2014. február 14., péntek

Mészáros Gyula: Holttestemen át sem!

Szőr Earl Windfart az űrben lebegett, az űrhajójától kőhajításnyira. Bár a "kőhajításnyi" ez esetben nem fedi le a szó eredeti jelentését, mivel gravitáció  és légkör híján az elhajított kő bazi messzire elrepülne, akár másik galaxisba is, ha elég időt adnak neki. Szerencsére a Szélsebes Szivarvég nem volt annyira messze, de az ember – akármennyi időt tölt is a világűrben –, hajlamos földi fogalmakban gondolkodni.
Szőr Earl Windfart más esetben megpróbált volna méltóságteljesen lebegni, hűen az idősödő és kissé szenilis angol királynőtől kapott nemesi címéhez. A tény azonban, hogy csupán egy órányira elegendő levegőkészlettel zárták ki a saját űrhajójából, lerombolt benne minden nemesi életérzést. Az űrruha kommunikátorán keresztül megeresztett egy hosszú, összetett mondatot a kalózok anyukájával, nagyanyjával és további felmenőivel kapcsolatban, amiben részletes tanácsot adott, hová és milyen mélyre helyezzék a kalózok hosszú csövű fegyvereiket. A válasz hasonló jótanács volt, aminek hallatán még Sir Windfart is elpirult, pedig közismerten választékosan tudta kifejezni magát, amikor átkozódásra került a sor. Mielőtt folytathatta volna az érdekessé váló diskurzust, a kommunikátor egy klikkel elnémult. Mindenesetre Szőr Windfart szabadjára eresztette a mondanivalóját az űr megértő, ám néma végtelenjébe, ha már egyszer kikívánkozott.
Magában füstölgött egy ideig, de csakhamar felülkerekedett józan esze, és a fennálló probléma megoldásán kezdte törni a fejét. Először is egy perc néma csenddel adózott a legénységnek, amely minden egyes tagját lemészárolták a kalózok. Nem mintha szüksége lett volna rájuk, az agyi implantátumával bármikor ezerszer jobban elvezette volna a Szivarvéget, mint az a kétbalkezes Butler, akinek ötször kellett elmagyarázni, hogy a mélyűri szkennert nem kell mélyen az űrbe ereszteni, hogy használható adatokat szolgáltasson. De hát mit tehet egy lovaggá ütött nemes? Csak nem utazhat az illendő számú személyzet nélkül! Arról nem is beszélve, hogy a Szőrök Klubjában a fiúk – bocsánat, a többi nemesi Szőr – tudomására jutna, hogy ilyen pórias munkát végzett. Egy évig rendezhetné a költséges fogadásokat, mire kiengesztelné őket a Klub lealacsonyításáért.
Az egy perc gyorsan eltel, különben sem tudott mást csinálni, mint a Szélsebes Szivarvég ezüstös testét bámulni, és a kábelt, ami összekötötte vele. És mögötte a kalózok toldozott-foldozott, balesetet szenvedett szállítóhajónak álcázott otromba űrszekerét. Ja, és ott voltak még a csillagok, de azokat már annyiszor látta, hogy semmi újat nem tudtak mutatni. Azt a néhány anyagszemcsét pedig, amely ezer kilométeres körzetében lézengett, igazán figyelmen kívül hagyhatjuk.
Miután lerótta a tiszteletét az elhunytak iránt, újabb fél percet töltött saját maga átkozásával, amiért olyan hiszékeny volt. Legközelebb segítségkérés ide vagy oda, hagyja megdögleni, akárki küldi is a vészjeleket. A barmok!
Miután belátta, hogy a sajnálkozás sem viszi közelebb a helyzet megoldásához, valóban a problémára kezdett koncentrálni. Jelen pillanatban két lehetőség állt előtte. Az egyik, hogy nem mond semmit a kalózoknak, akik persze itt hagyják lógva, amíg el nem fogy a levegője, és keserves fulladásos halál után, a környéken fellelhető legnagyobb hulladékkupaccá változik. Nem tetszett neki az ötlet, de nem csak azért, mert nem akart életműveként csupán egy űrszemétnek minősülő hullát hagyni. Azért is előnyben részesítette a továbbélést, mert szeretett volna utódot hagyni maga után. Néhány, anyjuk szoknyája körül szaladgáló porontyot, akik felnőve legalább majdnem olyan okosak lesznek, mint az apjuk, és tovább viszik a Windfart nevet. Persze ehhez kell majd egy szoknya is, abban pedig egy anya, ami önmagában sem egyszerű dolog, mert egy jó feleségre rendkívül nehéz szert tenni manapság... De jobb ebbe most nem belemenni. Azon kívül utált fulladozni, amióta hülye Rodalf unokaöccse rávette arra a szerencsétlen kimenetelű fürdőzésre az antigrav medencében.
Miután elvetette az űrben magányosan való elhalálozást, mint megoldást, a másik lehetőségre koncentrált. Az sem tetszett jobban. Ha elmondja a biztonsági széf kódját a kalózoknak, talán nyer egy kis időt, de nem voltak kétségei afelől, hogy a vége ugyancsak fulladás lenne. Vagy még rosszabb, ezeknél a kalózoknál sosem lehet tudni. Ráadásul megszereznék az altennai hókristályt, ami önmagában is vagyont ér. Bár, ha átadná nekik, és hagyná, hogy szippantsanak belőle, akkor talán vissza tudna jutni a hajóra, amíg a szer adta hamis illúziókat kergetve mámorban fetrengenek. Ha mindegyik szippantana belőle. Ha a szer elég gyorsan kiütné őket. Túl sok a bizonytalan tényező! Azon kívül a gondolatra, hogy  azok a balfékek elhasználnak akár egy szikrányit is az értékes kristályból, Szőr Windfart homlokára kiült a verejték. Nem szenvedte a haszon ilyetén elvesztését. Az értékes anyagnak a Klubban a helye, pontosabban a Szőrök orrában, miután grammonként tekintélyes összeget fizettek érte!
Sóhajtott. Bárcsak vissza tudna jutni a hajóra, és hozzáférne a rejtett rekeszhez! Visszajutni a hajóra... Visszajutni a hajóra... Hoppá! Olyan ötlete támadt, amitől maga is meglepődött. Általában másokat fizetett, hogy okos dolgokat találjanak ki helyette, de ilyen helyzetben ugye, magad uram, ha szolgádat kinyírták a büdös kalózok. Miután néhány részletet helyre tett magában, elégedetten elmosolyodott. Van benne kockázat, de működhet. Aztán lehervadt arcáról a mosoly. A megoldás része volt a keserves fulladásos halál.
Agyi implantátumával már megpróbált kapcsolatba lépni a hajóval, amikor kirakták ide, de a kalózok nem voltak annyira ostobák, hogy ne vágják el a központi számítógéptől. Azt azonban a kurafiak sem tudhatták, hogy a titkos másodlagos rendszerhez még mindig hozzáfért. A titkos másodlagos rendszer sajnos nem kapcsolódott a központi maghoz – mivel titkos volt –, viszont tökéletesen megfelelt annak a célnak, amire Windfartnak most kellett. A következő tíz percet arra használta, hogy feltöltötte tudata digitális másolatának a frissítését a titkos szerverre. Nem az egészet, az túlságosan sok időt vett volna igénybe, csak a legutóbbi frissítés óta történteket. Ismét a Szőr Klubra gondolt, majd magában azt mondta, hogy csesszétek meg sznobok, néha még egy Szőrnek is be kell piszkolnia a kezét. Legalábbis, ha élni akar.
Aztán nagy hirtelen nem volt mit csinálnia mást, csak várnia, hogy a levegője elfogyjon. Ahogy egyre kevesebb idő maradt a keserves fulladásig, úgy csökkent Szőr Windfart határozottsága, és nőtt kétségbeesése. Mi van, ha mégsem működik? Mi van, ha a kalózok megtalálják a titkos másodlagos rendszert? Mi van, ha máris kinyitották a széfet, betéptek, őt pedig itt hagyták, hátha egy mikrometeor hamarabb kilyukasztja a bőrét, mint hogy a levegője elfogyjon? Éppen kezdődő pánikrohamán próbált úrrá lenni, amikor a kommunikátoron keresztül megszólalt a főkalóz. Természetesen a kódot kérte. Szőr Windfart kiterjesztette jókívánságait a kalóz anyukájáról a lányára – az most lényegtelennek tűnt, hogy van-e neki egyáltalán –, az unokahúgára és a kutyájára, és új módszereket ajánlott nekik szexuális elfoglaltságul. A kalóz hasonló jókat kívánt, és kikapcsolta a kommunikátort. Szőr Windfart reményei a keserves fulladásos halálról azonban nem váltak be. Rövidesen nyílt a zsilip ajtaja, egy űrruhás figura jelent meg, vállához emelt egy lézerfegyvert, és megperzselt masszává lőtte szét a Szőr fejét. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, bezárta a zsilipet.
Szőr Windfart halálra váltan ijedt fel, hirtelen felült, és a fejéhez kapott. A feje köszönte szépen, a helyén volt épen és sértetlenül. Különben hogyan a fenébe tudott volna gondolkodni? A Szőr körbenézett a klónozó kamra gyengén pulzáló fényében, és mély lélegzeteket véve, megpróbált lenyugodni. Ezek szerint sikerült. Nem lett volna szabad a halálnak szerepelnie az emlékei között, elvégre már előtte feltöltötte tudatának frissítését. Úgy látszik, az implantátum egy vészfrissítést csinált a halál pillanatában. A fene enné meg! Talán mást kellene kitalálnia, ami beindítja az új klón életre keltését, nem a saját halála. De hát ilyen lelketlenek az automatikus rendszerek: megszűnik a folyamatosan sugárzott életjel, bamm, már kel is életre az új klón. Szőr Windfart nem örült neki, hogy ezután ezzel a borzasztó elmebeli halálsikollyal kell együtt élnie. De hát semmi sem tökéletes, sóhajtott, és lekászálódott az asztalról. A klónozó berendezés meghitten zümmögött és hümmögött körülötte, és amint a Szőr elhagyta az asztalt, máris munkához látott. Egy robotkar hatalmas adag biomasszát csapott az asztalra, majd elektródákkal kezdte megtűzdelni. Az újabb klón már készült is a következő vészhelyzet esetére. Szőr Windfart a padlóra hányt, majd valami ruha után nézett. Sajnálattal vette tudomásul, hogy erről korábban elfeledkezett, és magában megjegyezte: ha ezt az egészet megússza, akkor gondoskodjon megfelelő öltözetről az új magának.
Óvatosan kinyitotta a rejtekajtót, hunyorgott a folyosó harsány fehér fényében, majd  kikémlelt. Senkit sem látott. Kilépett, mire az ajtó újra belesimult a falba, mintha sosem lett volna nyitva. Szőr Windfart nem tétovázott, az egyik közeli raktár felé trappolt, a padlón csak úgy csattogott a meztelen talpa. Szerencsésen bejutott a raktárba, megkereste azt a bizonyos panelt, tenyerét egy bizonyos helyre nyomta. A panel félrecsusszant, és egy nagy vörös gomb jelent meg, mellette egy fekete dobozzal. Máskor Szőr Windfart talán figyelmeztette volna a legénységet, de nem maradt olyan a hajón, akinek ne kívánta volna a seggébe a puskacsövet, ezért minden teketória nélkül rácsapott a piros gombra. Felsikított a hajó vészjelző szirénája. A Szőr arcán gonosz, de elégedett vigyor terült szét, ami  hirtelen rémületbe ment át. Kapkodva kinyitotta a fekete dobozt, kivette belőle a gázmaszkot, és sietve felvette. Aztán a vigyor visszatért az arcára.
A technikusok szerint két perc kell, hogy a hajón mindenhová eljusson a gáz, Szőr Windfart öt percet várt, mielőtt előmerészkedett rejtekhelyéről. A kalózok valószínűleg meglepődtek volna a gázálarcos, meztelen ember láttán, amikor belépett a hídra. Szerencsére mindnyájan ájultan hevertek. Szőr Windfart az egyik raktárhelyiségbe cibálta őket, hogy gondos elzárásban részesítse az elalélt gazembereket. Csak az utolsónál jelentkezett a gond, az ötödik testet sehogy sem tudta betuszkolni, vagy az egyik karja, vagy a feje kilógott. Elküldte az egész bagázst melegebb bolygóra, lehetőleg tele kiéhezett krokodilokkal, amelyek először a lógójukat harapják le, aztán megvakarta a fejét. A Szivarvéget nem rosszfiúk elzárására tervezték. Egyetlen hely maradt, ami elég nagy, és aminek letiltható a belső vezérlőpanelje. Alaposan megizzadt, mire az öt elernyedt testet a zsilipbe cipelte. Amikor mind az öt kalóz egy kupacban feküdt, a Szőr kipillantott a zsilip ablakán. Szétlőtt fejű régi teste széttárt karral lebegett a kábelen, mint egy mártír. A fenébe is, úgyis kezdtem elhízni, gondolta, és megnyomta a kábel kioldógombját. Úgy tűnik mégiscsak űrszemét lett belőle.
Szőr Windfart csak akkor vette le a gázmaszkot, amikor a rendszer szerint száz százalékig kiürült az altatógáz a hajó légteréből. Még mindig meztelen volt, de amikor arra gondolt, hogy a láttára mennyire megrökönyödnének a Szőr Klub tagjai, elvigyorodott, és úgy maradt csupaszon, ahogy a klónozógép megteremtette.
Valamivel később magukhoz tértek a kalózok. Szőr Windfart a fedélzeti kommunikátoron keresztül biztosította őket, hogy börtönben fognak megrohadni, és benga állat börtöntöltelékek macái lesznek. A kalózoknak volt vér a pucájukban, mert részletesen ecsetelték, a Szőr melyik testrészét hová fogják illeszteni, ha innen kiszabadulnak. A Szőr idegeit kissé megviselte a lézer általi hirtelen halál, és az után következő adrenalindús akció, ezért jobban felment benne a pumpa, mint ahogy egy lovaggá ütött nemeshez méltó lett volna. Vörös fejjel, teli tenyérrel csapott a zsilip ajtajának ikonjára a kijelzőn.
– Ezt elcsesztétek, faszfejek! – ordította, miközben a kisüvítő levegő kiszippantotta a kétségbeesetten kapálózó kalózokat. 

Szőr Windfart a padlóra köpött, aztán szivar és egy pohár bourbon után nézett. Rövidesen a kapitányi székben hátradőlve, kezében az itallal, pöfékelve utasította agyi implantátumán keresztül a Szélsebes Szivarvéget, hogy szélsebesen vigye haza.


A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház 3., Régi-új pályázatának 3. helyezett alkotása, megjelent a Lidércfény AKF VII. évfolyamának 12. számában, 2013. decemberében

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése