Google+ Followers

2016. szeptember 20., kedd

Harrison Fawcett/Fonyódi Tibor interjú - 2016. szeptember



Hosszú az út? :)

– Rettenetesen, habár úgy érzem, hogy huss, egy pillanat alatt elröppent ezt a tizenhárom év, ami, ha jól belegondolunk, valójában tizenhat, tudniillik tettem én már olyan kijelentést, hogy a scifi írói pályafutásomat hivatalosan a 2000-ben megjelent Korona hatalmával zártam le, a 2013-as Jó nap ez a halálra amolyan bon mot volt, ma már nem is része a kánonnak, ahogy egy 2015-ös könyvhéti video-riportban kifejtettem többé nem jelenhet meg.


További két kisregényeddel együtt, ha jól emlékszem.

– A Hogyan legyünk Sherlock Holmes, és a Jó nap ez a halálra került ki a kánonból, a Szűz infrafénybennel kapcsolatban viszont meggondoltam magam: egy erős átdolgozást követően – ami teljes átdolgozást és komoly hozzáírást jelent a rövidsége miatt – elvileg újra kiadható. Az más kérdés, hogy ezt a munkát, mikor tudom elvégezni.


Pontosan mit értsünk az alatt, hogy a sorozat egyes darabjai nem kanonizáltak?

– A Jó nap ezt a halálra írásának idején volt egy határozott elképzelésem arról, hogyan kapcsoljam össze a Katedrális és Brett Shaw világát: Brett Shaw a Korona hatalmából ismert Stenonis oldalán elindul, hogy megkeresse a Katedrálist, mindeközben fertőzést kapott egy StockBauertől. Hát, gyerekek, utóbbi például akkora baromság, mint a sivatagi tömeglélektan. Utána következett 13 év alkotói szünet, de már tavaly tudtam, hogy a Jó nap ez a halálra nem érvényes, csak bezavar a képbe, például az évszámok sem stimmelnek. Mást nem tehetek, minthogy többé nem lehet kiadni. A Holmes pedig a sorozat nyitódarabja volt, ami az érvényes világkronológia szerint elvileg a legutolsó Brett Shaw sztori. Írásakor – ez 1997-ben volt és 98-ban jelent meg – nemhogy a Mysterious Universe-ről, de még a Brett Shaw-sorozatról sem volt határozott elképzelésem. Ahol most állunk, onnan nehezem tudom elképzelni például, hogy Brett Shaw-ból negyven éves korára biztonsági őr lesz egy kirándulóhajón.


Mysterious Universe. Hogyan látod most ezt a világot? Mi változott az eltelt évek alatt?

– A Mysterious Universe valójában egy gyűjtőfogalom. Sőt, egy időben, olyan 2005 magasságában, kifejezetten azt gondoltam róla, hogy nem egy koherens világot jelent, hanem a space opera stíluseszközeinek felhasználásával megírt önálló szekciók sorozatát, és ezeknek a szekcióknak semmi közük egymáshoz azon kívül, hogy a harmincadik század perspektívájából a hős néha-néha visszatekint a múltra, és elmondja, hogy, á, az nem úgy volt… én meg mindent átdolgozhatok, ami eddig megjelent tőlem. A visszatérésemmel ez az áldatlan állapot megszűnt: a Hosszú út a trónig, bébivel kezdődően jönnek MU egészét átfogó átkötő-regények, ezeket vagy én írom, vagy mások írják, de az biztos, hogy ott leszek és árgus szemmel figyelek.



1998-1999. Katedrális. Azaz: A katedrális harcosai, A katedrális legendája. Hogyan emlékszel vissza a világ teremtésére, ami akkor még nem is volt Mysterious Universe?

– A Katedrálist 1994 szeptemberében kezdtem el írni. Létezik két ősváltozat, ezek máig megvannak, és szabályosan rettegek attól, hogy a tudtom nélkül valaki kiadja őket. Vannak a műben olyan jelenetek, melyek már a nyolcvanas évek közepén papíron voltak. A StockBauer és az Ópiumkeringőben megjelenő William Martin figurája már 79-ben létezett, kis híján negyven évvel ezelőtt. Hát az nem ma volt! Ezekben az években felszabadultan, minden kötelezettség nélkül és nagyon rosszul írtam. Most sem vagyok egy Thomas Pynchon, de azért van valami fejlődés. Tulajdonképpen a Harrison Fawcett néven publikált regényeim, azoknak az álmaimnak a manifesztumai, melyek gyerekkorom óta meghatározóak az életemben, mondhatni máig kísértenek. Őszintén szólva, ha valaki a kilencvenes évek derekán azt mondja, hogy író leszek és meg is élek belőle, ráhívom az ügyeletet, hogy, hé, itt van az a pali, akit napok óta keresnek az ápolók.


A Cherubion Kiadó után következett az Inomi. Mi változott akkoriban?

– Tegyük hozzá: három év szünet után. 2000 és 2003 között a Kalandor kiadónál dolgoztunk a Sándorral (Szélesi Sándor), akkor kezdtem el írni azokat a regényeimet, amiket most jelentett meg sorra a Gold Book második kiadásban az új történelmi regényeimmel együtt. Az Inomi ígéretes üzleti vállalkozásnak indult, aztán pár év után kifulladt, Sándort kérdezd a részletekről. Akkor már nem számítottam aktív scifi írónak, nem folytam bele a MU ügyeibe sem, a szekeret Sándor, illetve azok az írók tolták tovább, aki akkoriban kapcsolódtak be a világépítésbe. Az Inomi után következett Sándor saját vállalkozása, a Graal Kiadó. Hogy mi változott akkoriban? Tök őszinte leszek, az Inomi például szépen fizetett.


Majd a rövid Graal-os időszak után pedig a Tuan Kiadó...

– A Tuan 2008-tól jelentet meg MU-t, azt hiszem, egy antológiával indított, ez volt a Katedrális őrzői, és a következő évben jött ki a Korona hatalma második kiadása. A Tuan és a Delta – náluk van a Katedrális 2007 óta – már akkor szorgalmazta, hogy írjak új Brett Shaw történetet, de elzárkóztam előle. Ezekben az években fordult komolyra a forgatókönyvírói pályafutásom, és nem volt időm másra a filmen kívül. Gyakorlatilag most sincs, a Gold Booknak öt éve tartozom a Fokossal, ami a Torda-trilógia zárókötete. Öt év alatt nem tudtam befejezni, de jövőre akkor is megjelenik, ha megairák potyognak az égből.



És tizenhárom évvel a Jó nap ez a halálra után megjelenik a Hosszú út. Gondoltad volna? :)

– Két éve még nem. De nagyjából egy évvel ezelőtt már körvonalazódott valami. Bayer Tibi 2014-ben megkeresett, hogy szeretné megjelentetni a régi Brett Shaw-sztorikat, közben Sándort is agitálta, hogy folytassa a Ketchikan-sorozatát, a Vadászat egy szimurgra után. Bayer előállt egy működőképesnek látszó konstrukcióval, és elfogadtam az ajánlatát. Ebben a konstrukcióban egy új Shaw-regényre szerződtünk, és úgy döntöttem, hogy azt a Hosszú út a trónig, bébit fogom megírni, amit már a Korona hatalma első kiadásának reklámoldalán meghirdettem, szóval tizenhat évvel ezelőtt.



Amint az előrendelések száma is mutatja, régen és nagyon várt könyv a Hosszú út a trónig, bébi.

– Az előrendelés közben átváltott sima webes rendelésre a Tuan oldalán, hírek szerint sikerült megdöntenem egy rakás rekordot. Majd meglátjuk hol áll meg a végén, az biztos, hogy a fogyás mértéke nagyban befolyásolja a további döntéseimet, a folyatáshoz persze kell egy új konstrukció is, amit a Tuan nyilván időben ki fog dolgozni.


– „...Brett Shaw-nak egyetlen esélye marad visszatérni a jövőbe: bármi áron, de meg kell találnia azt a legendák homályába vesző, az időutazás technológiáját kifejlesztő Katedrálist, amelynek sosem hitt a létezésében...” Azért reméljük, hogy mind Brett Shaw, mint Harrison Fawcett visszatér? :)

– Hát, ahogy előbb mondtam, várom a piac és a kiadó visszajelzéseit. Határozott elképzelésem van, hogyan folytatom a sorozatot, vagy hogyan engedem folytatni másoknak, ha ennek határozott időn belül megteremtődnek a feltételei.


Mostanság újra fellendülni látszik az MU, ami a megjelenő regényeket illeti. Ehhez az kellett, hogy Fawcett végre befejezze a Hosszú utat? :)

– Szerintem nagy lökést kap tőle a sorozat. Persze majd a piac reagál, és a kiadó levonja belőle a tanulságokat. Az biztos, hogy heteken belül érkezik Sheenard Excaliburjának második, átdolgozott kiadása, és bekapcsolódik egy új író a Mysterious Universe világépítésbe. Michael Walden (Waldmann Szabolcs) jelentkezik a Paul Wittgen- sorozat első regényével, és a kiadói tervek szerint még az idén megjelenik Valyon Tamás első és Dave Howard (Mészáros László) negyedik MU-regénye. A 2017-es kínálatból egyelőre az Excalibur keresése második kötete és Walden következő regénye a biztos.


Egyik kedvenc MU regényem I. M. Brodtól a Tüske a köröm alatt. Neked mi róla a véleményed?

– Imádtam. Mindig szerettem a Raymond Chandler regényeket, gyakorlatilag ezeken nőttem fel. Brod valami hasonlót akart írni, és véleményem szerint sikerült. A keményöklű, magányos zsaru figurája mindig is bejött nekem, valahol Brett Shaw is hasonló, mondjuk ő nem nyomoz, inkább lő, aztán kérdez. Hozzáteszem a Hosszú út a trónig, bébiben már sokkal higgadtabb, mint az előző sztorikban. Szerintem nem ő változott, hanem én; a regény és az író oda-vissza írják egymást.


Sheenard egyszer azt mondta, hogy számára egy MU regény megírása más, mint más témájú regényeié, többek között gyorsabb... ;)

– Minden írónak megvan a sajátos munkamódszere. A stílus és a nézőpont nem föltétlenül meghatározó, nem merném kijelenteni, hogy E/1-ben könnyebben és gyorsabban lehet írni, mint E/3-ban, ezt írója válogatja. Ma már nem írok olyan gyorsan, mint pályafutásom elején, de amennyit lassultam, annyival lettem pontosabb, legalább is remélem. Az biztos, hogy sokat köszönhetek a forgatókönyvírásnak, ahol sztori, cselekmény és erős karakterek és frappáns dialógusok hiányában csak piszkolod a papírt és akkor hol vagy még attól, hogy milliókért eladd, amit írtál, és azt gyártásba is helyezzék. Hogy a stílus és a mondanivaló mennyivel lett jobb és több, majd az olvasók eldöntik; a kritikusnak nincs mindig, mindenben igaza, de az olvasónak igen.


Ez egy szép gesztus az olvasó felé. Megjegyzem a kritikus ugyanúgy olvasó.

– Egyszer majd szívesen beszélek a kritikus olvasó és az olvasó kritikus közti különbségekről. Most elégedj meg annyival felvezetésnek, mintegy mottóként, hogy sokan nem azt szeretik, amire vágynak, hanem magát a vágyat szeretik.


Ezt kifejthetnéd!

– Figyeld a szómat: egyszer!


Egy könyv megírása – gondolom – hosszabb és magányosabb feladat, mint egy forgatókönyvé. Hiányzott neked ez az állapot vagy inkább szokatlan volt, amíg befejezted a regényt?

– Azért arról nem szabad megfeledkezni, hogy a tizenhárom éves szünet a fantasztikus irodalomban, magában az irodalomban nem jelentett teljes tétlenséget. 2003 óta, ha jól számolom négy regényt írtam, köztük a történelmi-regény zsánerben főművemnek tekintett Naptól vagyok, holdtól vagyokat és egy memoárt Hajasbaba címmel, ami csak angolul olvasható. Kérdésedre visszatérve: a forgatókönyvírás egészen más műfaj, még csak nem is ugyanaz a sportág. Ugyan, ott is betűket kell sorba rakni, a szavak és mondatok ugyanúgy értelmet nyernek, mindazonáltal a forgatókönyvnek semmi köze az irodalomhoz, csak a filmkészítés első kreatív lépcsőfoka. Tény, hogy a forgatókönyv gyorsabban elkészül, mint egy regény, és nem csupán több, hanem sokkal több pénzt lehet vele keresni, mint regényírással, de nem könnyebb meló, aki ezt hiszi téved. Ha valami hiányzott, az Brett Shaw és a Katedrális világa, az a hangulat, amit sugároznak magukból. A Hosszú út írásának elején kicsit szokatlan volt, vagy inkább elfelejtett, újra bele kellett rázódnom, de az első két fejezet után már ment, mint a karikacsapás. Aki írt már regényt és képes azonosulni azzal, amit ír, annak tudnia kell, hisz tapasztalta, hogy a regény önmagát írja, az író csak lejegyzi, ami történik.



Hogy halad az Ópiumkeringő angol fordítása?

– Elkészült. Az angol anyanyelvű tesztolvasók szerint nagyon jó lett. Most készül az angol és orosz nyelvű portfólióm. Ha bármi említésre méltó történik, tudni fogtok róla.


Mik a közeljövőbeli terveid, min dolgozol jelenleg?

– Béres József, a Béres Csepp megalkotójának életről írok egy két részes tv-filmet, aztán befejezem Robert Yugovich Olja című regénye alapján készülő forgatókönyvem első draftját, és ha mindezzel végzek, nagyjából november elején, nekifeszülök a Fokosnak és befejezem. Ezzel a regényemmel búcsúzom a magyar történelemtől, mint feldolgozandó tematikától. Forgatókönyvíróként 2017 szeptemberéig be vagyok táblázva, regényírásra februártól kezdődően lesz kreatív kapacitáson. Mielőtt kérdeznéd, még nem tudom, mi következik a Fokos után.



Sokan örülnének a Katedrális alkonyának.

– Én is. Aggodalomra semmi ok, fél lábon állva kibírjuk azt a huszonhat évet, mire megírom.

Ez nyilván poén volt!

– És milyen rossz.


Még egy utolsó kérdés. Molyos közösségben fültanúja voltam egy kisebb vitának, hogy a „Hosszú út a trónig, bébi” a magyar nyelv szabályai szerint „Hosszú az út a trónig, bébi” kéne, hogy legyen. Mi a véleményed erről?


– Most mondhatnám, hogy a regényből kiolvasható, hogy miért ez a cím és miért így, de inkább azt mondom, hogy Márai Sándor szerint az író egy idő után már nem a mondatot csiszolja, hanem a gondolatot. Pontosan ez történt. Van persze populárisabb magyarázatom is: mindkét forma helyes.

2016. szeptember 17., szombat

Smilezolika: Serengeti

– Jó napot!
– Üdvözlöm.
– Meg tudná mondani, mennyi az idő?
– Nem.
– Az ott véletlenül nem egy karóra a csuklóján?
– De igen.
– Akkor megnézné?
– Nem tudom.
– Miért, ha szabad kérdeznem.
– Mert futás közben nem megy.
– Értem. De csak egy pillanat az egész, addig lelassíthatna.
– Nem lehet, sietek.
– Annyira?
– Nézze, oroszlán úr. Pontosan tudom, amennyiben lelassítanék, maga megpróbálná elkapni a torkomat. Fuldoklás közben pedig nem tudok beszélni, azaz feltételezhetően magát valójában nem is a pontos idő érdekli. Mellesleg szeretném tájékoztatni, hogy amennyiben tíz centivel közelebb jön a faromhoz, orrba fogom rúgni. Amúgy, ha jobbra tekint, láthatja, amint az antilop urak épp legelésznek. Nekik is van órájuk. Kérdezze meg őket, ha tényleg annyira kíváncsi. Egyébként miért nem elég magának annyi, hogy kora délután van, ami mind üldözésre, mind menekülésre a legalkalmatlanabb napszak. Meleg van, száll a por, allergének, ilyesmi.
– Igaza van, zebra úr, nekem is nagyon melegem van. Mindenesetre jót beszélgettünk és köszönöm a tippet az antilopokkal kapcsolatban. Viszontlátásra.
– Viszontlátásra.

– Elnézést, antilop urak, meg tudnák mondani, mennyi a pontos idő?
– Az előbb még meg tudtuk volna, most már viszont rohanunk.
– És nem volt önök között egy sem, aki megnézte volna indulás előtt?
– Én megnéztem, de a rémülettől elfelejtettem. Egyébként miért olyan fontos az magának?
– Mert így nem tudom eldönteni, hogy ez most a tizenkettő negyvenes, vagy a tizenhárom huszonötös vadászat-e.
– Lényeges?
– Igen. Kettőtől nekem kell vigyázni a gyerekre.
– Ha megáll egy pillanatra ott, ahol van, és megígéri, hogy nem mozdul egy tapodtat sem, megnézem.
– Igazán lekötelez.
– Háromnegyed kettő múlt.
– A teringettét, elkések. Ne haragudjon, most nem áll módomban továbbkergetni önt.
– Semmi gond, egy napot még kibírok élve. Amúgy hol van az órája? Egy hete sincs, hogy mindenki újat kapott a parkban.
– Tegnap ráharaptam véletlenül és tönkrement, miközben épp az ön nagymamáját marcangoltam. Azóta teljes időzavarban vagyok.
– Ó! Ez elég komoly figyelmetlenség volt. Máskor jobban vigyázzon, tudja, milyen ritkán küld manapság segélycsomagot a Rolex.
– Tudom, és nagyon sajnálom, hogy így alakult. Igazság szerint megvan még a Breitlingem tavalyról, de részben nem megy a bozót színéhez, részben pedig mindössze öt centiméterig vérálló, ami nekem sajnos kevés.
– Elhiszem. Arról nem is beszélve, hogy a formavilága is meglehetősen kínos. Nagyon érződik rajta a tavalyi jelleg. Annyira elavultnak tűnik, hogy magam sem viselném szívesen.
– Na, ugye! Ezt mondtam én is a feleségemnek, de láttam rajta, hogy nem érti, miről beszélek. Inkább sose tudjam többet a pontos időt, minthogy kinevettessem magam azzal az vacakkal. Mindenesetre annak örülök, hogy ennyire egyezik az ízlésünk. Igazán sajnálom a nagymamáját, minden bizonnyal tőle örökölte a világlátását.
– Ez így van. Finom asszony volt. Nem véletlenül nem menekült ön elől sem. Nagyon tartott tőle, hogy futás közben kiszakad az új harisnyája. Az elvek antilopja volt, ami miatt a csorda nagyra tartotta.
– Ó!
– Amúgy a harisnyával kapcsolatban mindössze annyit mondok magának: Livco Corsetti.
– Atyaisten! Már értem, miért nem tudtam letépni róla azonnal. Nem vitt rá a lélek, túl szép darab volt ahhoz. Így utólag megállapíthatom, egész nyugodtan menekülhetett volna benne. Előkelő, finom, ugyanakkor nagyon strapabíró anyag.
– Most már mindegy. Ami történt, megtörtént. Nem haragszom önre, a tápláléklánc az tápláléklánc. Én sem kérek elnézést minden cserjétől.
– Köszönöm, hogy ilyen belátó. Nem kér egy szivart?
– Cohiba Siglo VI?
– Csakis.
– Megtisztel. Ha már így összefutottunk, nem tudja véletlenül, mikor jön az új Land Rover flotta? Már nagyon várom. Azokkal igazán kényelmes lesz a menekülés ön és kedves családja elől.
– Nincsenek pontos értesüléseim, de azt tudnia kell, mi nagyobb teljesítményű Mercedes dzsipeket kapunk, mint az önök Land Roverjei, így nagy valószínűséggel továbbra is könnyedén utol fogjuk érni a csordát.
– Ez igaz, viszont a mi járműveink jobban manőverezhetőek, ezt kérem, vegye figyelembe!
– Hm. Izgalmas üldözések várhatóak. Hányan is férnek be egy autóba?
– Olyan ötvenen, plusz a sofőr. Tehát tíz dzsip elég lesz egy kisebb csorda számára. Így azért mindjárt elegánsabb. Mindig is jobban vágytam utazgatni, mint csak úgy esztelenül szaladgálni.
– Meg kell hagyni, sok minden változott előnyére, amióta a brit korona pénzt áldoz a parkra.
– Egyetértek, bár a folyónál a krokodilok azt rebesgetik, rövidesen változás lesz. A jövő héten állítólag tableteket kapunk, amiből több állatfaj is arra a következtetésre jutott, hogy a királyi családot minden bizonnyal kivásárolja a Google.

2016. szeptember 14., szerda

Sütő Fanni: Papucsférj

Amikor már a harmadik testes, görögdinnye keblű asszony gyalogolt át a lábán, Zeusz kezdte úgy érezni, nem ér annyit a házsártos neje bűnbocsánata, hogy ő még egyszer az athéni piacra bedugja az orrát. Idegesítette az a sok hangoskodó halandó: az árusokkal harsányan alkudozó szolgálók, a tavernákon a vendégeket kiszolgáló karcos hangú kocsmárosnék és a zengőtorkú zenészek. A pergő athéni dialektus hangjai betöltötték az egész agorát. Az emberek egyre csak tülekedtek, hogy közelebb kerüljenek a friss áruhoz. Zeuszt például oldalba könyökölte egy kecskeképű uraság, ahogy a nyárszagú fűszereket kóstálta, és a sült húsos pultnál valaki rá fröccsentette az olajat.
Ennyi szenvedést elviselni csak azért, mert elment egy hosszú munkahétvégére az egyik nimfával. Talán pont szegény Io volt az, aki most bánatos fehér tehénként járja a világot vagy Callisto, akiből halálos ölelésű medveasszony lett. Zeusz elrévedezve csóválta meg ezüstösbe vont fejét, a csuda tudja számon tartani azt a sok nőt. Lehet már abba kéne hagynia… elvégre nem mai legény már, a nőkkel meg csak a baj van. Féltékenység, hisztéria meg az a rengeteg ajándék! Az embernek, sőt az istennek még a tógája is rámegy! Ajándék, hogy megfogdoshassa őket, ajándék, hogy maradjanak egy kicsit nyugton, ajándék, hogy ne nyaggassák! Pedig örülhetnének, hogy maga a főisten részesíti őket kegyeiben! Hiszen mindenki csak jól járt… ott van például Léda a gyönyörű lányával, Danaéra meg aranyeső hullott, de nem értékelnek ezek semmit se!
Megszaporázta a lépteit, hogy minél gyorsabban kijusson ebből a kakofóniából és káoszból. Zeusz a szakállát vakargatva próbált visszaemlékezni, mit mondott az orákulum, mikor lesz a nyílt házasság társadalmilag elfogadott gyakorlat. Túl soká, túl soká. „Addigra az asszony kikészít” csóválta meg a fejét. Miért is nem pár országgal arrébb ütött tanyát? A török szultánnak háreme van, senki nem macerálja, ha minden este más nővel hál! Sőt még örvendeznek is, ha az este rájuk esik a választás! Örül Héra annak, hogy az Olümposz trónján pihentetheti megereszkedett hátsóját? Örül a fenét. Régen bezzeg milyen mosolygós menyecske volt… és a domborulatai! Kemények és zamatosak, mint a napcsókolta olajbogyó! Azok voltak ám a szép idők! Akkor nem is hajtott más nők után… annyira. Mindegy, ami elmúlt, elmúlt.
Kicsit megpofozgatta magát, hogy visszarázódjon bevetési üzemmódba. Leporolta a tógáját, és kihúzta magát. Na, ezt meg is bánta, mert a háta már napok óta rakoncátlankodott. Pontosan azóta, amióta Héra kirúgta az ergonomikus hitvesi ágyból, és azóta kénytelen volt a jacuzziban álomra hajtani a fejét. Mindegy, majd most vesz neki valami csecsebecsét vagy kenceficét, aztán el van intézve a dolog, újra a puha ágyikójában fog szenderegni. De hiába szagolgatta az egyiptomi import illóolajakat vagy nézegette a bronz fülönfüggőket, valahogy egyiket sem érezte elegendőnek arra, hogy visszavásárolja a hitvesi ágy kényelmét.
Héliosz tűzszekere már erősen a horizont felé tartott, de Zeusz még mindig üres kézzel járta a bazár bizarrul tekergőző sorait.
Egyszer csak betévedt egy szűk utcácskába, ahol egy takaros ház előtt mindenféle szárnyasok kapirgáltak. A kapun pedig ott trónolt a hiúság megtestesítője, és Héra kedvenc egzotikus háziállata, egy páva.
Micsoda isteni jel vagy azt is mondhatnám, deus ex machina! – rikkantotta Zeusz, aki biztosra vette, hogy itt megtalálja, amit keresett. Hirtelen elöntötte a megkönnyebbülés, fütyörészve kopogtatott az ajtón. Bentről cserzett bőr és sülő dolmades illata szűrődött ki. Zeusz minden múló másodperccel egyre jobban meggyőzte magát, hogy jó helyen jár.
Az ajtót egy apró termetű, kopasz férfi nyitotta ki, aki rögtön mélyen hajbókolni kezdett, pedig egyszerű halandóként nem is tudhatta, milyen illusztris vendéget köszönt is valójában.
Mit parancsolsz, jó uram? – kérdezte végül, lágyan és behízelgőn.
Ajándékot keresek az én drága nejemnek. Megmondanád, milyen portékát kínáltok itt?
Szandalosz, miért nem invitálod be a vendéget? Nem illik a vásárlókat a küszöbön várakoztatni! – szólt ki egy hátsó szobából egy öblös, jókedélyű hang.
Igenis, uram! – mondta a szolga, és ahogy kitárta Zeusznak az ajtót, ismét mélyen meghajolt.
Prádosz vagyok, e szerény kis üzlet tulajdonosa. Árulunk itt sarukat, csizmákat, mi szem s lábnak ingere – sietett Prádosz az új vendég üdvözlésére. – Hogyan lehetünk a kedves vásárló segítségére? Parancsol esetleg egy kis dolmadest? Netalán egy korty finom óbort?
Zeusz szélesen elmosolyodott. Na, ezt nevezik vendéglátásnak meg jó ügyfélszolgálatnak. Megkóstolta a felé kínált töltött szőlőleveleket, leöblítette egy pohár borral, és belekezdett mondókájába.
Kicsit kihúztam otthon a gyufát az asszonynál, ha értik, mire gondolok… – mondta Zeusz, mire Prádosz és Szandalosz is megértően bólogatott. – Valami szép ajándék kellene, amitől újra visszafogad a szívébe. Na meg az ágyába.
A legjobb helyen jár, uram – hajolt meg Prádosz, és eltűnt a hátsó szobában. Mikor újra előbukkant, arcán diadalittas mosoly ült, karján két pár papucs pihent. – Hadd mutassam be Önnek, a Háztartási Béke szettet. Egy pár a kedves férjnek, egy pár a bájos feleségnek, most éppen egyet fizet, kettőt kap akcióban. A férfi papucs elegáns mégis kényelmes, méltó lábbelije a ház urának, míg a női pár kecses, finoman díszített és igazán csábos.
Zeusz félrebillentett fejjel nézegette a portékát. Tetszetős daraboknak tűntek, kivált a Hérának szánt pár. Valóban nagyon csábos volt, és Zeuszt egyébként is mindig megbizsergették a csinos cipőt hordó nők. Volt valami különösen izgató egy szép keretbe foglalt lábfejben.
Megveszem! – csapott boldogan az asztalra Zeusz.
Nem akarná felpróbálni a papucsot, csak hogy lássuk, jó-e a méret? – szólalt meg Szandalosz. – Nem akarnánk, hogy kényelmetlen legyen, aztán még rossz hírünket vinné az úr.
Igazat beszél fiam! – bólogatott Zeusz, és már rúgta is le a saruját. A papucs valóban nagyon kényelmes volt, szinte isteni, úgy belesüppedt, mint a házassága egyforma hétköznapjaiba. Ekkor a hátsó szobából lassú tapsolás hallatszott, majd az ajtóban megjelent egy elegáns pávakék ruhát viselő nő. Haja barna csigákban hullott a vállára, és összességében egy jól karbantartott negyvenes benyomását keltette.
Zeusz szemébe kiült a rémület, és húsos ajkára fagyott a szó. Az asszony megint kibabrált vele.
Héra, drágaságom – rebegte.
Na, te házasságszédelgő, most aztán tényleg rossz helyre dugtad valamid. Tibeti hűség-papucs – magyarázta Héra, ahogy egyre közelebb lépdelt. Zeusz arcán a félelmet lassan felváltotta a csodálat és a rajongó szerelem. – Ha egyszer beletetted a lábad, ki se akarod majd venni, ugyanúgy, ahogy a boldogságot is majd családon belül keresed.
Héra belebújt a saját lábbelijébe, megragadta a bágyatagon pislogó Zeuszt, és magával ragadta az Olümposzra, miközben arany dénárok esőjét zúdította Prádosz műhelyébe.

Ezzel véget értek Zeusz legendás kalandjai, és Héra egy szerető férjet kapott, aki minden reggel az ágyba vitte neki a kávét. A szíve mélyén Zeusz megkönnyebbült, egy idő után még egy istenségnek is sok energiába kerül fenntartani a nagy nőcsábász látszatát. És hogy mi lett Héra hű alattvalójával, Prádosszal? Utódai még mindig virágzó üzletet vezetnek, és nők ezrei tipegnek az általuk fémjelzett lábbelikben.

2016. szeptember 11., vasárnap

Megjelent a 110. Lidércfény - 2016. augusztus


Megjelent a 2016. augusztusi AKF - X. évf. 8. szám
A mai napon megjelent a 110., 2016 augusztusi Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) – X. évfolyam 8. szám.
Tartalom:
Brekking Nyúsz:
– Magyar H. P. Lovecraft Enciklopédia
– SZIGORÚAN TITKOS – A Litera pályázata
– V. Jubileumi Nemzetközi Benedek Elek Meseíró Pályázat
Könyvmoly – röviden ajánljuk:
Tuan – Harrison Fawcett – Hosszú út a trónig, bébi
Tuan – Matthew J. Kirby – Assassin’s Creed: Last Descendants - A new york-i felkelés
Alexandra – Ursula K. Le Guin – A sötétség balkeze
Alexandra – Daniel H. Wilson – Robokalipszis
Szépirodalom:
A diák /kisjankó/
Este jövök, szeretlek /Petya/
A jövő útjai:
A bársony színe /kosakati/
Nodreharni novellák - Sporthadosztály /Koi/
Tiltott könyvek - A Halál napja /Homoergaster/
Fantasy:
A halál csókja /Norberto/
Sellő /Craz/
Horror:
Préda lettem /Egon C. Reid/
A Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház ajánlásával:
Az erénykufár /Őszi Alíz/
Sorozatajánló:
PBattlestar Galactica és társai /Jimmy Cartwright/
Filmrovat:
BSG - Razor, The Plan /Jimmy Cartwright/
Zenerovat:
PBear McCreary - BSG OST /Jimmy Cartwright/
Versek:
Álomkék /Alkony/
Lélekseprés /Camino/
Végre béke /Kolumbán Jenő/
Horizont /Tordai Gábor/
Angyalszép arcod /bel corma/
Mikor nem bírod tovább /macika/
Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat X. évfolyamának 8. száma PDF és FlipBook formátumban az alábbi hivatkozásokon érhető el:
Teljes felbontású, nyomtatható változat:
http://www.szentesinfo.hu/…/papir…/lidercfeny_akf_201608.pdf
Legkisebb felbontűsú, e-book olvasókon használható változat:
http://www.szentesinfo.hu/…/papi…/lidercfeny_akf_201608s.pdf
Örül, és szórakozva kulturálódik!

2016. szeptember 10., szombat

Mason Murray interjú - 2016. szeptember



Mit tudhatunk rólad?
– Talán nem meglepő, de a civil szakmámnak semmi köze nincs az íráshoz. Negyedszázada különböző munkakörökben és területeken, de vasúti szállítással kapcsolatos feladatokat végzek. Az írói mivoltom tekintetében nehéz röviden válaszolni erre a kérdésre. Ami a lényeg, elég régen foglalkozom már írással, az első országos megjelenésem már 1990-ben megtörtént egy színes magazinban leközölt novellámmal. Azóta két könyvem és nagyon sok novellám jelent meg, és bizony jellemzően olyan témákról, amikre bátran aggathatjuk a misztikus vagy a paranormális jelzőt. Az utóbbi években már tudatosan törekszem arra, hogy a magyar olvasók igényeit kiszolgálva már-már hiánypótló jelleggel transzcendens thrillereket írjak. A könyvesboltok polcain fájdalmasan kevés ilyen témájú könyv sorakozik, magyar szerzőktől meg pláne. Remélem most, hogy kikötöttem egy nagyratörő terveket szövögető kiadónál, lehetőségem lesz a tervem megvalósítására, méghozzá hosszú távon.

Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?
– Szerintem elég korán. Már általános iskolás koromban teleírtam több spirálfüzetet, de akkor még egyik „nagyregényemet” sem sikerült befejeznem. A kudarcok természetesen nem szegték kedvemet, mert mesélni akartam és kerestem, kutattam a módját, hogy ehhez közönségem is legyen. Szerencsére az évek során mindig megtaláltam az utat, így vagy úgy, kisebb-nagyobb olvasótáborom mindig volt. Az írói létezés elég speciális, néha valóban a szakadék alján van, máskor meg fenn a hegycsúcson. Volt időm megszokni és meg is szeretni ezt. Ráadásul a korai évek magányos farkas életmódja, munkamódszere után az utóbbi időben hála istennek egyre több írókollégával hozott össze az élet és nagyszerű barátokra tettem szert. Lehet, hogy az írók mind flúgosak, de a legtöbbjük nagyon is szeretnivaló figura.

Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?
– A teljesség igénye nélkül néhány kedvencet felsorolva feltétlenül meg kell említeni Robert Merle, Leslie L. Lawrence, a korai Vavyan Fable, John Sanford, és mindenekelőtt Dean R. Koontz nevét. Utóbbi a misztikus thriller emblematikus figurája, talán ő volt a legnagyobb hatással rám. Több jó szemű olvasóm jelezte, hogy regényeimen egyértelműen érződik az ő hatása. Én ezt bóknak és nem negatív kritikának veszem, bár az idő előrehaladtával egyre inkább eltávolodok minden „mestertől”, és egyre inkább törekszem egy egyedi Mason Murray stílus kialakítására.



Elátkozottak városa. Első regényed, milyen rá visszagondolni az eltelt néhány év távlatából?
– Nosztalgikus hangulatba kerülök, ha rágondolok, és mostanában sokszor eszembe juttatják. Nagy örömömre új olvasóim felfedezték a korai munkáimat, így nem győzöm boldogan konstatálni a facebookon, hogy újabb és újabb új olvasóm szerezte be valamelyik antikváriumból. A blog fiatalabb olvasói talán már nem is tudják, mekkora különbség van egy számítógép szövegszerkesztője és egy régi mechanikus írógép között. Nos, én ez utóbbi elszánt püfölésével hoztam létre a kéziratot még 1992-ben, amely két év múlva jelent meg könyv formájában. A szöveg még kissé nyers, ami nem csoda, hiszen még igen fiatal voltam, de a sztori elgondolkodtató és mindent elsodró lendületű, egyenesen filmre kívánkozik. Nagyon szeretem, hiszen „ő” az első „gyermekem”.

Írtál számos novellát is – három számjegyűt –, mind a Mason Murray meghökkentő meséi között szerepel?
– Kevés kivételtől eltekintve lényegében igen. Még 1996-ban, az akkor még nagyon is létező, népszerű borsodi bulvárhetilap, az Új Hírnök kért fel rövid, csattanós novellák megírására. Sem a főszerkesztő, sem én nem gondoltuk, hogy ez egy nagyjából hat éves együttműködés lesz, amelynek keretében minden héten egy új novellát kellett szállítanom. Az egykori szocialista gazdasági szlogen itt is érvényesült, legalábbis remélem, és a mennyiség átcsapott minőségbe. Ha a sorozat minden darabja nem is, sok közülük nagyon a szívemhez nőtt. Azóta többet már feldolgoztam, modernizáltam és a terveim között szerepel, hogy két-három éven belül egy amolyan „best of” válogatást könyvben is megjelentessek.
Nagyon hasonló felkérés talált meg a méltán népszerű Hihetetlen! Magazintól a kétezres évek elején. Első könyvem kiadója a mai napig sikeresen működteti a paranormális jelenségekkel is foglalkozó nagypéldányszámú országos magazint. Néhány évig nekem is lehetőségem volt nekik dolgozni, és hasonló történeteket írtam, mint az előbb említett sorozat darabjai.



Lélekcsapda. Második könyved 2011-ben jelent meg. Mennyiben lett más, mint az első?
– Sokkal letisztultabb. A hosszú évek intenzív novellázása megtette a hatását. A tempó talán valamivel lassabb, viszont a filozófiai mélység, ha lehet rá ilyen kifejezést használni, sokkal mélyebb. Nem én nyúltam először az elcserélt lelkek témájához, nagyon sok film és könyv foglalkozott vele korábban, ám én a kalandok, az akciók és a szórakoztatás mellett igyekeztem együttgondolkodásra hívni olvasóimat. A test, szellem és lélek egysége adja a keretet az izgalmas történetnek. Arra kerestem a választ, vajon mire mondhatjuk, hogy „én”. Mivel lehet azonosítani bennünket, testünk vagy a lelkünk (tudatunk) tesz-e bennünket azzá, amik vagyunk?



Visszatérő végzet. Már előrendelhető a legújabb regényed, ami a Mogul Kiadónál jelenik meg. Mesélj róla!
– A legújabb gyermek, tehát a legnagyobb kedvenc. A legjobb regényem. Nem csak, azért mert a legújabb és a legtöbb tapasztalat birtokában írtam. Olvasói és szerkesztői vélemények alapján ezt tulajdonképpen éveken át csiszoltam a végleges formájára. Ezúttal is olyan témát jártam körül, amely az emberek többségét érinti. Transzcendens thriller ez is, tehát úgymond az alkonyzónába kell lépnünk, hogy megértsük, mi miért történik körülöttünk a világban. Nem véletlenül bukkant fel mindenütt „a könyv, amelytől másként gondolsz majd életre, halálra” szlogen a könyv facebookos felvezető kampányában. A többszörösen is hátrányos helyzetű pozitív főhős például szinte állandó jelleggel megéli a deja vu-érzést, amelyet az emberek 75-80 százaléka az élete során legalább egyszer átél. Erre a jelenségre a tudomány még nem tudott egyértelmű magyarázatot adni. Nem mondom, hogy én tudom a tuti megoldást, de nagyon is valószínű elméletet fabrikáltam, amely köré sikerült egy olyan feszültséggel teli, nagyon gyors tempójú sztorit építeni, ahol más paranormális jelenségek, és azoknak a lehetséges magyarázatai is megjelennek. Nem szeretnék spoilerezni, ezért inkább azt ajánlom, hogy aki többet szeretne megtudni a könyvről vagy esetleg nagy kedvezménnyel rendelne is belőle, az keresse fel a http://masonmurray.mogulkiado.hu/ oldalt, ahol beleolvashat a regénybe és megtekinthet egy nagyon hatásos videós ajánlót is.

Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig?
– Az fantasztikus érzés volt! Ráadásul még csak főiskolás voltam és szinte ölembe hullott a lehetőség. Mondhatni jókor voltam jó helyen, vagyis jókor küldtem be jó anyagot az egykori Vénusz Magazinba. Erről az 1990-es történetről meséltem az interjú elején. Így aztán ehhez rövid út vezetett, mint ahogy az első könyvig is, amelynek könyves-standokon történő megpillantása annak idején euforikus boldogságot váltott ki belőlem. A sors úgy akarta, hogy a gyors sikerek után egy hosszabb utat járjak be az új könyvekig. Sokat tanultam és sokat fejlődtem az évek alatt, és most is, mint régen, rettentő izgatottsággal várom az október végi megjelenést. Nagyon szurkolok, hogy az olvasók szeressék ezt a könyvet. Egyelőre úgy fest, kíváncsiak rá, mert elég nagy érdeklődés mutatkozik iránta már most is.

Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
– Általában mindig a legújabbakra… Egyébként nehéz dolgom van, ha ki kell emelnem valamelyiküket. Vannak kedvencek a novelláim között, egyikük éppen A leselkedő, ami nagy örömömre a Kalandok és kalandozók második könyvében is ott lehetett, azonban mindig is regényírónak tartottam magam, így mindhárom megjelent vagy éppen megjelenésre váró regényem különös helyet foglal el a szívemben. Büszke vagyok arra, hogy sikerült a bennem születő ötletekből olyan komplex történeteket felépíteni, amelyek szórakoztatják az olvasókat, örömet okoznak nekik.

Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?
– Kis késésben vagyok… A viccet félretéve azt mondhatom, hogy jól alakulnak a dolgaim, nagyjából úgy, ahogy mondjuk két évvel ezelőtt vártam. A megfelelő kiadó megtalálása ugyan lassabban ment a tervezettnél, de aki benne van ebben a világban, az tudja, hogy megírni egy regényt sokkal könnyebb, mint kiadót találni hozzá. Itt most kicsit hosszabb távra tervezhetek, és pontosan ez az, amit szerettem volna elérni.

Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?
– Mihelyt befejeződnek a Visszatérő végzet megjelenésének előkészítő munkálatai, azt hiszem, előveszem egy régebbi kéziratomat, ami eddig még nem jelent meg nyomtatásban. Vannak elképzeléseim, hogyan kellene átdolgozni, hogy az önmagammal szemben támasztott mostani elvárásoknak megfeleljen. Szóval 2017-ben szeretném megjelentetni a Rossz hold című regényemet és természetesen a világ minden kincséért sem hagynám ki, hogy a Kalandok és kalandozók harmadik könyvében ott legyek egy novellámmal.

Szilágyi Heléna interjú - 2016. szeptember



Mit tudhatunk rólad?
Annak ellenére, hogy emberekkel dolgozom és írásaim során sok minden kiderülhet rólam, nem vagyok éppen egy szószátyár alkat. Röviden annyit rólam, hogy olykor elkap a gépszíj, na jó… örökösen teszek-veszek, tanulok, rajzolok, írok. Talán, mert nehezen tűröm a monoton hétköznapokat. Egyébként pszichológus és grafikus vagyok a papírjaimat nézve. Egyébként mind a két szakma tagjai úgy nyilatkoznak magukról, hogy ők nyitottak, különcök, megfigyelők az életben. Úgy érzem, ezek rám duplán igazak.

Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?
Mindig is introvertált kölyök voltam, az írással szórakoztattam magam. Alsós koromban állatokról írtam. Hol a biológiájukról, hol meséket találtam ki. Tizenkét évesen már rendszeressé vált a grafomániám, és, amikor megkérdezték, mi leszek, rögtön rávágtam, hogy író. De persze, már akkor tisztában voltam vele, hogy valami piacképes szakmára is szükségem lesz mellé.

Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?
Vannak egy páran. Ha fantasyról, horrorról és az írói stílusról van szó, akkor Stephen King, Rob Thurman és Neil Gaiman. Ha romantikus történetről, akkor Jane Austen. Ha korszakról, akkor imádom a sötét romantika időszakát és a gótikus történeteket. Viszont a magyarok között is akad ám kedvencem, mint Benyák Zoltán, vagy Gaál Viktor. Ezek az írók és regényeik mind hatottak rám, az írásaik belém épültek és segítettek, hogy kialakuljon a saját írói stílusom. Ami persze még alakulóban van, és folyamatosan lesz is még.



Nemrég jelent meg az Ahol a part szakad című regényed. Mesélj erről egy kicsit!
Az Ahol a part szakad gondolata még a gimnáziumi éveim alatt megszületett, a valóságban is már három-négy éve porosodott a többi kéziratommal együtt. Még abból az időszakomból származik, amikor az ifjúsági, romantikus vonalon mozogtam. Hát, ez is elmúlt nálam, mostanában a fantasy és a horror, ami közel áll hozzám, viszont rengeteget írtam akkoriban, tizenéves fejjel és ezek az írások is közel állnak hozzám. És azokban a körökben, ahol szeretik a hasonló történeteket, pozitív visszajelzéseket kaptam róla/róluk. És hogy kicsit az Ahol a part sztorijáról is meséljek, egy zeneiskolában játszódik, ahol rengeteg elvárás nehezedik a diákok vállára, barátságok szövődnek meg szerelmek, miközben igyekeznek a felszínen maradni a kamaszkor háborgó tengerén.

Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig?
Egészen húszéves koromig csak regényben bírtam gondolkozni. De ugye, azzal nehéz érvényesülni, főleg az elején. Több kéziratom készen állt, de a kiadók nyilván elhajtottak kezdőként, meg természetesen volt és ma is van még hová fejlődnöm. Aztán egyszer az egyik barátnőm küldött egy pályázatot, ahová novellákat vártak, éppen nyári szünet volt az egyetemen, így nekiültem és két-három nap alatt megszületett a Bukott angyal, az első próbálkozásom mind a novellák, mint az irodalmi pályázatok területén. Pár héttel később meg is jelent egy antológiában a Holnap Magazinnál, és utána még jópár írásom is. Rákattantam a pályázatokra. Vágytam a visszajelzést, a kritikát, az eredményeket, hogy lássam, van-e értelme komolyabban foglalkozni az írással.

Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
A regényeim közül A táltosok öröksége az első olyan írásom, amiben több karaktert és idősíkot mozgatok egyszerre, és történelmi, illetve fantasy elemeket is beleszőttem. Borzasztóan sok tervezést és időt igényelt, hogy megszülessen, ennek ellenére hamar megírtam, szinte minden időmet nekiszentelhettem, mert élveztem írni, kihívás volt, viszont a javítgatás a mai napig is tart. Még mindig nem érzem késznek, viszont büszke vagyok rá, mert hatalmas áttörés volt számomra, hogy hozzá mertem nyúlni egy ennyire komplikált történethez. A novelláim közül a Segítség áll most a legközelebb hozzám, amelyet a korábbi munkahelyemen írtam még, ahol sok-sok hátrányos helyzetű és magatartászavaros gyerekkel dolgoztam együtt. Belőlük merítettem, az ott töltött tíz hónapom eszenciája.
Az eredmények szempontjából a legnagyobb büszkeségem az, hogy 2-300 novella közül az Egymásért harmadik lett a 2011-es Erénynek Erejével pályázaton, amelyet az Új Akropolisz szervezett. Meg persze a Titkok, ami itt, a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Varázslatos pályázatán lett második!

Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?
Félévvel ezelőttig úgy éreztem, hogy öt-hat éve állóvízben veszteglek. Pályázgattam, írogattam, kaptam hideget és meleget, viszont antológiáknál tovább nem jutottam. Gondolni nem mertem, de reménykedtem benne, hogy egyszer majd újjászülethetnek a regényeim nyomtatott formában is.

Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?

Sok mindent. De két fő csapásvonalon mozgok: a Diabolika regényemen (amelynek az előtörténete a Kalandok és Kalandozók második kötetében meg is jelent), és a Dévald novellasorozaton. Mind s kettő dark vagy urban fantasy zsánerhez áll a legközelebb. Remélem, ha nem is mind a kettőt, de legalább az egyiket decemberig befejezem. Ezeken kivül olykor becsúszik egy-egy novella is, ha látok valami izgi pályázatot. Meg a régebbi regényeimet javítgatom, amiket folyamatosan jelentetek meg a Colorcom Kiadó színei alatt. Nem unatkozom, annyi biztos.

2016. szeptember 9., péntek

Para Celsus/Novák Gábor interjú - 2016. szeptember



Mit tudhatunk rólad?
– „Aki ismer, tudja mien vok, a többiek ismerjenek meg!!4! Köszíkeh!” Komolyra ferdítve, a műveim alapján összerakható rólam egy kép. Ha ennyi elég, hogy élvezhetőek legyenek az írásaim, akkor minek beszéljek többet magamról? Ha meg nem, akkor úgyis megette az egészet a fene. Tessék inkább az irodalomról kérdezni.

Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?
– Negyedikes koromban megnyertem egy meseíró versenyt. Egyébként nem biztos, hogy író leszek – szerintem attól, hogy valaki körmölget, esetleg meg is jelenik itt-ott, még nem lesz automatice író. Mondjuk inkább úgy, hogy nagyon jó lenne, ha író lehetnék.

Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?
– Vladimir Nabokov, Jack Kerouac, William S. Burroughs, Márai Sándor, Murakami Haruki, Krúdy Gyula, Iván Szergejevics Turgenyev, J. D. Salinger… Mindenkitől próbáltam átvenni egy picit, de annyit nem, hogy epigonná váljak. Így aztán létrehoztam a saját stílusom. Remélem.
És persze kihagyhatatlan, megkerülhetetlen írás Chris Kelvin egzisztencialista regénye, a Kelvin tér, metróállomás, mely igazi míves stílusban, mély rálátással világítja a nagyvárosi, elidegenedett ember lelkének finom rezdüléseit.

Amint látom, a fentiek nem a tini-vámpíros témában nyomulnak...
– Pedig szeretem a tini-wámpyros-angyalos-nyafogós YA-regényeket. A kedvencem, amiben a multimilliomos filmsztár azért panaszkodik, mert frizurakészítés során a fodrász oldalra fordítja a fejét. Mert ez a sztárvilág igazi árnyoldala. A frizurakészítés. Komolyan, az ilyen művekből mindig tanulok valami újat.

Mi az, amit egyáltalán nem olvasnál?
– Mondjuk egy fanfiction regényt, amiben Paulo Coelho és E. L. James megmentik a világot az igényes irodalomtól. A végén szexjelenettel. Na, azt biztos, hogy nem olvasnám el.

Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?
– Attól függ, van-e elhagyott könyvtár és jazzlemez-gyűjtemény azon a lakatlan szigeten. Ha nincs, akkor könyveket, vízhatlan sátort a könyveknek, meg annyi infrastruktúrát, hogy zenét hallgathassak.

Van olyan karaktered, aki nagyrészt egy létező személy kivetülése?
– Nem is egy. Egy barátnőm volt a minta az egyik legsikerültebb novellakarakteremhez, de a hölgyek egyébként is inspirálóan hatnak rám. A novelláim narrátorában pedig ott vagyok én is. Valamilyen szinten.

Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig?
– Hogy hosszú volt-e? Nem akartam mindenáron megjelenni, nem tepertem ezért, szóval számomra nem volt sem hosszú, sem út. Csak úgy megtörtént. 2010-ben jelent meg az első két írásom nyomtatásban, egy vers és egy novella. „Aha, oké, tök jó.” – kábé ilyen volt. Miután megjelenik egy művem, már nem igazán hoz lázba. Néhánynak a címére sem emlékszem.

Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
– Az előző okból kifolyólag azokra, amelyeknek emlékszem a címére. :D Néha elég hülye címeket adok: Érzelgős utazás, Mugen Béjbe Beat, 1.01ita, Marcipánsóder, Hús és psziché.

Nehéz volt rábeszélni, hogy megjelenj az első dedikálásodon? :)
– Csinos hölgyekkel, jazzel és könyvekkel bármikor le lehet győzni a nyilvános szerepléstől való egészséges viszolygásomat, szóval nem. Mondjuk azon tényleg meglepődtem, hogy voltak, akik igényt tartottak az az aláírásomra. No de akadnak, akik sörösdobozfüleket vagy gemkapcsokat gyűjtenek, mások meg aláírásokat többek közt olyan alakoktól, mint én. Ettől színes a világ.

Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?
– Nem szoktam tervezgetni – ha van valami, ami kikívánkozik, azt leírom, aztán ha sikere van valahol, hát örömködöm. A tervezgetés legfeljebb az érvényesülést segítené, abban meg nem vagyok jó.

Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?
– A kérdés második felére: lásd, mint fent. Az elsőre: egy hatkötetes romantikus Twilight-fanfictionön dolgozom. Zseniális újításom, hogy az én vámpírjaim nem csillognak, hanem konfettit izzadnak, és pezsgő folyik az orrukból. Két lábon járó jegygyűrű Edward után jöhetnek a humanoid partykellékek.

Valójában egy novellaciklussal vacakolok, amelyet leginkább ecchi-sci-fi skatulyába tudnék betuszkolni. Földönkívüli fajok, kivillanó bugyik, zenei utalások meg sok szexista hasonlat.