2012. augusztus 7., kedd

Bloody Dóra interjú




Mit lehet tudni rólad?

– Kis utánajárással és titkosszolgálati kapcsolatokkal bármit. Nem szeretek magamról beszélni. Talán annyit, hogy én is azon biológusok sorát erősítem, akik érdeklődnek az irodalom iránt.


Kezdő lépésed a szakadék felé, avagy mikor írtad első novelládat?

– Őszintén fogalmam sincs, ne tegyél fel ilyen keresztkérdéseket. A memóriámat sokáig egy fiókban tartottam, de a tavalyi lomtalanítás idején kiszabadult és új életet kezdett Tahitin. Csak feltevésekre, futó emlékekre tudok támaszkodni: régen. Talán még az általános iskolában. Az első netes megjelenésem előtt minden művemet valaki lenyúlta: vagy az iskolaújság, vagy a magyartanár. Bizonyíték sincs a kezemben, így azt mondok, amit akarok. Akkor legyen mondjuk... másodikban. Akkoriban már tűrhető (értsd: másnap még el tudtam olvasni) írásképpel rendelkeztem, ezért elképzelhető, hogy megpróbáltam egy történet papírra vetésével. Anyukám váltig állítja, hogy kisebb meséket már négy évesen tollbamondtam, ám ezeket az óvónéni nyúlta le.


A Karcolat.hu szerkesztője vagy. Idestova mióta is?

– Cseles, cseles. Szégyen, nem szégyen, meg kellett néznem, mikor regisztráltam. Több, mint hét éve. A megalakulás óta őrzöm ezt a pozíciót, kényelmes.


Mi a véleményed a Zombi apokalipszis A kezdet: Simagöröngyös című novelláskötetről?

– Letöltöttem az egyetemi gépemre, ott olvasgatom, ha van egy kis szabadidőm. Kedvelem, minden hibájával együttvéve egy aranyos, beteg humorú alkotás. Terveztem az egyetemi hálózat megfertőzését is vele, de ilyen merényletre nem visz a lélek.


Hány novellát írtál idáig, ezek közül melyik jelent meg?

– Nem tudom, sosem számoltam össze. Hivatalos nyoma csak a Karcolaton láthatóaknak van, ezek közül egy jelent meg. A "net előtti munkásságom" számomra a múlt ködébe vész, de tudom, hogy több megjelent az iskolaújságban. Az egyetem alatt írtam párszor az újságjukba, azt nevezhetjük novellának, noha eredetileg sportbeszámolónak indult. De pocsék sportriporter lennék.


Mennyi energia megírni egy-egy novellát, vagy elolvasni egyet-egyet?

– Nagyon régóta nem írok, nem is tartom magamat írónak, sokkal inkább szerkesztőnek. Fogalmam sincs, milyen megírni egy novellát. Elolvasni néha sokkal nehezebb, főképp ha a szerző is így volt vele (és csak megírta, egyszer sem olvasta át). A kritika írása az igazi élmény, ezért is utál mindenki.


Min dolgozol most?

– Egyetemi projekteken. :) Viccet félretéve: nem írok, legfeljebb kritikát. Így mindenki jobban jár. Pár szerzővel együtt dolgozunk néhány novellán, leginkább Hematith-ot tudnám kiemelni. Ő ír, én kritizálom, néha pedig elbeszélgetünk a levágott végtagok röppályájáról. Egy kisebb összeesküvés formálódóban van a hátam mögött, ami arra próbál rábírni, hogy vegyem fel újból a pennát, ám én keményen ellenállok.


Zombiológiai kutatásaid szerint a száraz, avagy a nedves zombié a jövő?

– A kérdés bonyolult, a legújabb elméletek a száraz zombit támogatják. A globális felmelegedés, az elsivatagosodás ezt a formát hozza előnybe. A kutatások egyelőre több ellentmondó adattal szolgáltatnak, például a nedves zombi sűrűn lakott emberi települések esetében sokkal hatékonyabban képes terjedni, ezáltal nagyobb a rátermettsége, de kisebb az életidő, nagyobb a "predációs nyomás" is (a klasszikus zombikép miatt többet lőnek ki közülük). A száraz zombi ezáltal némi előnyre tehet szert, mivel a kísérletek tanúsága szerint nagyobb távolságokat képes megtenni. Azonban még további kísérletekre van szükség, illetve a zombik természetes megfigyelése is sok adatot szolgáltat. A simagöröngyösi katasztrófa óta a zombiológia újra aranykorát éli, már csak a nagyobb állami támogatásra várnak a kutatók, hogy a legnagyobb projektekbe belekezdhessenek.


2012. augusztus

1 megjegyzés:

  1. Kimaradt az interjúból, hogy Dóri a sütiszörnyek kedvence cím birtokosa, valamint Dóra evangéliumáról sem esett szó. :)

    VálaszTörlés