Google+ Followers

2015. december 14., hétfő

J. Goldenlane interjú - 2015. december

Nálad hogyan kezdődött ez az írós dolog? Egy napfényes tavaszi délelőttön belédcsapott a villám avagy tudatos elhatározás okozta?

– Amióta tudok, azóta imádok olvasni. De sose gondoltam, hogy én író lehetek. Hiszen aki meg tud írni egy regényt, az nem csupán okos, vagy kiváló, de egyenesen zseni, hittem hosszan, és fel sem merült bennem, hogy eme nagyszerű emberek közé bekerülhetek. Nem mertem író lenni, hanem a könnyebb utat választottam: matematikus lettem. Aztán, már egyetemistaként, a barátom elutazott ösztöndíjjal Hollandiába, és így hirtelen rengeteg szabad estém keletkezett. Szóval gondoltam, szórakozásból írok egy rövid novellát, időm van, baj nem lehet belőle. Így készült el az első regényem, A szélhámos és a varázsló. És ahhoz elég jól sikerült, hogy összekaparjam a bátorságom egy újabb regény megírásához. Ezzel kezdődött.


A szélhámos és a varázsló – Valhalla Páholy(!), 2001. Hosszú út vezetett a megjelenésig, vagy közreműködtek benne a Legendák könyvés novellák?

– Nem hiszem, hogy volt olyan kiadó a kilencvenes évek végén Magyarországon, akik nem dobtak ki. Tulajdonképpen a Valhalla is kidobott, legalábbis én így értelmeztem a fél éves csendet, ami a kéziratom elküldését követte, és mentem tovább, a Beholderhez.
Ők pedig meghökkentő módon ki akarták adni az Isteni balhét. Szerintem a Valhallának is ez adta meg az utolsó lökést, hogy a náluk lévő kéziratomat, A szélhámos és a varázslót megjelentessék. Egy hónapon belül jött ki a két regény, két kiadótól, egymástól teljesen független, így lettem olyan elsőkönyves író, akinek két regénye jelent meg.

Beholder Kiadó. Öt év alatt hét regényed jelent meg Tihor Miklóséknál. Jó időben voltál jó helyen?

– Nem én, hanem az Isteni balhé kézirata. Egy ismerősöm ismerősének az ismerőse ott dolgozott, és annyira hajlandó volt, hogy a kinyomtatott regényt letegye a főnöke asztalára. Itt következett be a mesebeli fordulat: a főnök számítógépén kiakadt a Windows. (Ezer hála Bill Gatesnek!) És amíg újraindult a gép, beleolvasott az Isteni balhéba, majd nem tudta letenni. Szóval stimmel, nagyon jó időben volt nagyon jó helyen egy elegendően jó kézirat.
És igen, a „jó hely” tágabb értelemben is igaz. Nagyon szerettem együtt dolgozni velük, jó öt év volt az.



Néhány évi hallgatás után a Delta Vision-nél jelentél meg újra – Napnak fénye, és a Holdnak árnyéka. Most megvan a kellő lendület?

– Néhány év? Egy évtized! És nem is időben számolnám, hanem gyerekben. Három gyereket szültem közben, és mellettük egyszerűen nem jutott időm írni. Próbáltam, de nem ment. Most viszont a gyerekek már nagyok, unokák még nincsenek, tehát minden adott, hogy ismét írhassak. És hogy klasszikust idézek „írni a második legjobb dolog a világon!”. Nem hagyom abba, amíg van lehetőségem regényeket alkotni.


A valhallás első kiadásomba az egyszer volt Szíriusz Napokon szereztem tőled dedikálást, a másodikba az egyik Beholder Találkozón. Ahogy a Deltát ismerem, hamarosan várható A szélhámos és a varázsló harmadik kiadása... ;)

– Amikor a gyerekek után visszatértem, úgy hittem, mindent elölről kell kezdenem. Az olvasóim nyilván elkoptak, a könyvpiac átrendeződött, régi kiadók eltűntek, az ismerőseimet szétszórta a szél. Komolyan azt hittem, hogy most megint a nulláról kell indulnom, mindenféle kiadók újból ki fognak rúgni párszor, sebaj, kibírom. Ehhez képest a Deltánál azzal fogadtak, hogy persze, örömmel adnak ki, és ugye enyémek a régi könyvek jogai is, mert természetesen mindből szeretnének második kiadást. A kérdésre visszatérve pedig: A szélhámosból ez lesz a harmadik kiadás. És igen, meglesz, épp úgy, mint a novellás kötetnek, ami annak idején korlátozott számban nyomtak, illetve a Vizek sodrában is megjelenhet végre. A sorrend és a tempó még kétséges, nagyjából évi két kötetet tervezünk, de tuti, amikor megtörtént!



A közelmúltban melyik elolvasott könyv nyerte el a tetszésedet, és miért az?

– Amikor visszatértem, nem is az első dedikálásra eljött, hosszú sornyi olvasó volt a legmegdöbbentőbb, hanem hogy előkerült pár író, aki azt állította, hogy neki Goldenlane meghatározó olvasmányélménye volt. El nem tudod képzelni, mekkora frászt kaptam ettől! Érted, fiatal, normális emberek, akik lehettek volna kiegyensúlyozott könyvelők, vagy sokat kereső programozók, és ehelyett, részben az én hatásomra, írók lettek! Úgyhogy sietve elkezdtem olvasni a könyveiket, (A. M. Aranth, Vivien Holloway, Kae Westa) és most már kicsit nyugodtabb vagyok. Lehet, hogy az életüket tönkretettem, de írtak pár egészen jó könyvet.
A másik ilyen meglepetés Gaura Ágnes volt, akiről egy éve azt sem tudtam, hogy létezik. Aztán a nyári könyvhéten egymás után dedikáltunk, és mivel akkor már tudtam, hogy valami vámpíros sorozatot visz, adta magát a poén: dedikáltam neki az éppen akkor megjelenő Éjfél című, szintén vámpíros regényemet, mint „szakirodalmat”. Ő meg természetesen visszadedikálta a saját kötetét, hogy „gyártsunk egymásnak szakirodalmat!”. Persze, az ember felelőtlenül viccelődik, aztán meg megszívja. Most már ott a teljes Boriverzum-sorozat a polcomon, és idegesen várhatom, hogy megírja a következő részt.


A közelmúltban melyik írásoddal vagy a legmegelégedettebb, és miért éppen azzal?

– Mindig a legutóbbi írásommal vagyok a legelégedettebb, tehát a kérdés csak az, hogy ez alkalommal miért? Azt hiszem, a Holdnak árnyéka a legkompaktabb regényem. Minden a helyén van, a szálak megfelelően összekuszálva majd elvarrva, a humor a régi, és attól tartok, ismét sikerült teremtenem egy (két?) ikonikus, tipikusan „goldenlane-i” szereplőt. Most pedig állíts le, mielőtt elszállok a nagy öntömjénezésben!



Ez a kérdés Gaura Ágnestől érkezett; Mi megy könnyebben: elkezdeni vagy befejezni egy regényt?

– Manapság, a sorozatok korában mintha nem is lenne túl nagy igény a regények befejezésére. Ezzel szemben én mazochista módon élvezem azt a fájdalmat, amikor a végére érek egy kéziratnak, elbúcsúzom a szereplőktől, kilépek a világból, és leteszem a tollat. Ami elkezdődött, annak véget kell érnie, a befejezés felett érzett szomorúság hozzá tartozik minden jó regényhez.
Viszont elkezdeni egy regényt maga a pokol. A gyomrom görcsben, hogy vajon sikerül-e befejeznem ezt az ötletet, vagy torzó marad, mint annyi más megkezdett írásom? Meg általában, akkor még előttem a teljes munka, tudom, hogy jönnek az átvirrasztott éjszakák, napi tizenkét óra gépelés, és huszonnégy órás gondolkodás a történetről. Amikor írok, nem két, de legalább féltucat végén égetem azt a bizonyos gyertyát, és amikor az ember előtte áll egy ilyen hátborzongatóan nehéz melónak, akkor önkéntelenül is fél tőle.
Regényt elkezdeni határozottan stresszes a számomra.

Mik a közeljövőbeli terveid?


– Írok még egy regényt. Illetve most befejezem a Csillagok szikráit, ami a Napnak fénye világában tett utazásom utolsó állomása, és utána írok egy újabb regényt. Meg ne kérdezd, melyiket! Azt, amelyik meg akar íródni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése