Google+ Followers

2013. október 4., péntek

Maggoth: Kilenc kicsi kínai

9.


Kilenc kicsi kínai
Fenn suhan az űrben,
Egyikük felrobban,
Szénné ég a tűzben.


A ritmusos kung-fu mozdulatok megnyugtatták Li Huang kapitányt, és elterelték a figyelmét a valóságról. A Mao Ce-tung csillagromboló a Kínai Népköztársaság legújabb fejlesztésű járműve azért szelte át a hiperűrt, hogy a normál térbe kilépve a tudósok által Rák-ködnek nevezett gázanomália középpontját felderítse. A rendellenességet elsőként pekingi asztrofizikusok fedezték fel, és a Központi Bizottság olyan űrhajósokat választott ki a misszióra, akiknek akadt néhány politikai botlásuk a múltban. Egyikük sem nagyon tiltakozhatott, ha jóvá akarta tenni a párt elleni vétkeit; a hivatalos verzió szerint persze önként jelentkeztek, hogy akár az életüket is feláldozzák szeretett hazájuk tudományos haladásáért.
 Amikor a parancsnok izmai már jólesően sajogtak, befejezte a gyakorlást, és fülkéje jobb sarkához sétált, amelyet magában Különleges Tárgyak Múzeumának nevezett. Akadt itt mindenféle érdekesség: Szun Cutól, a Háború művészete, biológiai szertárból kiselejtezett csontváz, eredeti, lenből készült kötélcsomó, egzotikus teaféleségek, II. Kulturális Forradalom idejéből származó kitüntetések és apró, színes italosüvegek.
Természetesen a modern technika is képviseltette magát: a parancsnok tenyérnyi, átlátszó korongot emelt ki egy láthatatlan erőteret fejlesztő sztázistartóból, és aktiválta a látóidegébe épített mikroszkopikus nagyító funkciót, mire a tégely belsejében mozgolódó parányi pöttyök vadászó oroszlánfalkává változtak. Apró méretük mit sem csökkentett vérszomjukon; az ádáz fenevadak épp egy miniatűr antilopot kergettek. Nem is sejtették, hogy hatalmasnak hitt világuk egy ember markában elfér.
A kapitány kezében tartott üvegtok belsejében mikroállatok rohangáltak; hagyományos méretű fajtársaik DNS állományából létrehozott klónok. A specialisták bármely organizmust le tudtak másolni ily módon. Egy apokaliptikus csapás esetén Noé bárkája immár elfért volna egy nagyobbfajta cipős dobozban.
A fogyasztói társadalom diktálta technikai fejlődés 2027 környékén a kommunista blokkot is elérte; olyan tudományos áttörések követték egymást, amelyek néhány évvel korábban elképzelhetetleneknek tűntek. A folyamat a hamis emlékek beültetésével kezdődött, majd megjelentek a vadidegenek érzelmeit átélhetővé varázsoló emóciódeckek, legvégül pedig a mikroklónozás is a köztudatba került.
A zárt ökológiai rendszereket egyelőre méregdrága játékszerként dobták piacra, de Li úgy gondolta, a gyártók előbb-utóbb komolyabb felhasználási területeket is találnak majd a módszernek. Apró embereket bizonyára szintén reprodukálni lehet, hogy tudatprogramozással manipulálják őket. Ő például nagyon élvezte volna, ha a tégelyben a trópusi vadon helyett egy miniatűr Kína lapul, amelyet a saját előre beprogramozott, parányi másolata igazgat.
Li normál látásra kapcsolt, és finoman visszahelyezte a sztázistartóba a korong falai közé zárt őserdőrészletet, amikor lépteket hallott a háta mögött. Mielőtt megfordult, már tisztában volt vele, hogy Csao Deng tette tiszteletét a szállásán; a kirendelt haditudósítóból áradó orrfacsaró gyógynövény illatot senki máséval nem lehetett összetéveszteni.
- Hamarosan kilépünk a hiperűrből, kapitány ‒ mondta ki a férfi azt, amit ő is jól tudott. ‒ Nem ideges?
A hadseregben századosi rangot viselő parancsnok balraátot csinált, és a disznóképű, kívülállóra meredt, akit a Központi Bizottság sózott a nyakukba.
- Nem ‒ válaszolta hidegen Li. ‒ A Mao Ce-tung különleges fejlesztésű űrhajó, amely képes megfelelni bármilyen űrbeli anomália kihívásainak.
Deng legyintett.
- Hagyjuk a propagandaszövegeket, parancsnok! Senki sem tudja, mi vár ránk, amikor visszatérünk a valós térbe.
A kapitány összeráncolta a homlokát.
- Mit szeretne, barátom? ‒ tudakolta ironikusan. ‒ Biztatást? Szerintem simán fűbe harapunk. Én a maga helyében el sem jöttem volna egy ilyen küldetésről tudósítani.
A kövér fickó széttárta a kezét.
- Nem volt választásom. Ugyanúgy vétettem Wu Hszia elnök ellen, ahogyan maguk, és szintén kaptam egy utolsó lehetőséget, amivel jóvátehetem a hibámat. Számomra is csak annyi a kedvezmény, hogy ha netán hősi halált halok, békén hagyják a családomat.
Li lélekben vállat vont. A fedélzeten mindenkinek akadt egy hasonló története.
- Sajnálom ‒ mondta közönyösen.
Deng felcsattant.
- Nem kell a részvéte, inkább a jövőnkről beszéljen! Maga ennek a bárkának az első embere, csak tud valamit!
A százados felnevetett.
- Francokat! Amikor a kilépési zónához érünk, ugyanúgy becsatolom magam az ülésembe, akárcsak maga, és én is reménykedem benne, hogy élve megúszom!
Deng bólintott, és kifelé indult.
- Jól van ‒ mondta beletörődően, de a bejáratnál egy pillanatra még visszafordult. ‒ Menjen a pokolba, Li!
Ekkor megszólaltak a Mao figyelmeztető szirénái, jelezve, hogy a hajó készen áll a hiperűrből való kilépésre.


Li eltorzult arccal markolta kapitányi széke karfáját a vezérlőteremben, és pontosan ugyanúgy szenvedett, ahogy a legénysége. Egy pillanatra eszébe jutottak paraszti származású szülei, akiket a II. Kulturális Forradalom vihara rizskalászként sodort magával, aztán a kósza emlékkép az elméjét szaggató fájdalommal együtt elillant, és a Mao kilépett a hiperűrből.
- Nem találok kommunikációs kapcsolatot a Földdel, a nyomás szélsőségesen növekszik! ‒ kiáltotta Tang Hung, a pilóta, amikor a valós térbe értek. ‒ Ha így folytatódik, szétlapulunk!
A kapitány kedvelte a rövidre nyírt hajú mérnököt, aki nem sokkal azután, hogy lediplomázott, átnyergelt a légierőhöz. A hajótest elgyötörten recsegett, Li lelki szemével maga előtt látta, ahogy az illesztések engedni kezdenek.
Hung felrikoltott:
- Szivárgás a 4-es szektorban!
Zhao Feng, a műszaki tiszt morgolódva szíjazta ki magát az üléséből.
- Utánanézek.
Li bólintott.
- A kamerákon keresztül figyelünk. Csak óvatosan, lehet, hogy itt a megszokott fizikai törvények hatályukat vesztik!
A magas, fogpiszkálószerű Feng komor arccal öltözött. A szabványméretű szkafander határozottan lötyögött rajta. Linek, valahányszor ránézett, az az érzése támadt, a műszaki tiszt a saját bőrében sem találja a helyét.
 A Mao eresztékei hangosan pattogtak. A nyomasztó hangulatot fokozta, hogy a pilóta az ominózus zóna képét az összes monitorra kivetítette. A 4-es szektor a vegyszerraktárak környékén helyezkedett el. Félő volt, hogy miközben az űr kiszippantja az oxigént, robbanás következik be, és ciánszármazékokat vagy sugárszennyeződést juttat a hajótérbe. A hasadékon ellenséges erő tolakodott be, ami úgy festett, mintha élő entitás lenne. Sűrűnek, olajosan feketének látszott, amorf nyúlványokat növesztve kutatott valami után. Li görcsbe szorult gyomorral bámulta, ahogy körbefolyja az egyik kék színű, klórgázzal teli tartályt. A legénység tekintetében rémület csillogott.
Hol van már Feng?
A langaléta műszaki tiszt egyszer csak megjelent a kamerák látóterében, és űrruhája mellrészéből szórófejjel ellátott palackot húzott elő. Gyorsan megkötő műanyaggal próbálta eltorlaszolni a befelé törekedő idegen anyag útját, és úgy tűnt, siker koronázza erőfeszítéseit. A csillagromboló felépítménye abbahagyta a ropogást, csökkent a nyomás. A sötét matéria dühösen ágáló polipkarjai végleg kívül rekedtek, de maradékai még mindig beburkolták a gáztartályt.
A százados belekiáltott a csuklókommunikátorába.
- Tüntesd el azt a feketeséget ‒ dübörgött Feng sisakjában ‒, kapcsold be az elszívókat!
- Jó-jó ‒ nézett fel a műszaki tiszt az egyik kamerába. ‒ Most már nem lesz a gond!
Azonban amikor megnyomta a ventilátor indítógombját a klór tárolására használt acélhenger felrobbant.


8.


Nyolc kicsi kínai,
Bátran tovább nyomul,
Egy magasra mászik,
Majd a padlóra hull.


Li visszavonult a szobájába, és igyekezett elfelejteni a látványt, ahogy Zhao Feng teste örvénylő húsmasszaként az űrbe robbant. A műanyagfal ismét megnyílt, ám a hasadék ezúttal gigászi szörnytorokra hasonlított, amely immár nemcsak a műszaki tisztet, az egész 4-es szektort magába szippantotta.
A hajó központi agya az egyetlen helyes dolgot cselekedte, amit ilyen esetben tehetett: lerobbantotta a sérült részt a Mao törzséről. A százados pontosan el tudta képzelni, hogy járművük durva peremű fémhengerre hasonlíthat kívülről, aminek letörtek egy darabot a végéből. Végül elűzte a borús gondolatokat, a kínai tudósok számításai szerint még legalább tíz-tizenkét órányi utazás állt előttük, mire elérik az anomália középpontját. Kénytelen kelletlen elhagyta a szobáját, és az ebédlő felé vette az irányt. Csöppet sem vágyakozott együtt vacsorázni a többiekkel, ám ha kivonja magát a közös étkezés alól, rossz elöljáró látszatát keltené, és megrendítené a legénység belévetett bizalmát.
Mind a heten rá várakoztak; körbeülték a hatalmas asztalt, és figyelték, ahogy közeledik. Li tekintete végigsöpört rajtuk: Dengen, a haditudósítón, Hungon, a pilótán, Sangon, az asztrofizikuson, Kwangon, a fegyvermesteren, Laón, a szakácson, Fangon, a programozón és Xian Ming doktornőn, aki egymagában képviselte a gyengébbik nemet. A hadnagy biccentett, majd az asztalfőre ült, és szedett magának egy kis édes-savanyú levest.
- Ez az egész rettenetes ‒ törte meg a csendet a haditudósító.
- Baleset volt ‒ vágta rá hűvösen Li. ‒ Ilyesmi bármikor történhet.
- Nekem akkor is rossz érzéseim vannak ‒ jelentette ki Ming doktornő. ‒ Alighogy kiléptünk a hiperűrből, egyikünk máris odaveszett. Mintha meghalni küldtek volna ide bennünket!
Xian arca porcelánbabáéra emlékeztetett, vékony hangja apró, törékeny madáréra.
- Ostobaság! ‒ torkollta le Li ‒, ez csak egy szerencsétlenség, nincs értelme messzemenő következtetéseket levonni belőle!
Az orvosnő lesütötte jádezöld szemét, és hallgatásba burkolózott.
- Borzalmas íze van ennek a levesnek ‒ jegyezte meg a százados. Nem csak témát akart váltani, úgy érezte, mintha valami rothadó dolgot kanalazna.
- Problémád van a főztömmel, parancsnok?
Csing Lao, a szakács úgy meredt rá, mint egy szentségtörőre. Li félretolta a tányérját, és inkább vágott egy szeletet a kacsasültből, ami a keze ügyébe eső tálon gőzölgött. Megkezdett mozdulata hirtelen megállt félúton, és jobbjával az ősz hajú séf felé fordította a villájára tűzött falatot.
- Ez a hús penészes.
Vej Sang, a búzakék szemű asztrofizikus félrefordította a fejét, és öklendezni kezdett. A kapitány nem túlzott, az általa lemetszett húsdarab méregzöld színben pompázott.
- Nem tudom, mi történhetett a készleteinkkel ‒ mentegetőzött Lao. ‒ Mielőtt beléptünk volna ebbe az átkozott rendszerbe, még minden friss volt.
- Jobb lesz, ha átállunk űrhajós kosztra ‒ szólalt meg Liu Kwang, a forradásos képű fegyvermester, aki mindig úgy beszélt, mintha valaki olajos rongyot tömött volna a szájába. Szavaival a tubusos élelmiszerkoncentrátumokra célzott, amelyeket az űrhajósok többsége csak végszükség esetén fogyasztott.
- A D8 szárnyban vannak ‒ bólintott a szakács. ‒ De fel kell másznom értük majdnem a plafonig, hogy leszedhessem őket ‒ tette hozzá.
- Csak rajta! ‒ biztatta Kwang.
- Elkísérlek ‒ közölte Li ‒, hátha segítségre lesz szükséged.


A D8 szárny a Mao raktárrészlegeként került hajólajstromba, területén majd’ tíz méter magas állványerdő gondoskodott a legénység igényeinek kielégítéséről ‒, legalábbis a táplálkozást illetően. A koros szakács otthonosan manőverezett a teremben egy kis mágneses targoncával, és középtájt megállva felmutatott a magasba.
- Legfelül lesznek a tubusok valahol. ‒ Hangjában kétkedés rezdült. ‒ Mindjárt felmegyek, és lehozok pár ládával.
- Jól van ‒ bólintott Li. ‒ Aztán csak óvatosan!
- Nem lesz probléma.
Csing Lao a hidraulikus platóra állt, amellyel minden állványt felszereltek, aztán emelkedni kezdett. A kapitány közömbösen nézte, ahogy fölfelé siklik a fémlapon. Az ősz férfi zökkenve megállt az emelővel, amikor célhoz ért.
- Meg is vannak ‒ hallatszott Li kommunikátorában.
A hadnagy az ajkához emelte a csuklójára szíjazott készüléket.
- Remek, de nehogy nekem lezúgj onnan pár doboz kaja miatt!
Hirtelen csikorgó hang hallatszott, melyet Csing Lao fájdalomüvöltése követett. Li leugrott a targoncáról, és felbámult. Alig tudott elkerülni egy lezúduló fémládát, de mit sem törődött vele, hogy a harminckilós doboz akár el is találhatta volna. A szakács eltorzult arccal lebegett a plafontól karnyújtásnyira. A mennyezeten hasadás nyílt, és az idős férfit pulzáló, sárgaszínű aura ölelte körül. Csing Lao tehetetlenül vonaglott a fényözönben, mellkasán vérvörös virágszirmok nyíltak, sebeiből apró barna buborékok szállingóztak.
Linek fogalma sem volt róla, mi történik, de a konyhafőnök szenvedő arca elárulta, hogy kegyetlen kínokat él át. Végül a jelenség ugyanolyan hirtelen, ahogy elkezdődött, véget ért, és Csing Lao porhüvelye aláhullt.
Ez volt rá a leghelyesebb definíció, mert olyan lassan libegett lefelé, mintha teste leheletvékony papiruszhártyává változott volna. A kapitány leküzdve dermedtségét arrébb lépett a tetem útjából, aztán amikor az végre zajtalanul padlót ért, felemelte. A szakács maradványai abnormálisan könnyűeknek tűntek.
Li fáradtan beleszólt a csuklókommunikátorába.
- Xian, ide hozzám a D8-ba! Most azonnal!
A doktornő azonban hiába jelent meg rekordgyorsasággal a raktárban, már csak a halál beálltát konstatálhatta.


7.


Hét kicsi kínai,
Halad csak előre,
Egyikük letusol,
Kifolyik a kőre.


Amint a doktornő elvonult a tetemmel, Li is visszatért a szállására. Alighogy belépett az ajtón, Liu Kwang, a fegyvermester jelent meg feldúltan a szobájában.
 - Ez már nem lehet puszta véletlen.
- Tudom ‒ sóhajtotta a kapitány. ‒ Még sohasem hallottam hasonlóról. Az a fényesség szabályosan felfalta belülről Csinget.
- A firkász az egyetlen kívülálló közöttünk ‒ mutatott rá Kwang.
- Valószínűleg pártfunkcionárius ‒ ismerte el Li.
- Mindnyájan vétettünk valamit Wu Hszia elnök ellen, és ez a küldetés a vezeklésünk ‒ ütötte a vasat a fegyvermester. ‒ Arra viszont nincs semmi bizonyíték, hogy Deng ugyanolyan bűnös, mint mi.
- Nemrég ugyanígy rám tört itt a kabinomban, ahogy most te ‒ közölte a százados. ‒ Azt állította, ő is sáros valamiben, de szívesen meghal, ha a családját békén hagyják.
- Messziről jött ember akármit mondhat. Egyáltalán, mit tudunk erről a megbízatásról? Lehet, hogy az egész csak átverés, a fejesek nyugodtan megbuherálhatják bárki emlékeit. Mi van, ha csak azért küldtek minket ebbe a csillagködbe, hogy ez a firkász menetközben mindenféle kísérleti eljárással kicsináljon bennünket?
- Hát, ennek nem sok értelme lenne, noha Wu Hszia elnök elég agyafúrt hozzá, hogy ilyesmit eszeljen ki ‒ hagyta helyben Li. ‒ Azonban nem csak a haditudósító lehet a hunyó, amennyiben nagy vezérünk tiszta lapot ígért valamelyikünknek. Konkrét bizonyíték kellene.
A sebhelyes vendég elvigyorodott.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani ‒ hunyorgott a hadnagyra. ‒ Találtam valamit Deng kabinjában, ami talán meggyőz téged.
A kapitány felvonta a szemöldökét.
- Mégis mit?
- Valami furcsát ‒ válaszolta Kwang. ‒ Egyszerre nevetséges és kísérteties.
Egérszürke zubbonyából hagyományos, fehér papírlapot húzott elő, és Li felé nyújtotta.
- Olvasd csak el, meg fogsz lepődni!
Li engedelmesen az előtte feltáruló irományba mélyedt, ám az első pár sor után felkapta a fejét.
- Mi a…
- Elsőre én is így reagáltam ‒ bólogatott a fegyvermester.
- Olyan, mint egy degenerált gyermekversike.
- Igen, de mintha minden úgy zajlana, ahogy leírja, vagyis valaki rövidesen meghal tusolás közben!
A kapitány közvetlen kapcsolatba lépett a Mao központi agyával, és a kommunikátorába üvöltött.
- Van most valaki a fürdőben?
- Hung pilóta ‒ közölte a számítógép.
- Azonnal zárd el a vizet!
Li eszelősen rohanni kezdett a mellékhelyiség felé Kwanggal a nyomában, remélve, hogy idejében érkeznek.


Amikor berontottak a zuhanyzóba, odabent forróság és gőz fogadta őket. Valami monoton ritmusban csöpögött, de nem lehetett meghatározni pontosan, honnét jön a zaj.
- Hung ‒ szólalt meg Li rekedten ‒, itt vagy?
Nem kapott választ.
- Menjünk beljebb! ‒ javasolta idegesen a fegyvermester. ‒ Itt kell lennie!
A sebhelyes arcú lövegkezelő ráhibázott, a pilóta csakugyan a helyiségben tartózkodott. Az egyik zuhanyzófülkében hevert, ami maradt belőle: nyálkás, elfolyósodott végtagok, félig szétroncsolódott arc, morbid bőrcafatok. A csövekről bordó cseppek csöpögtek, mindent vér borított; az alaktalan foltok arra a Rorschach-féle személyiségtesztre emlékeztettek, amelyet a küldetés kezdete előtt a Népköztársaság vezető pszichológusai mindnyájukkal elvégeztettek.
Kwang öklendezni kezdett, úgy tűnt, mintha Hung víz helyett sósavban fürdött volna.
- Menjünk innen! ‒ nyögte. ‒ Képtelen vagyok nézni!


6.


Hat kicsi kínai,
Idegen világban,
Egyikük az éjjel
Szénné ég az ágyban.


Li ütemesen mozgott, és bár minden idegszálával érezte, hogy élvezetet okoz, Xian egyetlen hangot sem adott ki magából. A lány a hátán feküdt, izmos combjával keményen szorította, kibontott haja fekete szalagként a párnán fodrozódott. A kapitány gyorsított a tempón, közeledett a pillanat, amikor nem tudja tovább feszíteni a húrt.
Xian végre felnyögött, és végigszántott körmeivel a férfi gerincén. Utána sokáig szótlanul zihálva, verítéktől csillogó testtel hevertek egymás mellett.
- Kwang nemrég felvetette, hogy a küldetésünkből talán egy szó sem igaz, és Wu Hszia bérencei megpiszkálták az agyunkat ‒ törte meg a csendet Li a lány apró melleit simogatva. ‒ Bevallom, nem tudom, mit higgyek. A rendszer romlott, és valóságos kultuszt teremt a mindenre képes gazemberek köré, akik bármilyen beteg dologra hajlandóak, hogy megbüntessék azokat, akik ellenük vétkeznek. Kwang talált egy bizarr gyermekverset Deng szobájában, ami olyan, mintha az eljövendő események forgatókönyve lenne. Talán valakinek közülünk bizarr módszerekkel kell velünk leszámolnia.
- Feltéve, hogy a fegyvermester igazat mond, és nem épp ő írta ‒ súgta Xian.
- Na, igen ‒ ismerte el a férfi. ‒ A szerző igazából akárki lehet.
- Nem tudom ‒ sóhajtotta a lány. ‒ Fengből gyakorlatilag semmi sem maradt, Lao teteme olyan volt, mint egy üres héj, amiből mindent kiszippantottak, Hung pedig mondhatni, felszívódott a zuhanyzóban. Ez az egész nagyon hátborzongató, és mindenki rettentő furcsán viselkedik. Mintha természetes lenne, hogy hullanak a bajtársaik, és beletörődnének a sorsukba. Igazából magamat sem értem. Tudom, hogy valami rettenetes történik körülöttem, és majd’ beleőrülök a félelembe, ugyanakkor mégis hidegen hagy, mintha kényszerpályán mozognék.
Li tekintete a Különleges Tárgyak Múzeumára tévedt.
- Túl nagy rajtunk a nyomás, innál esetleg egy finom teát? ‒ kérdezte elgondolkodva a lánytól.
- Kérek ‒ mondta Xian.
A kapitány szertartásosan jázmint forrázott mindkettőjüknek, és amíg Xian el nem hagyta a lakrészt, beszélgetésbe merültek. Miután a százados magára maradt, utasította a központi számítógépet, hogy minden hálófülkét helyezzen megfigyelés alá, mérje folyamatosan a legénység életjeleit, és nyomban jelentse, amint bármilyen rendellenességet észlel. Gyanította, Kwang, a fegyvermester a saját fülkéjében szintén ugrásra készen várja, hogy történjen valami. Szeretett volna ő is ébren maradni, a percek azonban ólomlábakon vánszorogtak, és a szemhéja hamarosan elnehezült az álmosságtól…

- Valami történik Fang programozó fülkéjében ‒ riasztotta fel hirtelen a századost a számítógép hangja.
A férfi izgatottá vált.
- Micsoda?
- A kémiai értékek együtthatói drasztikusan megváltoztak ‒ válaszolta a központi agy. ‒ A lakrész oxigéntartalma nullára esett, a hőmérséklet és a nyomás abnormálisan megnőtt…
- Kwang ‒ üvöltötte Li a csuklókommunikátorába ‒, Fang szobájához most rögtön!
- Máris!
A fegyvermester azonnal válaszolt a hívásra. Félúton találkoztak a folyosón, és együtt rohantak a programozó emeletvégi kabinja felé. Az egykor kommandósként szolgáló Kwang egy tiszteletet parancsoló Chan 45-öst szorongatott.
- Háromra ‒ mondta a kapitánynak. ‒ Beütöd a nyitókódot, berúgod az ajtót, aztán lebuksz.
- Jó.
- Egy… Kettő… Három!
Li ujjai végigfutottak az azonosító panelen, majd amikor a szabad áthaladást jelző lámpa felvillant, a konzol alá rúgott, és leguggolt. Az ajtó kivágódott, és Kwang a helyiségbe rontott.
A hadnagy felnézett. Fang, a jelentéktelen, mindig visszahúzódó informatikus eleven fáklyaként vonaglott az ágyán. Tagjait tűz emésztette, ajka némán tátogott. Lángoló csontvázának látványa visszatükröződött a kapitány kitágult pupillájában. Az informatikus maradványai hirtelen eldeformálódtak, és Wu Hszia egyre hatalmasabbra növő, anyajegyes arcává változtak, miközben Li egyre hevesebbnek érezte a forróságot…

Az éjszaka közepén vérfagyasztó szirénázás töltötte be a Mao minden zugát. A kapitány szeme felnyílt, és a férfi döbbenten ráébredt, hogy Fang halála csak lidércnyomás volt. Az álombéli, lobogó hőség viszont nem enyhült.
Li felüvöltött, amikor észrevette, hogy az ágyneműje lángokban áll. Próbált valahogy kijutni a tűzből, de nem maradt rá ideje.
A riadóra ébredő legénység kábán botladozott a folyosón, amikor Kwang, a fegyvermester felajzottan közéjük robbant, és közölte, hogy a központi agy szerint a tűzjelzés Li kapitány fülkéjéből érkezett. Mindnyájan fejvesztve odarohantak, de elkéstek. Amikor betörték az ajtót, perzselő hő csapott az arcukba, és felettesük elszenesedett csontvázával találták szemben magukat.


5.


Öt kicsi kínai
Fejét összedugja,
Egyikük fegyvert ránt,
Használja, ha tudja!


Liu Kwang titokban váltott néhány szót a láthatóan megviselt Xian Minggel, aztán gyűlést hívott össze a társalgóban, miután a hajó rangidős tisztjeként ő örökölte a kapitányi posztot. Amikor az összes túlélő megjelent a helyiségben, felmutatta a Deng fülkéjében lelt papírlapot.
- Ezt az irományt firkász barátunk szobájában találtam ‒ közölte. ‒ Nem ad ugyan magyarázatot a körülöttünk folyó eseményekre, de mindenképp arra vall, valaki előre meghatározta a sorsunkat.
Aztán elkezdte felolvasni a rigmust döbbent hallgatóságának. A társaság vádlón a haditudósítóra meredt, de a fegyvermester még az ötödik versszakig sem jutott el, Deng felpattant, és farkasszemet nézett az exkommandóssal.
- Fogalmam sincs, hogy kerülhetett ez a nevetséges iromány a fülkémbe ‒ jelentette ki ‒, de ha már így elfajult a helyzet, itt az ideje, hogy felfedjem magam, és korrigáljunk néhány tévedést. Jobb, ha elfelejti, hogy maga veszi át a Mao parancsnokságát, ugyanis különleges jogosítvánnyal rendelkezem a Központi Bizottságtól, ami felhatalmaz rá, hogy szükségállapot idején én irányítsam a hajót.
Dombornyomású, han betűkkel ékesített műanyaglapot húzott elő, és körbemutatta hallgatóságának.
- Pekingből küldtek, az igazi nevem Lu Teng, és a titkosszolgálatnak dolgozom. Mostantól Wu Hszia elnök és a Központi Bizottság döntésének értelmében élet és halál ura vagyok a fedélzeten!
- Aha ‒ bólogatott Kwang megértően. ‒ Ez nagyon érdekes, csakhogy mióta beléptünk ebbe a csillagködbe, nem sikerült kommunikációs kapcsolatot létesítenünk a Földdel, és nem tudjuk ellenőrizni az állításait. Mielőtt Huang kapitány meghalt volna, éppen arról társalogtam vele, vajon valós-e egyáltalán a küldetésünk. Végül arra a feltevésre jutottunk, hogy hamis információkat véstek a tudatunkba, és ez az út egészen másról szól, mint egy egyszerű felderítésről.
- Valóban?
Az állítólagos ügynök hangjában enyhe gúny rezdült:
- Akkor mégis miről?
- A büntetésről ‒ válaszolta hűvösen a fegyvermester. ‒ Mindannyian elkövettünk valamit a rendszer ellen. Idáig talán nem is ismertük egymást, csak belenyúltak az emlékeinkbe, hogy ezt higgyük, és igazából azért vagyunk itt, hogy leszámoljanak velünk. Maga pedig épp az imént ismerte el, hogy a kormány embere.
Lu Teng megcsóválta a fejét.
- Elég ésszerűtlen lenne elítéltekkel megtömni egy méregdrága űrhajót, csak azért, hogy aztán kivégezzük őket.
- Talán mélyen megsértettük az elnök urat ‒ vetette ellen Kwang. ‒ Wu Hszia határtalan lelketlensége közismert, a II. Kulturális Forradalom idején a saját szüleit is képes volt kivégzőosztag elé állítani. Lehet, valaki egy érzelemdeckkel közvetíti neki a szenvedéseinket, és egyenes adásban élvezi a rettegésünket.
- Ez egy eszement fantazmagória, mi viszont szükségállapotban vagyunk, és a Mao vezetése engem illet!
- Csakhogy a bőrünk a tét! Azt javaslom, szavazással döntsük el, kire bízzuk a parancsnokságot!
- És mi van, ha maga írta azt a verset, aztán a fülkémbe tette, hogy rám és a kormányra terelje a gyanút? Talán elmebajban szenved, és a társait öldökli, anélkül, hogy tudna róla!
- Azt mondom, szavazzunk! ‒ makacskodott Kwang ‒ Hadd döntse el a legénység, kiben bízik!
- Ez nem demokrácia, ahol a többség szava dönt! ‒ üvöltötte Lu Teng. ‒ Szó sem lehet semmiféle szavazásról! ‒ Ujjai közt mattfekete Jet 77-es dezintegrátor jelent meg, miközben folytatta: ‒ Jogom van statáriális intézkedések meghozatalára, fegyvermester! Maga lázadást szít a fennálló rendszer ellen, amiért azonnali hatállyal halálra ítélem!
Mennydörgő lövés csattant, aztán Lu Teng derékban kettévált, és vért spriccelő maradványai a padlóra hullottak. Ágyékából méregzöld, gyöngyszerű buborékok szálltak fel, áthatoltak a mennyezeten, és eltűntek szem elől. Kwang óvatosan megkerülte a hullát, majd a falfehér Xian Minghez sétált, és finoman lefejtette az ujjait a Chan 45-ösről, amelyet a gyűlés összehívása előtt rábízott.
- Vége van ‒ mondta lágyan a kocsonyaként remegő nőnek. ‒ Most már vége.


4.


Négy kicsi kínai,
Vígan mulatozik,
Egyikük széthasad,
Mert túl sokat iszik.


Kwang, miután Lu Teng holttestét egyesült erővel eltakarították a társalgóból, úgy döntött, mind megérdemelnek egy italt. Akadt mit ünnepelni, elvégre sikerült megszabadulniuk az állam bérencétől, aki el akarta tenni őket láb alól. A fegyvermester elővett a társalgóban lévő bárszekrényből négy porcelán csészét, és egy üveg hongxinget, ami a legerősebb kínai pálinkák közé tartozott.
- Ünnepeljünk! ‒ javasolta Kwang. ‒ Megérdemeljük, hogy kieresszük egy kicsit a gőzt!
- Egyetértek ‒ lelkendezett Vej Sang, a búzakék szemű asztrofizikus, aki sosem volt egy kis dáridózás ellen.
Lo Fang a jelentéktelenül szürke informatikus és a bájos Xian csak némán bólogattak, de láthatóan nekik is jólesett némi stresszoldás. Kwang mindenkinek csurig töltötte a csészéjét, aztán felemelte a sajátját.
- A győzelemre!
Fang a többieket megelőzve felhajtotta az italát, aztán elkékült arccal a torkához kapott, és hörögni kezdett. Hitetlenkedve bámulták a botladozó férfit, akinek hab bugyogott az ajkáról. Az informatikus rázkódni kezdett, bőre homloktól-ágyékig felhasadt, mintha egy láthatatlan cipzár lett volna a testébe építve. Kwang elomló belsőségeket és fröcskölő vért várt, ám mindezek helyett sárgás színű, vakító fényhullámok áradtak az áldozat törzséből, és eltűntek a mennyezeten keresztül. A három életben maradt asztronauta remegve letette az italát, társuk sorsát látva eszükbe sem jutott a csészéjükbe kortyolni.
- Úgy látszik ‒ mondta csalódottan a sebhelyes arcú férfi ‒, mégsem a firkász volt a hunyó. Valami vagy valaki még mindig itt van a hajón, és továbbra is az elpusztításunkra tör. Most szépen átvizsgáljuk a fedélzet minden zugát, és ha megtaláljuk, leszámolunk vele!


3.


Három kicsi kínai,
Folyosókon járkál,
Egy kinyit egy ajtót,
És az űrbe sétál.


Lassan, elszántan haladtak helyiségről-helyiségre. Elől Kwang ment Lu Teng elhullajtott dezintegrátorával a kezében, mellette Sang, az asztrofizikus lépkedett, Xian pedig hátulról fedezte őket a Chan 45-össel felszerelkezve. A Mao folyosói azonban senkit sem rejtegettek, az üresen kongó szobák elhagyatott kripta képzetét keltették a fegyvermesterben. A falakat zöldes színű szennyeződés borította, amely rothadás bűzét árasztotta. Kwang kezdett kételkedni elméje épségében. Nem tudta, társai látják-e a foltokat, de nem, merte megkérdezni tőlük.
Rövidesen a jármű utolsó helyiségéhez értek, ami nem tetszett Kwangnak.
- Nekem úgy rémlik, még a kényszerrobbantás ellenére is nagyobbnak kellene lennie ennek a bárkának ‒ mondta bizonytalanul.
Sang felvonta a szemöldökét, miközben megragadta a gépház ajtajának kilincsét.
- Úgy érted, a Mao összement?
A fegyvermester tekintete összekapcsolódott az asztrofizikuséval. Sosem értette, hogy lehet ilyen émelyítően kék szeme egy kínainak, hacsak nem alkalmaz valamilyen beültetést.
- Hagyjuk ‒ legyintett Kwang ‒, biztosan csak képzelődöm!
Vej Sang feltépte a terem ajtaját, és a bent kavargó sötétség mohón magába szippantotta. Az exkommandós tüzet nyithatott volna a dezintegrátorral, ám nem volt mire lőni. Üvöltve az ajtónak feszült, de a doktornő segítsége nélkül nem tudta volna visszazárni a helyére.
- Ez képtelenség ‒ nyöszörögte Xian. ‒ A gépház egyszerűen szertefoszlott, és a központi agy nem figyelmeztetett rá minket.
- Talán mert már az sem létezik ‒ mondta Kwang.
A Mao eresztékei pattogni kezdtek.
- Növekszik a nyomás, pedig ez is lehetetlen ‒ állapította meg sztoikusan a fegyvermester ‒, jobb lesz, ha visszamegyünk a vezérlőbe, ott talán ideig-óráig biztonságban leszünk.
Túljátszott határozottsággal hátat fordított az ajtónak, amely mögött az űr várakozott, és a csillagromboló központja felé sietett. Xian csüggedt némasággal követte.


2.


Két kicsi kínai,
Ízlel vad szerelmet,
Szenvedélyük heve
Halálra sújt egyet.


- Félek ‒ pityeregte Xian, és Kwang karjába fészkelte magát.
- Én is ‒ ismerte el a férfi, és szorosan magához ölelte.
- Mi lesz most velünk?
A fegyvermester a fejét rázta.
- Nem tudom.
Lázasan szeretkezni kezdtek. Maga Kwang sem tudta, miként történhetett, egyszer csak meztelenül vonaglottak a padlón, és egymás testébe kerestek menedéket. A doktornő csodálatos szeretőnek bizonyult, talán a rettegés tette, talán a körülöttük széthulló valóság; a férfi mindenesetre kezdte felfogni, hogy Li Huang kapitány mit evett a látszólag se hús, se hal, apró keblű teremtésen, akiről mindenki tudta, hogy időnként nála tölti az éjszakát. Xian bár vigyázott, hogy ne adjon ki kéjes hangokat, a megtestesült szenvedély volt, eleven és lüktető, mint maga az ősenergia. Kwang úgy érezte, örökre elmerülne a testében, és amíg együtt mozognak, az idő hatalma is megszűnik fölöttük. Ám a csúcspont rohamosan közelgett, és a férfi biztosan tudta, olyasmit fog átélni, amit addig még sosem.
A katona gerince ívben megfeszült, aztán a sebhelyes férfiban hersegve felszakadt valami. Kitágult szemmel nézte a kettejük közt támadó, aranyszínű örvénylést, miközben hengeres, sárga fénybuborékok zúdulnak át a mellkasán nyíló hasadékból a doktornő testébe. Xiant vakító sugárzás burkolta be; az eksztázisban vonagló lány sikolyai ide-oda csapódtak a vezérlőterem falai közt. Kwang mondani akart neki valamit, talán azt, hogy mennyire gyönyörű, de nem jöttek szavak a szájára. Tehetetlenül előrebukott, próbált lélegezni, de minden ereje elhagyta. Kétségbeesetten rángatódzott, aztán meglátta a sötétséget, ami felé kúszott, hogy bekebelezze.


1.


Egy kicsi kínai
Bitófára akad,
Felakasztja magát,
Végül egy sem marad.


Xian fáradtan öltözködött, igyekezett nem nézni Kwang hullájára. Az űrhajó hangos recsegés-ropogása arra vallott, a Kínai Népköztársaság remekművét az idegen csillagköd hamarosan nyomtalanul elemészti. A lány cinikusan elmosolyodott, aztán eszébe jutott valami. A vezérlőpulton hagyott papírlaphoz sétált, és végigolvasta a mondókát. Egyedül maradt a fedélzeten, rajta kívül senki sem tartózkodott a járművön. A versike szerint bitófát vagy legalábbis egy takaros kötelet kellene keresnie, amire felakaszthatja magát. Tulajdonképpen nem is tűnt olyan rossz ötletnek. De hol talál egy ultramodern csillagrombolón megfelelő segédeszközt a dolog kivitelezésére?
Hirtelen eszébe ötlött a Különleges Tárgyak Múzeuma.
Li Huang kapitány régiségeket és az egzotikus holmikat gyűjtögetett, és emlékezete szerint egy valódi, lenből font kötélcsomó is lapult a fülkéjében. A lány elszántan a parancsnoki szállás felé indult. Mialatt célja felé közeledett, úgy hallotta, osonó léptek követik, de esze ágában sem volt hátranézni. Befordult az utolsó folyosókanyarulatban, aztán megtorpant a kapitány kajütje előtt.
Amikor benyitott, rögtön meglátta, amit keresett. A kötél a helyiség közepén lógott az egyik szellőztető vezetékről. Xian döbbenten bámulta egy darabig, aztán alátolt egy széket, és felállt rá.
A hurokba dugta a fejét, aztán kirúgva maga alól a bútort tekintetét a Különleges Tárgyak Múzeumára függesztette. Valami feltűnően hiányzott a kabinnak ebből az egocentrikus szegletéből, és amikor rájött, hogy micsoda, csaknem felnevetett, mielőtt kihunyt a tudata. Aztán Xian teste széthasadt, és minden eddiginél vakítóbb fényesség száguldott keresztül az űrhajó mennyezetén a kint örvénylő sötétségbe.


Epilógus


Amikor puccskísérletük elbukott, mindannyian öngyilkosok lettek. Feng, Lao, Hung, Deng, Fang, Sang, Kwang és Xian, egytől-egyig végeztek magukkal, mielőtt haragom lesújthatott volna rájuk. Egyedül a hitszegő Li Huang százados nem volt elég gyors, így még sikerült néhány szót váltanom vele, mielőtt az életéért küzdő orvosok feladták volna a harcot.
- Túl könnyen megúsztátok ‒ csóváltam meg a fejem. ‒ Nem maradt időm kiélvezni a pusztulásotokat. Szerencsére ma már a halál sem akadály… Tudtad, hogy agytumorom van?... Áh, ne aggódj, túlélem! A specialisták kidolgoztak egy több fázisú eljárást. Mikrokapszulában szeretnék a hatóanyagokat a szervezetembe juttatni parányi robotok belsejében, akik előre meghatározott sorrendben adagolnák őket. Nekem azonban jobb ötletem támadt!... Mikroklónoztatom a cimboráidat, aztán őket ültetem a gépek helyére. Előtte persze hamis emlékeket kapnak, és végig abban a hitben lesznek, hogy egy idegen csillagködben végeznek felderítést… De most jön még csak a java, Li, lesz köztük egy kakukkfióka! Az én mikroklónom is velük utazik, és egy emóciódeckkel közvetíti nekem mindazt, ami a kapszulában történik! A haverjaid a hamis bevéséseknek köszönhetően őt tartják majd Li Huangnak… Hát nem mulatságos?... Kiélvezhetem, ahogy a gyáva, imperialista összeesküvők megbűnhődnek, miközben megmentik az életemet… Mindent eltervezünk, kiválasztom, melyik hatóanyagot ki hordozza, faragok egy verset, aztán valamelyik haverod fülkéjébe rejtem. A társaid azt hiszik majd, valami rejtélyes erő vadászik rájuk… Na, persze a start előtt még belepiszkálnak az elméjükbe, hogy tudat alatt, ha akarják, ha nem, kövessék a forgatókönyvet... Remek mulatság lesz köztük utazni, mintha én lennék te!
- Ez beteges, Wu! ‒ hörögte Li. ‒ Őrült vagy!
- Ti voltatok azok, amikor ellenem fordultatok ‒ válaszoltam ingerülten. ‒ Az elvtársaid hiába ölték meg magukat, bosszúm utoléri őket! A másolatom menetközben elhiteti velük, hogy meghalt, így az egész fedélzeten zavartalanul közlekedhet. Természetesen ő is bevégzi, mihelyst a kapszula célba ér, de tudni fogja, hogy az nem számít. Én leszek az első ember, aki részese lehet a saját feltámadásának!
- Átkozott! ‒ Huang torkából vér bugyogott fel, aztán a százados összerándult, és meghalt.

Bevégeztetett.
Nagyot nyújtózkodom, és a Különleges Tárgyak Múzeumához sétálok. Xian az utolsó pillanatban rájött. Láttam az arcán, hogy észrevette, eltűnt a csontváz a sarokból, amit felgyújtottam magam helyett. Megsejtette az igazságot, ám az agyprogramozásnak hála, mégsem gondolta meg magát. Kiemelem a sztázisból a kis korongot, és bekapcsolom a mikroszkopikus látásfunkciót. Egyetlen apró oroszlánt fedezek fel a szavannán, amint egy parányi antilopot kerget.
Ökölbe szoruló kézzel szétmorzsolom a tégelyt, a szilánkok felsebzik a tenyeremet. Nem érdekel a fájdalom, a padlóra ejtem a cserepeket, aztán rájuk tiprok. Átmegyek a vezérlőbe, és a pilótaülésbe vetem magam. A játék-műszerfal alatt titkos konzol rejtőzik, ami felismeri a genetikai kódomat. Aktiválom, aztán bekapcsolom a kapszula külső kameráit, és a tumor lüktető középpontjára meredek. A sötétség már oszladozik körülötte, a mikroklónok szervezetében hordozott vegyszerek elvégezték a feladatukat.
Én csak parányi reprodukciója vagyok Wu Hsziának, aki a bennem rejtőző emóciódeck révén ugyanazt érzi odakint, amit én idebent. Furcsa kettősség, ami az illeti: én meghalok, de akiről másoltak, életben marad. El kell ismernem, mindent remekül kieszelt. A Különleges Tárgyak Múzeuma kiváló ötlet volt mindazon holmik álcázására, amelyekkel izgalmasabbá tehettem a „legénység” végzetét. A teák közt rejtőző kémiai anyagokkal idéztem elő az élelmiszerek megromlását, de a kitüntetéseknek álcázott plasztik robbanószerek meg a kis italos üvegekben megbúvó savak és toxinok is mind a zsenialitásomat dicsérik. A látvány, ahogy a rákot pusztító vegyszerek kiváltak az árulók szervezetéből, és a „hajó” mennyezetén át az idegrendszerembe szívódtak, minden pénzt megért! Xian agóniája különösen lenyűgözött; talán az tette olyan fantasztikussá, hogy a fegyvermester testében rejtőző kémiai anyagok hatóereje hozzáadódott az ő szervezetében hordozottakéhoz.
Űrhajómon kialszanak a fények, hamarosan a daganat epicentrumába csapódom, melynek kaotikus belseje egész horizontomat eltakarja. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a halál, és hogy vajon Wu Hszia képes lesz-e felfogni, amikor bekövetkezik. Vagy egyszerűen csak összeroppan a tudata, mint törékeny dzsunka a viharzó Mekong vizén? Elmosolyodom, miközben a kapszula műanyagfalai recsegve behorpadnak.

Tulajdonképpen nem számít. Attól, hogy őrült, még a nép vezére marad.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Valamikor a nyolcvanas évek végén én is láttam ezt az amerikai filmet, csak ott nem kínaiak voltak a szereplők. Dettó ugyanez a történet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, ez nem dettó ugyanaz, mert belekevertem a Tíz kicsi négert is, plusz a mondanivalója is teljesen más, mint a Fantasztikus utazásnak. De ha neked ez ugyanaz, akkor a Terminátor meg a Mátrix is tök ugyanaz, csak más szemszögből megközelítve :D

      Törlés