Google+ Followers

2016. február 14., vasárnap

Sütő Fanni: Gyöngyök sorsfonálon

A dohos, sikolyszagú alvilág mélyén a három párka unottan rendezgette a fonalait.
Még mindig semmi hír az utánpótlásról? – kérdezte Olló, aki fásultan gombolyított fel egy méregzöld cérnakupacot.
Te is tudod, drágám, hogy naponta felhívom a HR osztályt, de mindig csak makognak meg hitegetnek. Azt mondják, nehezen találnak jelentkezőket a mi tapasztalatunkkal... – mormolta Gyűszű.
Ó, édes Hádészom! Azok az ostobák... a kezdet kezdete óta mi vagyunk a párkák, hogyan is találnának valakit ekkora munkatapasztalattal! De én már nagyon unom. Minden alkalommal, amikor lehunyom a szemem, fonalak tekeregnek előtte! Nem vénnek való élet ez.
Igazad van, drága nővérem. És a minap is olyan jó elíziumi üdülőket hirdettek a prospektusban. Szívesen tengetném valamelyikben a végnapjaim.
Azt ugye tudjátok, hogy sohasem fognak minket nyugdíjba engedni – nyikorogta közbe Rokka, a legidősebb. – Én láttam már a Természetfeletti Erőforrás részleget, és bizony mondom nektek, a hazugok és lusták bugyrának határára épült. Túl jól dolgozunk, soha nem fognak elengedni minket. Úgyhogy akár abba is hagyhatjátok az ostoba ábrándozást.
Túl jól dolgozunk? – rikkantotta Olló, a legfiatalabb és leghirtelenebb. – Akkor idesüssetek!
Találomra beletúrt a fonalrengetegbe, és előhúzott egy egérszürke szálat, amin épp egy molylepke lakmározott, majd némi keresgélés után a fiatal párka előhalászott egy ragyogó aranyfonalat is. Az olyan fényesen csillogott, hogy bevilágította a barlangot. Elszántan a testvéreire nézett,és még mielőtt Rokka megakadályozhatta volna, összecsomózta őket.
Ebből botrány lesz – sóhajtott Gyűszű. Aztán ördögi mosollyal ráncos ajkán, ő is elkezdte önkényesen összebogozni a szálakat.
~~***~~
Liam maga se tudta igazán, hogy keveredett az elegáns kertipartyra. Valaki, valahol adott neki egy meghívót, és ő minden antiszociális hajlama ellenére úgy döntött, elfogadja. A levegőben lágy jazz hullámzott, a szaxofon úgy búgott Liam főlébe, mint egy buja ébenbőrű nő, és egy szellemléptű pincérlány karcsú pezsgőspoharat csúsztatott az elképedt férfi kezébe, aki már szinte az ital látványától részegnek érezte magát.
Liam lába alá selyemszőnyegként gördült a természetellenesen zöld pázsit, és az egész jelenet olyan valószínűtlennek tűnt, mint egy mozivásznon pergő amerikai film. Liam irtózott a valószínűtlen és irreális dolgoktól. Ő azt szerette, ami könnyen átlátható és logikus, mint egy 0-ból és 1-ből álló digitális számsor. A tudatalattijában megszólalt ösztöneinek riasztószirénája. Úgy érezte most kell lelépnie, amíg nem követ el valami meggondolatlanságot. A keze már a kertkapun volt, amikor meghallotta a tűsarkok kopogását. Tudta, hogy elkésett. Fájdalmasan lassan fordult meg, hogy késleltesse a sors ménkűjének becsapódását. A Végzet egy tagbaszakadt gengszter oldalára simult, és úgy ragyogott át a hely diszkrét luxusán, mint a Koh-i-noor gyémánt.
A nő könnyű pasztellszín ruhát viselt, ami szinte egybeolvadt bőrének alabástromfehérségével. Kecses volt, szabályos és mindennél valóságosabb. De nem ez a szépség igézte meg végleg Liamet. A lány karcsú nyakába többsoros gyöngylánc lógott. A férje aggatta erre a hús-vér próbababára, hogy megmutassa a világnak gazdagságát, és ékszerláncba verve magához kösse a nőt, aki szabadnak született. A gömb a legtökéletesebb forma és az arany az a legtisztább legértékesebb fém az alkimisták szerint. Liam mindig is egy ilyen egyértelmű jelre várt a Sorstól. Tessék, most itt volt.
A nő szemében is a felismerés lángja gyúlt, amikor megpillantotta a cingár férfit, akin lötyögött a kölcsönkért zakó. Hirtelen eszébe jutott a kamaszkora, amikor még mert álmodni, és amikor még a jótanuló padszomszédjába volt szerelmes. Sose merte neki elmondani. Aztán felnőtt és rájött, a teste többet ért, mint a lelke.
Kicsúszott a keze a férje szorításából, akiről úgyis tudta, hogy csalja az összes titkárnőjével. Mire visszafordult, hogy egy utolsó pillantást vessen rá, a férje már megbabonázva követte a szellemléptű pincérnő lábanyomát. A szaxofonon játszó szomorúszemű öreg úr félretette bronztestű hangszerét, és felkérte a galambkacagású háziasszonyt egy lassú keringőre. Mintha az egész társaságra arany köd ereszkedett volna. Senkit sem zavart, hogy megbabonázva táncolt egy vadidegennel, vagy hogy nem azzal tért haza, akivel érkezett.
~~***~~
Olló levegőért kapkodva ült le egy fonalkupac tetejére.
Na, ez jó muri volt. A sok ostoba halandót mintha csak zsinóron rángatnánk.
Ezt már biztos nem hagyja szó nélkül a menedzsment. Majd megnézem Hádész fejét, amikor meghallja milyen megbízhatatlanul dolgozunk. Rögtön kirúgnak minket! – dörzsölte a tenyerét Gyűszű.
Nem kirúgnak, ti kopott agyúak, hanem eltörölnek a föld színéről! – dohogta Rokka, aki próbálta szétválasztani a fonalakat. nem sok sikerrel. Mintegy végszóra, fekete láng lobbant a barlang sarkában, és az Alvilág komorarcú ura manifesztálódott a három vénlány előtt.
Hölgyeim. Megmagyaráznák az elmúlt két óra eseményeit? – kérdezte tőlük, és végigjártatta rajtuk hűvös tekintetét.
Egyedül Rokka állta a nézést, de ő sem szólalt meg.
Na jó mindegy is – mondta Hádész, és szélesen elmosolyodott. – A lényeg az, hogy már rég szórakoztam ilyen jól! Szinte elfelejtettem, mennyire mókásak ezek a halandók, többet fogok bíbelődni velük. Azért jöttem, hogy megköszönjem a remek műsort, és átnyújtsam az új örökérvényű szerződéseteket. Gratulálok hozzá! Szóltam is a HR-nek, hogy leállhatnak az utánpótlás kereséssel! Ha tudtam volna, hogy ilyen könnyen megoldotok mindent, ha szabad kezet kaptok... Na megyek is, hulla sok dolgom van. Jó mulatást a hölgyeknek! – Azzal Hádész búcsút intett, és lánggá foszlott.

A három párka szótlanul meredt egymásra és az előttük heverő csomós fonaltengerre. Majd szomorúan vállat vontak, és újra nekiláttak a munkának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése