2017. december 10., vasárnap

Könyvajánló - Bányai D. Ilona: A vér jogán



A vér jogán a tavaly megjelent Boszorkánykör bő egy évvel később, 1466 őszén játszódó folytatása, habár önmagában is kerek, egész történet.
Az ott megismert szereplők, nagyok és kicsik, főnemesek és hétköznapi emberek további sorsát mutatja be, szándékom szerint a jó és rossz oldaláról egyaránt. A fő gondolatmenete az, hogy az emberek, legyenek szegények vagy hatalmasok, alapvetően ugyanolyanok. Szeretnek, gyűlölnek, vágynak és álmodnak, egyformán. Még a koronás fő sem mindig csak az ország dolgán aggódik. A saját életét illetően a király is lehet ugyanolyan bizonytalan és esendő, mint bárki más, ugyanakkor, ha a sors úgy hozza, a kisemberek is megváltoztathatják egész országok sorsát.
A históriai háttér, az említett események és neves szereplők teljesen valósak és hitelesek, az általam megálmodott mese belesimul a történelem folyásába.

A történet, mint már mondtam, kerek és befejezett, de a szereplők élete zajlik tovább, így alakul már a folytatása is, amelyben előreláthatóan a következő év, 1467 kis és nagy eseményeibe viszem magammal az olvasót.
Bányai D. Ilona 2017. december




Bányai D. Ilona legújabb regényében a nagy sikerű Boszorkánykör hősnőinek sorsát viszi tovább. A tokaji várban, Szapolyai Imre udvarában élő Rózsa egyre magabiztosabban forgolódik a nemesi körökben, hamarosan a kis Terkát és az elítélt gyilkos Gedő feleségét, Pannát is sikerül beajánlania úrnője szolgálatába. Közben Budára levél érkezik Mátyás királyhoz II. Pál pápától, melyben a katolikus egyház feje a husziták elleni hadjáratba szólítja a királyt. Mátyásnak régi elszámolnivalója van két éve elhunyt első felesége, Katalin apjával, Podjebrád György cseh királlyal, így igent mond a felhívásra.
Annus, a javasasszony egy nap kis lovascsapatot lát vendégül szerény tisztásán, és éles szemét nem kerüli el a Tokajba tartó társaság egyik furcsa tagja. Tudva, amit tud, úgy intézi, hogy a fiatal nemes felfigyeljen Rózsára. Ám szinte ezzel egy időben érkezik a hír Tokajba és a környékbeli falvakba: a gyilkos Gedő megszökött az erdélyi sóbányákból, és hazafelé tart, hogy bosszút álljon azokon, akik rabságba juttatták…
Az országos politika és az egyéni sorsok útjai Tokaj mellett keresztezik egymást, felforgatva hőseink életét, nem várt szenvedést, de örömöt is hozva gazdagra és szegényre egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése