Google+ Followers

2015. július 18., szombat

Mason Murray: A leselkedő

Amikor Wayne felhívott és közölte, hogy feltétlenül beszélni akar velem, már sejtettem, hogy baj van. A hangja elárulta, olyan feszültség bujkált benne, amit talán még soha nem tapasztaltam. Wayne Belourral gyermekkori barátok vagyunk, ugyanabban az utcában laktunk, egy suliba jártunk, és még a gimiben is osztálytársak voltunk. Nem ismertem nála rendesebb srácot, de furcsábbat se nagyon. Nehezen tudom szavakba önteni, mit értek ezen. Mintha nem is ebbe a korba született volna, lovagias elveivel néha az őrületbe kergetett. Furcsasága mégis inkább az eltökéltségén volt tetten érhető. Tisztában vagyok vele, hogy az eltökéltség nem éppen negatív tulajdonság, és semmiképpen sem lebecsülendő. Wayne szélsőséges kitartása azért volt zavarba ejtő, mert mint valami francia vígjáték esetlen hőse, folyton folyvást kudarcot vallott elszánt küzdelmei végén. Mintha csak saját sikertelensége éltette volna…
Aggodalmam gyakorlatilag azonnal igazolást nyert, ahogy beléptem a nappaliba. Hellyel kínált, de percekig képtelen voltam elfogadni a szíves invitálását. A falakat bámultam megbabonázva, azokon ugyanis több tucatnyi kinagyított fotó díszlett. Mondhatja bárki, mit vagyok úgy oda, előfordul ez másnál is! Persze, hogy előfordul, csak meglehetősen ritkán ábrázolja az összes fénykép ugyanazt a személyt, aki se nem popsztár, se nem híres színész...
Tetszik? – kérdezte Wayne, látva eltátott számat.
Bizonytalanul bólintottam, de mivel a tekintetemet megbabonázta a látvány, nem fordultam barátom felé.
Nos, őróla szeretnék veled beszélni – mondta halkan Wayne, mintha attól tartana, a sajátos módon kitapétázott falaknak is füle van. Bár nem láttam az arcát, biztos voltam benne, hogy a zavar pírja festette vörösre.
Wayne, az ég áldjon meg! – sóhajtottam bosszúsan, miután végre szembefordultam vele. – Kinek nézel te engem? Ügynöknek, aki gyönyörű nőket közvetít reklámügynökségekhez, meg a filmiparba? Zsaru vagyok, jól tudod. Ha nem a barátom lennél, már fel is jelentettelek volna, amiért valakit az engedélye nélkül fotózol.
Wayne zavarában egyik lábáról a másikra állt, és még csak véletlenül sem nézett volna a szemembe. Még a vak is látta volna, hogy súlyosabb dolog nyomja a lelkét, hogy az illegális fényképezés miatti büntetésen aggódjon. Egészen megsajnáltam, hisz mint említettem, ritka rendes fickó volt.
Nézd, Ronald, tudom, hogy ez nem kóser – motyogta a kezét tördelve. – Azért fordulok éppen hozzád, mert zsaru vagy és a barátom.
Gyanakodva méregettem Wayne-t, aztán újra a falakat teljesen beborító szépséges nőt kezdtem tanulmányozni. Szó, ami szó, volt mit nézni rajta. Láttára hajlamos voltam azt gondolni, az Úr mégiscsak jó kedvében teremtette a világot. Az ismeretlen gyönyörűségről minden kép a lakásában készült, Wayne ablakából egy különösen erős teleobjektív segítségével. Éppen attól volt varázslatos ez a gyűjtemény, hogy nem a kifutón, sminkmesterek áldozatos munkáját követően, gondosan és ravaszul tervezett ruhákban mutatta meg a csodálat tárgyát. A természetes életképek főzés, takarítás, evés vagy éppen számítógépezés közben készültek. Aki szép, az kinyúlt trikóban, nyuszis pizsamában és fésületlenül is szép. Meztelenül meg pláne, hiszen ilyen is volt a gyűjteményben. Wayne modelljét pedig akárhonnan és akárhogyan is néztem, mindig szépnek láttam.
Remélem, nem azt akarod közölni, hogy megölted ezt a lányt – próbáltam egy rossz zsarutréfával oldani a ránk telepedő feszültséget.
Nem. Nem erről van szó – ingatta a fejét Wayne, aki észre sem vette a kérdés komolytalanságát. – Azt hiszem, az elejéről kellene kezdenem. Nem akarsz mégis leülni?
Türelmetlenül legyintettem, mert ebben a szürreális helyzetben egyre fojtogatóbb lett az egyedi módon dekorált szoba levegője. Túl akartam esni rajta, bármi is legyen Wayne mondandójának a lényege.
Jól van – sóhajtott lemondóan a barátom. – Az egész nagyjából fél évvel ezelőtt kezdődött. A közeli szupermarketben vásároltam éppen, amikor a fagyasztó-szekrénynél egyszerre hajoltunk le Angie-vel ugyanazért a pizzáért, és összekoccant a homlokunk. Hülye, banális szitu volt, de ahogy megpillantottam, tudtam, hogy elvesztem. Nem kell hosszan ecsetelnem, mennyire szép, hiszen a saját szemeddel is láthatod. Élőben persze sokkal inkább az. Égszínkék szemeivel megigézett. Átengedtem neki a pizzát, és vele együtt a szívemet is. Kábultan követtem a boltból kijövet és jóleső borzongással tapasztaltam, hogy a szomszéd házban lakik. Így aztán rövid nyomozással megtudtam a nevét, és hogy melyik lakásban lakik. Látni akartam. Nem elégített ki az a néhány lopott pillanat, amit a véletlen találkozások jelentettek. Vettem egy távcsövet és egy szuper teleobjektívet a fényképezőmre. Attól kezdve, ha csak tehettem, őt bámultam. Óriási mázlim, hogy talán a tizennegyedik emeletnek köszönhetően nem sötétít el a szobában, így szinte mindent látok...
Wayne, már ne is haragudj, de ez beteges – mondtam neki, olyan képet vágva, mint aki citromba harapott. – Hallottál már arról a fogalomról, hogy udvarlás? Leszólítottad egyetlenegyszer is?
Ó, dehogy! – legyintett félszeg mosollyal Wayne. – Hogy jövök én őhozzá? Angie egy istennő, egyszerűen tökéletes, egy megelevenedett álomkép! Én pedig? Egy rakás csődtömeg vagyok, hisz ismersz. Nem akartam lehetőséget adni neki, hogy ő is levegőnek nézzen…
Kishitű barátom megeresztett egy keserű mosolyt, és én tudtam, mire célzott az imént. Ha azt mondom, nem volt szerencséje a nőkkel, még nagyon finoman és tapintatosan fogalmaztam. Pedig férfiszemmel nézve talán nem is lett volna olyan rossz parti, ráadásul az őt elfogadó nő bónuszként megkapta volna a végetlen hűséget is.
Gondolom, voltak barátai – jegyeztem meg végül, a témaváltás határozott szándékával.
Wayne elszontyolodva vállat vont. – A megfigyelés ideje alatt három férfit figyeltem meg. Egy taggal úgy egy hónapig járt, aztán némi szünet múlva jött a következő. Elhiheted, rossz érzés volt nézni, ahogy másokhoz ér, ahogy mást csókol, ahogy mást szeret... Angie egyébként egy kisebb modellügynökségnél dolgozik. Egy-két óriásplakáton akár láthattad is, parfümöt és autót reklámozott. Az embereknek csak egy csinos nő a sokmillióból, meg sem jegyzik az arcát, nekem viszont ő volt az isten, a bálvány!
Volt? – kérdeztem rá jó zsaruként a kulcsszóra.
Három nappal ezelőtt egy új férfival jött haza – válaszolta Wayne színtelen hangon a szoba egy fotómentes sarkát bámulva. – Szeretkezni kezdtek, de nem fejezték be, mert felbukkant a lakásban egy másik férfi, aki nemes egyszerűséggel lelőtte a fickót.
Felszaladt a szemöldököm.
Lelőtte?
Wayne gépiesen bólintott. – Angie segített becsomagolni egy fekete zsákba, majd valahogy eltüntették. Amilyen az én szerencsém, nem tudtam bizonyító erejű képet készíteni, mert éppen előző nap ment tönkre a fényképező memóriakártyája, és döbbenetemben nem jutott eszembe, hogy azért pár képet a gép memóriájába is tudnék raktározni. Ronald, én az életemnél is jobban szerettem azt a nőt, de segített megölni valakit. Hidegvérrel, számítóan. Ezért szóltam neked.
Három nap elteltével, Wayne? – mordultam rá indulatosan.
Gondolkodnom kellett, azt hittem kiszakad a szívem...
Mérges voltam rá, de igazából nem tudtam haragudni. Attól sokkal jobban kedveltem őt. Ráadásul nem is voltam meggyőződve arról, hogy a valódit mondja, nem csak az igazat. Wayne nem hazudott, de talán nem azt látta, amit látni vélt. Féltékeny volt az újabbnál újabb pasasokra, és a féltékenysége megcsalta a szemét.

Nézze, doktor Green, elítélhet az érzéketlenségemért, de maga olyan pszichológus, aki zsarukat kezel, így talán másnál sokkal jobban megérti a mi észjárásunkat. Nap, mint nap az utca mocskában gázolunk, és mint valami kibaszott ragadozó a dzsungelben, idomulunk a környezetünkhöz. Én sem vagyok már fogékony a romantikára, engem a tények érdekelnek.
Azért megpróbáltam utánajárni a dolgoknak. A kapitányságon kilistáztam az eltűnt személyek névsorát. A Wayne által adott személyleírás azonban egyre sem illett. Ettől a pasas még tartozhatott azon emberek csoportjához is, akik senkinek nem hiányoznak. A barátom iránti tisztelet elvitt ehhez az Angie-hez is. Jól bejáratott kamukérdésekkel készültem, hogy az ilyenkor szokásos tiszteletkörök után egy, a Wayne által megadott külsejű férfi után érdeklődjek.
Hát, doktor Green, az a nő valóban olyan gyönyörű, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlom a vele való találkozást! A szépség azonban nem minden, egy pillanatig sem állt fenn a veszély, hogy elcsábulok, ugyanis Angie Cummins modora minden illúziót lerombol. Pár percet beszélgettünk, de fölényes viselkedése annyira irritált, hogy türtőztetnem kellett magam, nehogy beszóljak neki. Csodálatosan szép égszínkék szemei oly hidegséget sugároztak, hogy azzal vissza lehetne fagyasztani az olvadó sarki jégtáblákat. Mitugrász kis zsernyáknak nézett és ki is mutatta. Elhajtott, mint büszke grófnő az útjába kerülő kéregetőt. Semmit nem tudtam meg tőle, ellenben megtudtam róla, szerencséje volt Wayne-nek, hogy nem állt vele szóba.
Tudja, doktor úr, az bánt a legjobban, azt a legnehezebb feldolgoznom, hogy ennek ellenére erősödött meg bennem az a meggyőződés, hogy Wayne csak képzelte a gyilkosságot, talán éppen azért, hogy legalább magában megbüntethesse a kicsapongó szép hölgyet. El is határoztam, hogy felugrok barátomhoz egy karton sör társaságában és megbeszéljük, rendbe tesszük ezt a dolgot. A tervet azonban nem követte tett néhány napig, mivel nagyon elfoglalt voltam egy másik ügy miatt. Amilyen érzéketlen alak vagyok, talán még meg is feledkeztem volna a látogatásról, ha nem kapunk hívást Wayne szomszédjától tegnapelőtt este.
Az idős úr furcsa zajt hallott a fal túlsó oldaláról, mintha valaki bútorokat borogatna. Éppen szolgálatban voltam, és nagyon rossz érzésekkel indultam útnak. Amikor megláttam Wayne holttestét, kis híján elájultam. Valaki brutálisan összeverte őt, mintha ki akart volna szedni belőle valamit, aztán meg eltörte a nyakát.
A barátom összeszorított markában egy kép volt összegyűrve. Egy kép a falról, amely Angie-t ábrázolta. Szerintem nem véletlenül tépte le esés közben. Üzenni akart vele, hiszen tudta, hogy meg fog halni. Megölték, mert nem vettem elég komolyan, és mert az én idióta szaglászásomból rájöttek, hogy valaki látta a gyilkosságot.

Doktor Green, csak Ön segíthet rajtam. Mondja, mit tegyek, hogy a lelkiismeret furdalás ne tegye pokollá a hátralévő életemet? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése