyelő úr! Mi ziher, hogy meg vagyunk átkozva! Kétrőfös támadásba lendült, és tutti, hogy földre viszi azt az agresszív nindzsanémbert – ha nem jön közbe a gebasz. Dzsesszikának ugyanis sikerült felköhögnie a félig lemélytorkozott bagettet – a megcsócsált péksütemény átrepült a termen, és – az ördög keze tolta-túrta a röppályát! – pontosan szemközt trafálta Kétrőföst. Cimborám a tésztától vakon nem tehetett mást, ad-hoc csapkodott – pech, hogy épp az ultrahang-frekvencián sikoltozó, az urát menteni próbáló Pengetőnét találta hókon a farkával, valósággá változtatva a „fültövön kúrlak” szófordulatot – az ügyészné pedig kihasználta a lehetőséget, és könyörtelenül lecsapott. Nelsonba fogta, földre vitte ’Rőfös cimborámat, elhelyezett a nyakán valami egzotikus bénítófogást, majd leráncigálta a nadrágot a tehetetlenül kapálózó haveromról – elkerekedett szemmel, egy asztal takarásából figyeltem, ahogy az őrült némber kegyetlen vigyorral és hatásvadász-lassú mozdulattal a felvágottas tál felé nyúl.
Felügyelő úr! Látott már maga téliszalámit? Azt a gyönyörű, piros, nagyon hosszú és piszok vastag fajtát, amiből olyan szép széles szeleteket vághat magának az ember fia a szendvicséhez? Ha maga is átélte volna azt, amit én, garantálom, hogy előbb enne poloskapürét vagy krémsajtos virslit, mintsem hogy még egyszer szalámira nézzen!
Szegény ’Rőfös eleinte sivalkodott, mint aki tévedésből egy piranhát kényszerített orális szexre, aztán már csak vergődött és csendben hüppögött – néha, mikor a szalámi különösen mélyre hatolt, és megbirizgálta a prosztatáját, cimborám kéjesen felnyögött, csak hogy utána szégyenkezve takarja el a szemét. Körülöttünk csendesen agonizált álmaink étterme: a sommelier pezsgősvödörnyi jeget borított a vérző-lángoló ágyékára, Dzsesszika torokváladékot és morzsákat köhögött fel, miközben könnyei hosszú csíkokba mosták szemfestékét, amitől úgy nézett ki a pofija, mint egy progresszív kriptametál-énekes és egy nipponi guminő rosszul sikerült hibridjének – Dzsindzser időközben kipattogott a konyhába, ahol a csörömpölésből és a fájdalomsikolyokból ítélve éppen a porcelán étkészleteket törte össze valamelyik nagyon ruganyosra műtött szilikon-testrészével – Pengetőnek pedig felszínre tört a rég gyógyultnak hitt hemofóbiája, és pillanatnyi őrületében szalonnadarabkákkal tömte tele vért spriccelő, kolbász-törte orrát.
Az ügyészné végzett Kétrőfös abuzálásával, és gonosz vigyorral Pengető felé fordult – tudtam, ha végez, én jövök – inkább behunytam hát a szemem, és vártam a sorsom beteljesülését, meg az ass-salamit.
Ekkor női klumpák csattogása és harsány „megdöglesz, ribanc!”-csatakiáltás kíséretében, akár a könnyűlovasság a csata végén, megérkezett felmentő seregünk – Pengetőné, akiből a fültövére mért ütés és férjura sanyarú helyzete kihozta az amazont, negyven kilóját és százötven centijét meghazudtoló lendülettel robbant be közénk, feje felett lóbálva éttermünk gáztűzhelyét és hozzávetőleg kétméternyi, a falból kiszaggatott gázcsövet.
A járókelők szívszélhűdést kaphattak, mikor a Mélytorkos Csütörtök ablakán, nyakában a kerettel, hátán egy négyrózsás gáztűzhellyel, kizúgott a kerületi ügyész neje, aki még repülés közben is szorongatta a dicstelen téliszalámiját. Benn, a teremben, diadalordításban törtünk ki mindahányan – Pengető a nejét ölelte-csókolta, a furcsán riszáló Kétrőfös egy bödönre való hideg vajjal kenegette fájó ánuszát, én meglapogattam Dzsesszika hátát, hagyná már abba a köhögést, aztán egy szép robinzonáddal lekaptam az ablak-ficak felé száguldó Dzsindzsert a levegőből – úgy tűnt, végül mégis csak jó véget ér a kalandunk, amikor is az az idióta sommelier feltápászkodott, és rágyújtott egy idegnyugtató cigarettára.
Felügyelő úr! Zaklatott idegállapotban voltunk mindahányan, ugyan ki törődött azzal, hogy a szétbarmolt csövekből ömlik a gáz?!
A robbanás kilencünket tízfelé szórt – az ügyész urat utóbb a Hegyes Fütyik melegbár tetejéről emelték le a tűzoltók egy daruval, egy csomó ízetlen paparazzi bősz vakuvillogtatása közepette, Dzsindzser bepattogott egy kisállatkereskedés kirakatába, és agyonnyomott egy teljes harcitücsök-tenyészetet, plusz a frászt hozta egy véznaujjú makira – Pengetőék kéz a kézben csapódtak be a közeli szökőkútba – de a legrosszabb még hátravan.
Felügyelő úr! Ki a fene számított arra, hogy Kétrőfös a nagy ijedelemtől elszellenti magát? És ki sejthette volna, hogy a magas metántartalmú bélgáz az időközben megolvadt vajjal keveredve tökéletes robbanóelegyet alkot, és a ’Rőfös alfeléből kitörő aeroszol lángra lobbantja a teljes főutcát?!

Azt mondják, mire kiérkeztek a tűzoltók, tizennégy butik égett ki – persze én nem vártam meg őket. Sejtettem, hogy senki sem hinné el, mi történt valójában – inkább dobbantottam, és három napig a csajom fehérneműs gardróbjában bujkáltam. Bugyik, parfümillat, minden este finom vacsora, utána cirógatás... Maga volt a mennyország! Ha álmomban nem csavarodik a nyakamra az a neccharisnya, és nem kell kórházba vinni hypoxia tüneteivel, sosem fognak el!

Mit gondol, mennyit kaphatok? Hogy közveszélyokozás, közszeméremsértés, meg a milliós kár… fél év kinéz? Sebaj, kibírom a sittet… feltéve, hogy nem osztanak be konyhaszolgálatra. Attól egy időre elment a kedvem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése