Google+ Followers

2016. szeptember 14., szerda

Sütő Fanni: Papucsférj

Amikor már a harmadik testes, görögdinnye keblű asszony gyalogolt át a lábán, Zeusz kezdte úgy érezni, nem ér annyit a házsártos neje bűnbocsánata, hogy ő még egyszer az athéni piacra bedugja az orrát. Idegesítette az a sok hangoskodó halandó: az árusokkal harsányan alkudozó szolgálók, a tavernákon a vendégeket kiszolgáló karcos hangú kocsmárosnék és a zengőtorkú zenészek. A pergő athéni dialektus hangjai betöltötték az egész agorát. Az emberek egyre csak tülekedtek, hogy közelebb kerüljenek a friss áruhoz. Zeuszt például oldalba könyökölte egy kecskeképű uraság, ahogy a nyárszagú fűszereket kóstálta, és a sült húsos pultnál valaki rá fröccsentette az olajat.
Ennyi szenvedést elviselni csak azért, mert elment egy hosszú munkahétvégére az egyik nimfával. Talán pont szegény Io volt az, aki most bánatos fehér tehénként járja a világot vagy Callisto, akiből halálos ölelésű medveasszony lett. Zeusz elrévedezve csóválta meg ezüstösbe vont fejét, a csuda tudja számon tartani azt a sok nőt. Lehet már abba kéne hagynia… elvégre nem mai legény már, a nőkkel meg csak a baj van. Féltékenység, hisztéria meg az a rengeteg ajándék! Az embernek, sőt az istennek még a tógája is rámegy! Ajándék, hogy megfogdoshassa őket, ajándék, hogy maradjanak egy kicsit nyugton, ajándék, hogy ne nyaggassák! Pedig örülhetnének, hogy maga a főisten részesíti őket kegyeiben! Hiszen mindenki csak jól járt… ott van például Léda a gyönyörű lányával, Danaéra meg aranyeső hullott, de nem értékelnek ezek semmit se!
Megszaporázta a lépteit, hogy minél gyorsabban kijusson ebből a kakofóniából és káoszból. Zeusz a szakállát vakargatva próbált visszaemlékezni, mit mondott az orákulum, mikor lesz a nyílt házasság társadalmilag elfogadott gyakorlat. Túl soká, túl soká. „Addigra az asszony kikészít” csóválta meg a fejét. Miért is nem pár országgal arrébb ütött tanyát? A török szultánnak háreme van, senki nem macerálja, ha minden este más nővel hál! Sőt még örvendeznek is, ha az este rájuk esik a választás! Örül Héra annak, hogy az Olümposz trónján pihentetheti megereszkedett hátsóját? Örül a fenét. Régen bezzeg milyen mosolygós menyecske volt… és a domborulatai! Kemények és zamatosak, mint a napcsókolta olajbogyó! Azok voltak ám a szép idők! Akkor nem is hajtott más nők után… annyira. Mindegy, ami elmúlt, elmúlt.
Kicsit megpofozgatta magát, hogy visszarázódjon bevetési üzemmódba. Leporolta a tógáját, és kihúzta magát. Na, ezt meg is bánta, mert a háta már napok óta rakoncátlankodott. Pontosan azóta, amióta Héra kirúgta az ergonomikus hitvesi ágyból, és azóta kénytelen volt a jacuzziban álomra hajtani a fejét. Mindegy, majd most vesz neki valami csecsebecsét vagy kenceficét, aztán el van intézve a dolog, újra a puha ágyikójában fog szenderegni. De hiába szagolgatta az egyiptomi import illóolajakat vagy nézegette a bronz fülönfüggőket, valahogy egyiket sem érezte elegendőnek arra, hogy visszavásárolja a hitvesi ágy kényelmét.
Héliosz tűzszekere már erősen a horizont felé tartott, de Zeusz még mindig üres kézzel járta a bazár bizarrul tekergőző sorait.
Egyszer csak betévedt egy szűk utcácskába, ahol egy takaros ház előtt mindenféle szárnyasok kapirgáltak. A kapun pedig ott trónolt a hiúság megtestesítője, és Héra kedvenc egzotikus háziállata, egy páva.
Micsoda isteni jel vagy azt is mondhatnám, deus ex machina! – rikkantotta Zeusz, aki biztosra vette, hogy itt megtalálja, amit keresett. Hirtelen elöntötte a megkönnyebbülés, fütyörészve kopogtatott az ajtón. Bentről cserzett bőr és sülő dolmades illata szűrődött ki. Zeusz minden múló másodperccel egyre jobban meggyőzte magát, hogy jó helyen jár.
Az ajtót egy apró termetű, kopasz férfi nyitotta ki, aki rögtön mélyen hajbókolni kezdett, pedig egyszerű halandóként nem is tudhatta, milyen illusztris vendéget köszönt is valójában.
Mit parancsolsz, jó uram? – kérdezte végül, lágyan és behízelgőn.
Ajándékot keresek az én drága nejemnek. Megmondanád, milyen portékát kínáltok itt?
Szandalosz, miért nem invitálod be a vendéget? Nem illik a vásárlókat a küszöbön várakoztatni! – szólt ki egy hátsó szobából egy öblös, jókedélyű hang.
Igenis, uram! – mondta a szolga, és ahogy kitárta Zeusznak az ajtót, ismét mélyen meghajolt.
Prádosz vagyok, e szerény kis üzlet tulajdonosa. Árulunk itt sarukat, csizmákat, mi szem s lábnak ingere – sietett Prádosz az új vendég üdvözlésére. – Hogyan lehetünk a kedves vásárló segítségére? Parancsol esetleg egy kis dolmadest? Netalán egy korty finom óbort?
Zeusz szélesen elmosolyodott. Na, ezt nevezik vendéglátásnak meg jó ügyfélszolgálatnak. Megkóstolta a felé kínált töltött szőlőleveleket, leöblítette egy pohár borral, és belekezdett mondókájába.
Kicsit kihúztam otthon a gyufát az asszonynál, ha értik, mire gondolok… – mondta Zeusz, mire Prádosz és Szandalosz is megértően bólogatott. – Valami szép ajándék kellene, amitől újra visszafogad a szívébe. Na meg az ágyába.
A legjobb helyen jár, uram – hajolt meg Prádosz, és eltűnt a hátsó szobában. Mikor újra előbukkant, arcán diadalittas mosoly ült, karján két pár papucs pihent. – Hadd mutassam be Önnek, a Háztartási Béke szettet. Egy pár a kedves férjnek, egy pár a bájos feleségnek, most éppen egyet fizet, kettőt kap akcióban. A férfi papucs elegáns mégis kényelmes, méltó lábbelije a ház urának, míg a női pár kecses, finoman díszített és igazán csábos.
Zeusz félrebillentett fejjel nézegette a portékát. Tetszetős daraboknak tűntek, kivált a Hérának szánt pár. Valóban nagyon csábos volt, és Zeuszt egyébként is mindig megbizsergették a csinos cipőt hordó nők. Volt valami különösen izgató egy szép keretbe foglalt lábfejben.
Megveszem! – csapott boldogan az asztalra Zeusz.
Nem akarná felpróbálni a papucsot, csak hogy lássuk, jó-e a méret? – szólalt meg Szandalosz. – Nem akarnánk, hogy kényelmetlen legyen, aztán még rossz hírünket vinné az úr.
Igazat beszél fiam! – bólogatott Zeusz, és már rúgta is le a saruját. A papucs valóban nagyon kényelmes volt, szinte isteni, úgy belesüppedt, mint a házassága egyforma hétköznapjaiba. Ekkor a hátsó szobából lassú tapsolás hallatszott, majd az ajtóban megjelent egy elegáns pávakék ruhát viselő nő. Haja barna csigákban hullott a vállára, és összességében egy jól karbantartott negyvenes benyomását keltette.
Zeusz szemébe kiült a rémület, és húsos ajkára fagyott a szó. Az asszony megint kibabrált vele.
Héra, drágaságom – rebegte.
Na, te házasságszédelgő, most aztán tényleg rossz helyre dugtad valamid. Tibeti hűség-papucs – magyarázta Héra, ahogy egyre közelebb lépdelt. Zeusz arcán a félelmet lassan felváltotta a csodálat és a rajongó szerelem. – Ha egyszer beletetted a lábad, ki se akarod majd venni, ugyanúgy, ahogy a boldogságot is majd családon belül keresed.
Héra belebújt a saját lábbelijébe, megragadta a bágyatagon pislogó Zeuszt, és magával ragadta az Olümposzra, miközben arany dénárok esőjét zúdította Prádosz műhelyébe.

Ezzel véget értek Zeusz legendás kalandjai, és Héra egy szerető férjet kapott, aki minden reggel az ágyba vitte neki a kávét. A szíve mélyén Zeusz megkönnyebbült, egy idő után még egy istenségnek is sok energiába kerül fenntartani a nagy nőcsábász látszatát. És hogy mi lett Héra hű alattvalójával, Prádosszal? Utódai még mindig virágzó üzletet vezetnek, és nők ezrei tipegnek az általuk fémjelzett lábbelikben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése